A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-07 / 27. szám

Mítosz és história zsong széljárta lombok. között... Göröa babérligetekben pogány istennép hancúrozik. Mohos fatörzsekből driádok bújnak elö, lehajló fűzfák testében elbűvölt nimfák búsulnak. A bokrok alján hétágú pánsíp hívogat. Mesés fejedelmek s valóságos királyok osztanak igazságot komor tölgyek alatt. Regék kelnek, mondák, szállnak népeken, korokon át — hársakról, nyírfákról, nyárfákról, örökzöld fenyőkről. Még nemrég az esti szél zúgatta a zborói száz hársat — Rákóczi fasorát. Egy balatonakarattyai öreg szilfáról azt mesélik, hogy az országgyűlésre érkező fejedelem ahhoz kötötte egykor a lovát, egy vén törökmogyoróbokor zöldéi a romhányi domboldalon — onnan figyelte a csatát hajdanában. Martonvásárt egy régi-régi feketenyárfát mutogatnak, amely alatt Beethoven hallgatta „a csend muzsikáját". A nagycenki kastély harmadfélkilométeres hársfaalléját még Széchenyi István ültette. — Szeged mellett, az Ásotthalmon áll a „Ruzsafa" — rajta nem rózsa, hanem akácvirág nyit és jó száz éve Rózsa Sándor legényeinek mutatta az utat az irdatlan, tízezer holdas pusztaságban. — A pesti Margitszigeten ma is Arany János tölgyeinek árnyékában pihennek az öregek és pihegnek a szerelmesek ... Petőfi Sándor emlékét három ország fát őrzik. Messze kertek, távol terek, hegyek, völgyek, országutak fatörzsei találkoztak vele. Annyi utat bebarangolt, annyi kertben megpihent, hogy néhány évnyi nyomát végigjárni évtizedek kellenének. A dunavecsei töltésen, az út mentén, vén tölgyfa tárulkozik a napfénybe. Az emelkedőn, amelynek földjében magja vagy másfél századéve megkapaszkodott, a község első házaira látni. A felvégen állott valaha a „kis lak". Petőfi szüleinek háza, A koltói somfa, amely alatt a „Szeptember végén" született ahová a nyughatatlan vándor vissza-visszatért. A „kis lak"-ot otromba szándékok a két világháború közötti években lebontották. Az egykori Petrovics-mészárszék tájmúzeum; a szerelmetes, szőke, kékszemű Zsuzsikának földdel egybeolvadt porát kopott sírkő jelzi — csak ájz öreg, útszéli tölgy: a Petőfi-fa őrzi ma is elevenen a legendát. Ide heveredett le hazamenet, innen üzent a szüleinek ... Tartott tőle, hogy kóborlásai miatt haragusznak reá és nem mert egyenesen betoppanni... így mesélik ma is Dunavecsén, így tudják, így akarják hinni — pedig kortársi emlékezések, fakult írások másként tanúsítják. Á rektorhoz tért be először „az elveszett fiú", ott várta meg, míg apja haragja megenyhül, de a tölgyfa, az öreg — akkor még fiatal tölgyfa mégis látta a poros vándort, amint gondterhelt fővel, mellét a Dunáról fújó szélnek feszítve, hazafelé ballagott. Tálán meg is állt egy pillanatra, hogy homlokát megtörölje, talán le is heveredett az árnyékba, mit lehessen tudni... Régen avarrá vált a lomb, amely rá árnyékot vetett, de a vén Petöfi-tölgy érvről-évre megújuló koronája ma is róla susog az arrahaladönak ... A nyárfát, amely feljebb a Dunán, Pozsonyban, a Hajó utca sarkán lévő ház kis kertjében állott és amelyet az egykori barát: Kolmár József „Petőfi nyárfa" címmel énekelt meg — negyedszázaddal ezelőtt kivágták. Pedig — ezt hiteles kortársi emlékezésből tudjuk — de szívesen üldögélt alatta, mikor Kolmárnál volt vendégszálláson, költői hévvel, mitölógus kegyelettel függött rajta, pajtásával együtt közös verset is kezdtek faragni róla: — Dunaparton magas nyárfa, — Magában áll, mint egy árva... Hiába keressük Eperjes mellett a cemétei tölgyet, amelybe hajdan, sétája közben a nevét véste — villám sújtotta, vagy favágók vitték tűzre — nyoma sincs ma már. De a. hárs, amely 1845-ben Petőfi iglói házigazdájának: Pákh Mihály lelkésznek kertjében zöldéit — ma is hatalmas duplatörzzsel büszkélkedik a gimnáziumból alakult technikum udvarán. A hársat, „melynek árnyékában a költő oly édesen pihent" úgy mint a tölgyet, úgy mint a nyárfát — Petőfiről nevezte el a kegyelet, annak a boldog tavasznak emlékébe, amit felvidéki útja során a szívének annyira kedves tájon töltött. Es egy jó futamodásra Iglótól, a Hernád regényes partja mentén ott van kedvenc kirándulóhelye, a kőaljai park. Meredek sziklafalán néhány pusztuló fenyőszál emlékeztet a sűrű fenyósorokra, amelyek alatt barátaival és a Pákh-leányokkal vidáman sétálgatott... A székely-keresztúri Petőfi körtefa Legédesebb napjait és legszorongóbb sejtelmektől sötétlő versét a koltói park somfája idézi tel. Erdélyben, Kővár vidékén, amely olyan szép, „mintha álmai után alkotta volna a természet" — ott töltötte Júliával mézesheteit, és a kőasztalon, amelyet nem porlasztott el az idő, lenézve a bányai völgybe: megszületett a „Szeptember végén"... Ő, mennyit regélhetne a koltói somfa... Boldog kacajok, édes sikolyok hallója volt, tanúja a „feleségek felesége" merengéseinek és a leglélkesültebb szerelmes férj félelmetes jövendölésének ... Es Segesvárhoz közel, Székelykeresztúron, a Gyárfás-kastély kertjében áll a lonccal befutott körtefa — amely alatt a szörnyű jövendölés beteljesülése előtti utolsó reggel megpihent. 1849. július 31-én reggel ez alatt a fa alatt költötte el reggelijét és indult el Segesvárra — halálos végzete elé. A fellegek örökkön-örökké az ő utolsó útját járják — Marosvásárhelyről Segesvár felé. A kavargó felhőgomolyagok alatt sötéten nyújtja karjait az égre a körtefa, Petőfi körtefája, az utolsó emlékfa, amely tőle kaphatott nevet. BÉKÉS ISTVÁN A Petőfi-hársfa Iglón