A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-09 / 23. szám

Részlet Otcenásek : Brych polgár című regényéből Hallgasd csak, Brych! Ékesszóló ember beszél, a röpirat szerzője, amely megzavarta a fejed, akivel egyetértesz, akivel együtt indultál erre az útra, te megcsalt bolond! Ez nem álom, most itt állsz tágrameredt szemmel és hallgatod ezt az izgatott ömlengést. Mit tegyen, hogyan vessen gátat ennek a szóáradatnak? Lélegzetét visszafojtva állt, végigjártatta tekintetét az ügyvéd körül állók arcán. Hallgatták ezt az uszítást, belebódultak a romboló vihar képeibe, látták a feldúlt városokat, meggyilkolt embereket, az acélmozsárban megtört országot, ahová ismét be akarnak rontani teli bőröndjeikkel, hogy újra kinyissák boltjaikat. Háború! Háború! Te jól ismered! A saját bőrödön ismerted meg ezt az agyaras szörnyeteget fojtogató karmaival, amint felröhög a géppuskák kattogásában. Ügy támolyogtál végig rajta, mint valami lidérces álmon. Háború! Bennük van, gonosz szívükben, agyukban, testükben, amely hasonlatos az emberi testhez! Megcsaltak! A szirénák — emlékszel? Essen, Köln am Rhein, Schweinfurt, Nürnberg, hogy is hívták azokat az állomásokat ... ? A feldúlt csővezetékből áradó víznek azok a szomorú gejzírjei, amelyek újra feltörtek a bombák szántotta utcák kövezetéből, a tegnapi esőt őrző bombatölcsérek eléktelenítette, feldúlt ország. Behunyod a szemed és orrodban érzed a füst szagát, torkod kaparja, szemed' cslpi,,ßs gerincedben a? emberi féreg rettenetes félelmét, amint odalaDul az omló falhoz, egy darab kormos pléhhez. Emlékszel? Azok a tüzek, a benne pattogó cserepek, amelyek tébolyodott madarakként repkedtek a levegőben, a kihűlt vonatpk, amint megi-meghátráltak, majd végigrohantak a vidéken, míg egy golyó szakasztotta lélegzetét a mozdonynak, az éles penge átszelte szobák a házak közepén, a falak, amelyeken könnyes szemmel meglátod még а bamabundás játékmackót, a dombc-ú üveg mögött a képet, gyerekkezecskék érintette kis bolondságokat, törött edényt, egy leszakított fedelű könyvet, egy ébresztőórát és a gyerekkocsit, amelyet valakinek a kQ^e tol és zötyögve halad előre a kövezeten a pusztulás közepette. Jobb, ha nem gondolsz rá. És a lövések, a feb csattanó sortüzek! Hol? Ukrajnában. Lidicén, az árammal töltött drótok mögött. És a kisaverekek. Ez а legszörnyűbb! Látod őket, tágranyllt szemecskéjükkel, rongybabával törékeny ujjacskálk között a vonatokban, és ezernyi mást, kicsinyeket, tehetetleneket, elhagyottakat a frontok véres mocsaraiban. Bolyonganak a táborokban, a harctereken. Sírnak — és a föld lázban vonaglik. Háború—az első, második... mikor lesz vége mindennek? Egész Európa katonái sötét, dermesztően hideg állomásokon várják a mozdony verejtékes, olajos tömegét, amely elviszi őket az ismeretlenbe, a halál küszöbére. A fűtő kihajol az ablakán, és hasonlít az édesapádra. Csak fényképről ismered. Sovány, sovány — minden háborúk legyózöttje — a győzteseké is! Végigvezeti a mozdonyt Galícia síkságain, elébe megy az értelmetlen halálnak, amelyért valaki ismeretlen zsebeli be a pénzt. Ki parancsolta ezt? Miért kell meghalnia? Az a keserű mosoly az ajkán... ezer és milliónyi katona, s valamenynyiüknek az arca édesapád arca. Az idő ködébe hullott, elmosódó arc, ránc a száj mellett, szomorú szempár. Mások hájasodnak vérükből, megtömik zsebüket a holttestek halmain. Mások — nézd csak meg őket, Brych! Kövér csótányokra hasonlítanak, akik ha rájuk taiposna az ember, loccsanva pattannának széjjel. Semmit sem értettél meg, ostoba! Hallod, mit beszél Lazecky? Hangja úgy örvénylik, mint a harci dobok hangja, új csatákba rohan. Ügy érezte, hogy lassan megfullad a gyűlölettől, az önmagéval szembeni utálattól. Végre képes volt egy kapkodó, életösztön suggalta mozdulatra — a megfulladás előtt. • — Hallgasson! — kiáltót rá rekedten, — maga őrült! A riadt csöndben egyszerre minden szem feléje fordult, észrevette, hogy