A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-09 / 23. szám

lázs térképe fölé hajlottak, el élemények hangzottak el, de Jenki tisztában volt azzal. f tovább nem habozhatnak, ha : nem akarják elveszteni . az Iket. Brych félreült, ügyet sem ttek rá. Rosszullét kerülgette, ;ámolyott az ajtóhoz, kinyi-i és kilépett a fülledt kunyhóa sötét éjszakába. Kezdetben i látott semmit, csak sötétséová? Maga elé nyújtott kézzel »gatódzott, nyomban a kunyhó ött egy tuskóba akadt, ráült enverébe hajtotta arcát. Most! эк vonultak el a szeme előtt! ira, Bartos, szavak, tekintetek :elege. A város! Eszébe ju-Prága esteli arca, mikor el-Да. Micsoda zilált, feldűlt élet! ifjúsága akkor született, mikor utcákon még az első világ há-i nyomorékai sántikáltak ire felnőtt, itt volt az új há i. És most? z ajtó megcsikordult, valaki sett utána a sötétségbe. Meg>rte! Miért keresi? Egy halk 3 szólalt meg: — Doktor.. tor, hallja? ozdulatlanul hallgatott. Idegen hazátlan teremtés, szétfútta 1...! Kezdte megérteni és a >rüség összeszorította a tor-Éva megkereste a sötétben, íyü kezét a vállán érezte, lit. Az asszony -szembeállt vevilágos kabátkájában re>zkea hidegtől. — Doktor... mii : tenni...? Doktor...! — Dh makacsul hallgatott, az éles esőcseppeket vágott az arcá— Tudom... — suttogta maelé az asszony, — sejtettem, у... kár... rych átkarolta a vállát, de rémlett neki, hogy a nő végn messze van tőle. — Mit ídjak magának? Csak annyit: zönöm! Nem is tudja, mennyisegített nekem, hogy felismer: nem tartozom ide... — • nem bírom tovább... — mi lesz magával? rezte, hogy az asszony megket elengedte és leereszteta kezét. Éva egv perc múlva nyugodt, kiegyensúlyozott gon szólalt meg: — Igaza ... különbözö emberek vank, doktor... én — már nem эк más lenni! így áll a do... Pedig szeretnék másképp ... nem tudok... ez eróúminü ért.., retteneteseri érmagarri... ma/ga értetlen exn... tegye meg! Tegye meg, I mondhatok mást, annak elíre, hogy magam se értem ma-i és nem értek egyet magáirtelenül sarkon fordult és snt, apró fekete árnyék, a у hó ajtaja kinyílt, a homályos r kiömlött a sötétségbe, ez minden. Brvch visszaült a ves tuskóra. i itt, néhány száz méternyire atártól, a fák hajladozó koro-s alatt, az út végén hajnálodn, lett lelkében. emsokára felállt, kinyúitő, nagyot szippantott a völgj felett lengedező, a sötét lejin lecsorduló éles-friss leve-51, aztán visszament a kunyi. És úgy .tűnt fel neki, hegy ki egészen más lépte most át üszöböt. Döntött! JRDlTOTTA; BABOS LÄSZLÖ JUSZUF IDRISZ EGYIPTOMI IRO A gyereknek semmi köze sem volt a Garden Cityhez. (A gazdagok és a külföldiek kerülete Kairóban). Mezítláb, elnyűtt, rongyos, ruhában, garádicsosan megnyírt fej'jel ácsorgott. Fején daganatok és hamuszürke arcán sömör nyomai. Természetes, hogy ilyen emberkének semmi köze sem lehet Garden Cityhez, a pdioták, villák és diplomaták negyedéhez. Hogyan is cseppent a Garden Citybe? Aki ránézett, az gondolta, eléyedti De ö jól érezte magát, semmin sem törte a fejét. Jókedvű és vidám volt. Épp hogy megkezdődött a nap. A nap már tűz, de még nem perzseli a földet. A házak ünnepélyes, arisztokratikus csendbe burkolóznak. Madarak csicseregnek és testes, komoly feketébe bújtatott portások suttognak. Mindegyikükön fehér ing és nevetségesen óriás turbán. A bejáratok előtt ülnek és a palotákat vigyázzák. A szép idő jókedvre hangol. A fiúcska a széles napfényes úton céltalanul ballag, amerre a lába viszi. Megbámulja a fákat, a palotákat, a csillogd rézvereteket Néha füttyent egyet, azután meg megáll, majd tovább indult. Most „ollózva" lép, bal lábát a jobb elé teszi, majd fordítva megismétli. Azután ugrándozni támad kedve. Felemeli a bal lábát, hátul elkapja lábafejét és féllábon fickándozik. Csettintget a nyelvével és úgy kuruttyol mint a béka. Gondtalanul belemerül a játékba, nem zavarja senki és semmi: se a ' munka, se az apja, se a gazdája. Egyszer