A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-30 / 26. szám

Viszontlátásra, KASSA! megnyilvánulásának elfojtásábán, hogy elrendelte a körszakállak leborotválását. És porkolábjai olyan tiszteletre méltó igyekezettel pusztították a monarchia legveszedelmesebb ellenségét, a körszakállat, hogy erőszakos módon megborotválták gróf Zichy belső, titkos császári és királyi udvari tanácsost is. Adómnál járunk kísérőmmel, midőn a pirkadat csendjét élesen felsebzi a hajnal hírnöke. Valahol Bethlen érckakasa hívogatja az új napot és kísérőm eltűnik a Mihály kápolna körüli fák sűrűjében. Itt maradtam a Dóm tövében, lesvén a pillanatot, amikor a rózsaszínujjú hajnal megsimogatja fényével a székesegyház kőcsipkéit. Majd kétszáz évig építették e gótikus csodát ismeretlen művészek, egy életen át pepecselve a fiálékkal, támpillérekkel, vízhányók megformálásával, hogy e csúcsíves építkezés életmüvük csúcspontjává váljék. S mellette mint szótlan strázsa komoran áll a campanile, a reneszánsz stílusban épült, sgrafitókkal cicomázott egykori vörös torony, az Orbán tornya. A székesegyház mélyében alussza örök álmát a Nagyságos fejedelem és r Szerelmesek lépcsőin a hajnali nap gyengéd sugarai szelíden simogatják a boldogtalan szerelmesek láthatatlan lábnyomát. S a kőszentek egykedvű mosollyal nézik a korahajnali csodát, mely számukra megszokott, mindennapi jelenség. Járom a még alvó várost, látom, hogyan végzik ki a téren Tasnádyt, az „elvetemült" prókátort, aki odáig „süllyedt", hogy az 1831-i koleralázadás feldühödött parasztjainak élére állt és az úri kastélyok ellen vezette őket. Ki tudja, mi lett volna a márciusi forradalomból és az egész 48-as szabadságharcból, ha véletlenül Tasnádyt nem kötik fel a kassai piactéren és Kossúth Lajos helyett ő kerül a szabadságharc élére? Furcsa, kegyeletromboló gondolatok ezek, azonban ha nézem a Lenintéri lámpavasakat, amelyekre a Horthy-pribékek a kassai kommunistákat akasztották, és eszembe jut a budapesti 1956-os október, megértem Szabó Ervin Kossúth ellenességét és sajnálom Tasnádyt. Tudom, hogy megrovást érdemlek ki sokak részéről e néhány sorért, de pogány daccal ismételgetem magamban elalvás előtt Tasnády nevét.,. Még néhány napig vagyok Kassán, nézem a nyüzsgő várost, a jól öltözött városaikat és falusi népet. Minden a jólétről beszél itt. A teli színház is. Érdekes, hogy itt Kassán a színészet előbb kapott helyet, mint az akkori Magyarország fővárosában Pest-Budán. Már 1816-ban van Kassán magyar színjátszás és Déryné, Egressy Gábor, Kántorné nevei örökre egybefűződnek a kassai polgárság művészet szeretetével. Itt zajlott le Megyeri, a vándorszínész híres vacsorája is! Csak egyet nem értek, hogy Thália istenasszony mai templomába miért nem tud bejutni vendégszereplésre a Magyar Területi Színház. Kassa kultúrhagyományai nem merülnek ki a színészekkel. Itt működött Dévai Bíró Mátyás, a magyar Luther. S már 1544-ben polgárjogot nyert a városban az országjáró igric, Tinódy Lantos Sebestyén, itt írja verseit a szép Hanrach Annához Balassi Bálint is, itt vitáznak Pázmány és' Alvinczi. A nemzeti megújhodás korában itt szerkeszti a nagy triumvirátus, Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Baróti Szabó Dávid a „Magyar Museum" című folyóiratot, majd Kassán jelenik meg 1790-ben Kazinczy „Orpheus"-a És amint az autókár robog velünk a repülőtér felé, egy régi 1945 tavaszán történt utazásom emléke újult fel bennem. Gyalogszerrel, vonattal, autóstoppal nekiindultam a kassa-pozsonyi útnak. Volt egy kutyám, nagyon szerettem. A felkelésben is velem volt és Szmrecsány községben hagytam egy elvtársnál. Amint azon az emlékezetes tavaszon az apostolok lován ügettem hét vármegyén által, elmentem érte. Kettesben jártuk