Éva ellépett mellöle és az arcéba tekint. Lazecky tátott szájjal fordult feléje, amelyben bennerekedt a befejezetlen mondat. — Ha őrült itt valaki... akkor, úgy látszik, maga az! — szólalt meg a riadt csöndben, egy kissé megzavarva Brych kiáltásától... — barátom! — Maga hülye, — vágta Brych az ügyvéd vérelfutotta arcába, — és maguk is mind! Tudják maguk, mi a háború? A háború... — Akkor menjen kolostorba! — futotta el a méreg Kalouszt és a levegőbe csapkodott rövid karjával, — most aztán bemutatkozott! Háborúnak kell lennie, különben mindennek vége, kell lennie... — Minek lesz vége? — kérdezte az elsápadt Brych. — Hát... 8 demokráciának, — szólalt meg csodálkozva Kalouszné. — A maguk demokráciájának? Annak a csalásnak ? — Maga komédiás, dcktorkám, — tért magához nevetve az ügyvéd. Leült egy székre, vastag combjára csapott, nevetéssel igyekezvén feloldani a feszültséget — És színész! Ki gondolta volna magáról... micsoda pátosz! — Jobb meghalni, mint térden állva élni, — idézte hanyagul Tajchman szeretője... — várjon csak, ezt Havlíóek mondta, ugye, doktor úr? — Ami engem illet, — szólalt meg Borisz, — nem tartom a háborút olyan szörnyűségesnek. Egy kicsit eltúlozták a háborús regényekben, hogy elég izgalom legyen bennük. Természetesen a gyávák... i — Hagyja ezt, fiatalember, — vágott a szavába most (már nyugodtan Lazecky, —V ennek semmi értelme! Egyébként, doktor, hogy képzeli el a dolgot? Maga nerc) akar visszatérni? Vaay talán azt hiszi, hogy a kommunisták maguktól is elmennek? Jószántukból? Ne nevettesse ki magát! Nézze — senki sem akar közülünk nőket és gyerekeket gyilkolni, de ha a szabadság és a demokrácia azt fogja követelni, hogy a bolsevikokat akár golyókkai űzzük el — akkor ... egyébként — maga ennek nem állhatja útját, akkor sem, ha a feje tetejére áll, különösképpen nem ha ilyen nevetséges ötletei vannak — maga pacifista! Ne nevettesse ki magát legalább az előtt a hölgy előtt, akinek olyan naiv nyíltsággal udvarol... Brych nem válaszolt a goromba támadásra. Tekintetével megkereste Évát.' Egyedül állt az ablakban, ajkán gonosz mosoly, s Lazecky szavaira elvörösödött arccal fordult vissza. — Nézze, Lazecky — tudom, hogy éppen elég oka van arra hogy bosszút álljon rajtam. Azt tikarja, hogy az arcába vágjam? Ne berzenkedjen, maga szédelgő ügyvédecske, mert hamaro: megbánhathat ja! — Nagyságos asszony, — h kant fel az ügyvéd riadtan, semmiféle tekintetben nem : szándékomban, hogy megbántsí Öriási tévedés! Csak Brych d( tor... — Róla ne beszéljen, — vág az ügyvéd szavába Éva s ( kurta mozdulattal félbeszakító Borisz nevetését, ő az egyet rendes ember ebben a kunyhób Az egyetlen, értik? Micsodák tt guk? Csőcselék! Leült a dikóra és tenyerébe 1 mette arcát, mit sem törődve többiek meglepetésével és és: sem véve Ria harsogó nevetés — Amen, — tört ki Borisz milyen megható ez, uraim és h gyeim! Nagyszerű társaság tal kozott itt: a nagyvilági hölgy a becsületes ember! Valami ehl hasonlót olvastam Bromfield kön vében. Hát nem óriási! — Hallgasson! —- szólalt m a sarokból Markuo és felhábtr dott pillantással mérte vé^lg В riszt. — Megtiltom magának, hc másokat sértessen, maga... mi den érzés híján való ember. — Hagyjanak fel ezekkel ostobaságokkal! — dörrent ráj Rázs türelmetlenül. — Ésszel к élnünk. Készüljenek fel az ind lásra, még eqy éjszakát senki se bír itt ki közülünk ... — De mit akar tenni, ha az ember nem jön ... ? — kérdez az ügyvéd. — Elmenni nélküle is! — Rá az. asztalon fekvő térkép fc hajolt és hangosan latolgatta eshetőségeket. — Majd beszéli ezzel itt! Velünk kell jönnie, ak pisztolycsővel a bordái közt Senki ne avatkozzék bele, maga egyezem meg vele, ha lehet szerével. Borisz, magát már í gyelmeztettem, ha meg mer pis: szenni, ha olyasvalamit tesz, ai veszélyezteti a többieket, ne hacyia el élve ezt az országc Ezt jegyezze meg ... A kunyhó gerendái alatt éléi beszélgetés vette kezdetét, a f' 18