csak megbotlott valamiben. Belesajgott a lába. A gyerek ehajolt és a lába alatt megpillantott egy fehér' követ. Felkapta, és dühösen félredobta. De ezzel nem elégedett meg, belerúgott. A kő felpattant és leesett. A gyerek mégeqyszer jót rúgott rajta és a kő kirepült az úttestre. ' Hozzáérve sokáig figyelmesen nézegette. Mikor megmiöződött róla, hogy nem drágakő, felkapta s fel-feldobálva és elkapva tovább indult. A fiú némsokárd már mással volt elfoglalva. A követ markába szorította és amerre elhaladt, hüvelykujját kinyújtva végighúzta a házak falán. Sokáig így ment, míg bele nem fájdult az ujja. Ezután a követ húzta végig a falon. Mikor visszapillantott, észrevette hogy a kő fehér nyomot hagy maga után. A játék elszórakoztatta. Tovább ment, fehér vonalat húzva a falon. Így körüljárta a Szulejman palotát, majd tovább húzta a vonalat az al-Fakagani és a Szaaman villa falán. Átvágott az utcán és az amerikdi követség kőkerítésén húzta tovább a vonalat. Nagyon tetszett neki a végtelen falon a kővel húzott fehér vonal. Csak ment, vonalat hagyva maga után. Ha megállt, a vonal is megszakadt. Ha feljebb emelte a kezét, a vonal is magasabbra ment, ha lengedte a földhöz, közelebb futott. És így lassan görbe hullámvonal lett belőle. A hullámok is különböztek: egyik helyen röviden, szaporán követték egymást, máshol elnyújtva, nehézkesen. A fal még nem ért véget, de a gyerek beleunt a hullámvonalakba. Megállt és gyorsan egyenlőtlen vonalak tömkelegét húzgálta a falra. Ellép tőle, nyelvét az ajkához szorítja és brekegni kezd. Már csóválja is a fejét, mintha önmagával vitázna és elgondolko -zik... Ojra a falhoz lép, sima, karcolásmentes helyet keres, végigméri a kőkerítést és munkához lát. A falon nemsokára megjelenik ez a szó: то ham ed. A kisfiú most oldalról, kritikus szemmel figyeli művét. A betűk cingárok és össze-vissza dőlnek. Ezután előre hajolt, kezét a homlokára tette és az m-betűt tanulmányozta a mohammed szóban. Nem igen tetszett neki az m feje, amely hetykén hátra csavarodott. Gyorsan a falhoz ment és egy új m-et pingált fel. De hosszú, figyelmes 'mérlegelés után ez sem tetszett neki. Feleírt egy harmadik m-et is az előző mellé úgy, hogy .a betűk kacskaringó ja összeért. Néhárty lépést újból visszalépett és megszemlélte művét, de ez sem tetszett. Elhajította a kavicsot és duzzogva tovább ment. De csakhamar visszafutott, körültekintett és keresni kezdte az eldobott írószerszámot. Megtalálta és kipróbálta a falon ... Sokáig vesződött, homlokáról dőlt az izzadság és apró ujjai görcsösen szorongatták a kavicsot. Mikor abbahagyta, a falon ez állt: Népünké a csatorna. A, gyerek odébbált és végignézte munkáját. Nehezen lihegett... Nem csodálkozott a felíráson. Ojra a falhoz állt, fejét oldalra billentette, félszemét becsukta, mintha eélozna és újra írni kezdett: Miénk a csatorna! Rövid pillantást vetett a feliratra. Nem tetszettek a betűk. A t betű szárát hosszúnak, az n-t Í\ pedig olvashatat\ lannak találta. A k-betűn a hurok rosszúl sikerült. A betűk egyfelé dőltek. A fzél ingatta pálmára hasonlítottak... A kisfiú lefújta a kőről a meszet és félszemét becsukva újra munkához látott. Mikor befejezte, megrázta a kezét, mint az olyan ember, akit kielégít az írás. Odébb állt és sokáig bámulta a feliratot-. Arcán elégedett mosoly bújkátt. Alsó ajkába harapott, brekegett egyet, a falhoz lépett és az utolsó mondat után odaírta hogy „szahh — vagyis: — helyes! Teljes megelégedése jeléül a megjegyzést hosszan aláhúzta. Bámulta a betűket, mintha meg akarna győződni arról, hogy amit most ide rótt, az nem egyszerű írás, hogy ez sokáig itt marad és hogy ezeket a szavakat senki más nem írhatta ide, csak ő. Így álldogált percekig, gyönyörködve a jelszavakban. Menyétszerű hangot hallatott, felemelte jobb lábát, Jcezével hátul megfogta á lábafejét és fél lábon ugrálva megindult a széles, napfényes utcán. SZOCS BÉLÁ FORDÍTÁSA 19