azután az országutat, míg egy szovjet trén meg nem könyörült rajtunk. Felültettek kutyammal együtt egy tevepárral húzott, krumplival megrakott szekérre. Ahogy így mentünk faluról falura, az egyik Rózsahegy előtti kis községben gyermekek bámulták furcsa menetünket. Az egyik beszaladt, izgatottan szólitotta édesanyját. „Mama, gyere ki, cirkuszosok jönnek!" A légcsavar zúg. Emelkedünk az ég felé. Viszontlátásra, Kassa! BARSI IMRE O&ÉEL Kedves r ét ei el:! Nektek szánt mondanivalómat nem nyújtom túlságosan hosszúra. Egyébként is eleget töprengtem, vajon megírjam-e ezt a levelet, mert könnyen az erénycsösz és prédikátor szerepében tűnhetnék fel a szemetekben. Eddigi írásaim alapján — ha ugyan figyelemre méltattátok — nem is hiányzik sok ehhez a tiszteletreméltó címhez. Szó, ami szó, szeretek bele -avatkozni olyasmibe, amihez — sokan azt mondhatnák — semmi közöm. Es mégis megteszem — utánam az özönvíz. Igy jártam Rétén is. A Csemadok helyicsoport látogatására mentem és mit tegyek — nem csak a Csemadokot láttam. Láttam az utcákat, a házakat, az embereket, a kicsiket és a felnőtteket. És megakadt a szemem egy nyitott ajtajú konyhán, amelynek küszöbén egy asszony piszkos ruhájába törölt konyhakéssel szelte a kenyeret, hogy aztán vajjal megkenve az imént még porban turkált gyermekei „kétes tisztaságú" kezecskéibe nyom ja. Láttam a mosdatlan fiúcskákat és a fésületlen lánykákat, akiknek hajfonatából fonnyadton csüngött alá a vasárnap belefont szalag. Láttam egy kutat is. A kút káváján meg egy hosszú, horgas rudat. Testes, erős lábikrájú aszszony érkezett ütött-kopott vödrével. Lassú, megszokott mozdulatokkal akasztotta rá vödrét a horogra és belemártotta a kút vizébe. Mindenki a saját vödrét használja, mártogatja a kútba. Elképzelhető, mennyi piszok és baktérium kerül így bele. És ezt a vizet isszák is! Nem gondol ját ok-e kedves rétetek, hogy az ilyesmi fölött egy kultúrembernek nem lehet elsiklani? Bizonyára köztetek is akadnak számosan, akik nemcsak néznek, hanem látnak is. De talán éppen azért, mert minden nap látják, nem veszik annyira figye -lembe, mint a magamfajta turista. Ha esetleg mentegetni akarnátok magatokat hogy ez a jelenség a falu kulturális színvonalára nem tipikus és csakis a kút környékén lakók ilyen hanyagok, én azt már előre visszautasítom. Nektek, kedves rétéi polgártársak, tudnotok kell, hogy egy falu — egy nagy család, amely élén a családfővel — a Nemzeti Bizottsággál, felelős min • den egyes tagjáért. Igaz, hogy az embereket átnevelni nehéz, de mégis rá kelt őket vezetni nemcsak a vasárnapi, hanem a hétköznapi rendszeres tisztálkodásra is, az ételek, a környezet és a víz higiéniájára. És ha nehéz — annál szebb a feladat. Talán fölösleges is mondanom, mennyit segíthet ebben a Csemadok és az egészségügyi népmüvelés. Más kérdés: a rétéi, nyáron poros, tavasszal vendégmarasztalón sáros utcák. Lehet az oka az is, hogy a gépállomás szokatlanul U falu közepén van és traktorai felvágják az utakat. De lehet más is. Mindenesetre sajnálatos tény és jó volna, ha a rét elek elgondolkodnának, hogyan segíthetnének ezen a helyzeten. Most, hogy útitarisznyámból mindent így kiráztam, egy kicsit könnyebben haladok tovább. Ne haragudjatok rám, réteiek, inkább kívánjatok további szerencsés utat és hagyjatok meg abban a reményben, hogy Réte nemsokára a derű, a csín és a szocialista emberhez méltó kultúra barátságos fészke lesz. Gály Olga Hitet tettem jövőmre Hány tavasszal indultam rohamra holnapommal, s mint őseim, konokul dacoltam önmagammal. Hitegettem szívemet: majd lesz még egyszer jobban, hitet tettem jövőmre, s a mám, de másképp lobban. Miről annyit álmodtam, kerestem s meg nem leltem, mégis csábos holnapom már közeledni sejtem. TÖRÖK ELEMÉR 11