A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-05 / 18. szám

Világhírű német atomfizikusok bátor kiállása Ma már egyre sűrűbben írja a világsajtó, hogy a Bundeswehr „méltóan" veszi ki részét az ntomfegyverkezésből. Maga Strauss, a nyugatnémet hadügyminiszter jelentette ki: „Nevetséges és ostoba volna lemondani az atomfegyverekről." Hasonló értelemben nyilatkozott a közelmúltban nem egyszer Adenauer kancellár is. Egyébként pedig kormánya csak nemrégen írta alá a hírhedt Euratomszerződést, amely lehetőséget nyújt, hogy a Bundeswehr a ratifikálás után teljes gőzzel lásson hozzá az atomháború előkészítéséhez. Ámde nincs öröm üröm nélkül. A nyugatnémet militaristák számvetésébe máris „hiba" csúszott. Tizennyolc kiválő atomfizikus, közöttük olyan világhírű tudósok mint Hahn, Heisenberg és Gerlach profeszszorok nyilatkozatot tettek, melyben kijelentik: nem hajlandók részt venni az atomfegyverekkel való kísérletezésben vagy azok alkalmazásában. Hisz egyetlenegy taktikai atomfegyver egy kisebb várost pusztíthat el, egy stratégiai fegyvernek számító hidrogénbomba pedig akkora területet tehetne hosszabb időre lakhatatlanná, mint a Ruhr-vidék. Érthető, hogy a köztiszteletben álló világhírű tudósok állásfoglalása mind Nyugat-Németországban, mind annak határain túl óriási feltűnést keltett. A békeszerető dolgozók százmilliói mindenütt a legnagyobb rokonszenvvel fogadták e bátor kiállást. Sőt a nyugatnémet polgári sajtó egy része is — pl. a hamburgi „Welt", a „Frankfurter Allgemeine" s a „Frankfurter Rundschau" — szolidaritást vállalt az atomfizikusokkal, nem szólván a szociáldemokrácia sajtójáról, amely ugyancsak élesen ítéli el Adenauer militarista célkitűzéseit. A nyugatnémet kancellár önuralmát vesztve, kifakadt a 18 atomfizikus nyilatkozata ellen, úgyszólván megpróbálta őket kioktatni, de ezzel még nagyobb felháborodást váltott ki a közvéleményben. Célszerűnek látta tehát, hogy mindössze négy atomfizikus részvételével szűkkörü értekezletet tartson, amelynek záró komünikéje valóságos tanúság tételnek látszik a béke szent ügye mellett. De a szavak csak akkor érnek valamit, ha a tettek összhangban vannak velük. Nem kérdés, hogy a 18 világhírű tudós csak igazi emberi lelkiismeretére, a népek iránt érzett mély felelősségérzetére hallgatott, mikor megnyilatkozott. És ennek most a nyugatnémet militaristák lázas készülődései közepette különösen nagy súlya van. Szingapúr a függetlenség útján A nemzeti felszabadító harcok krónikásai új, figyelemreméltó eseményt jegyezhetnek fel. Lennox Boyd angol gyarmatügyi miniszter és Szingapúr fő minisztere, Lim Yu Hok hosszas tárgyalások eredményeképpen nemrégiben megegyezést kötött. Ugyan számos fentartással és feltétellel, de végül is az angol kormány önkormányzatot biztosít Szingapúrnak. A megállapodás szerint Anglia továbbra tó' ellenőrzi a sziget külső kapcsolatait és kezében tartja annak védelmét. Ezzel kapcsolatban a „Le Monde" cimű francia burzsoá lap további „különleges jogokra" is céloz. Ennek ellenére az önkormányzat kivívása — komoly kezdeti siker. A körülbelül 580 négyzetkilométernyi területen fekvő, 1,2 millió lelket számláló Szingapúr Délkelet-Ázsia legnagyobb kereskedelmi kikötője, egyben pedig az angol impérium fontos stratégiai pozíciójának s haditengerészeti támaszpontjának számít. Azt sem szabad elfeledni, hogy Szingapúrnak fejlett ón- és kaucsuktermelése, valamint számottevő hajőipara is van. Bizonyos, hogy Lim Yu Hok megegyezése még nem rendítette meg alapjaiban az angol gyarmatosítók szingapúri uralmát. Ez most nem is volt a szingapúri nagyburzsoázia célja. Hiszen a sziget nagytőkései sohasem harcoltak következetesen az angol katonai fennhatóság ellen, amelyben osztályérdekeik védelmezőjét látják. Csakis ezért elégedhettek meg részleges eredménnyel. De ebben is főleg Szingapúr haladó szellemű szakszervezeteinek győzelmét kell látnunk, mert minden elnyomás ellenére, ők álltak és állnak az angol gyarmatosítók ellen folytatott harc élén. Minthogy Malájföld függetlenségének elismerése már ez év augusztusában esedékessé válik, rövidesen ismét szőnyegre kerül Szingapúr ügyének végleges rendezése. Addig is a sziget hazafias haladó erői lankadatlanul küzdenek, hogy siettessék az angol fennhatóság maradéktalan felszámolását. Lob aí leik Az utóbbi hi múlik el nap, földi sajtó — lelően — ne fo gériával. A gyarmatos vérengzés, kegj kintetben le árnyalatkülönbsi imperialistákat Ami azonban gériában, mind( A „tisztogató h a polgári laki AZ 1MPERIA1 Algériai arai terrorista tőő&eA оЯииЛсйШьйи Kedves barátom! Tudomásomra jutott, hogy nemrégen elkövetett hibád miatt felelősségre vontak. Azzal védekeztél, hogy még eddig senki sem bírálta munkádat, soha nem mutattak rá hibáidra. Szükségesnek tartom, hogy figyelmeztesselek, miszerint ez az állításod, kedves barátom, nem felel meg a valóságnak és azt mutatja, hogy a legjobb esetben is olyan ember vagy, aki r.em veszi észre a tényeket, csak azt látja meg, amit látni akar, ami számára kényelmes Hogyan állíthatod azt, hogy több mint három éve vagy a beosztásodban és nem kaptál rr.ég bírálatot? Vajon mit értesz kritika alatt? Talán úgy. gondolod, az a kritika, hogy munkahelyed vezetői összeülnek egy vagy másfélnapos értekezletre, ahol az egyetlen „napirendi pont" a Te kritikád? S ezen az értekezleten megtárgyalják az összes „lelki tulajdonságaidat", boncolgatnak, elemeznek, megvitatják, vajon miért nem szereted a Wagner operákat és mitől ered az a bizonyos „kisebbségi érzésed" és így tovább a végkimerülésig. — Ilyen lelki nyavalyákat boncolgató kritikát nem kaphatsz se a pártban, se máshol. Te, barátom, kritikát kaptál akkor, amikor egy tervet, javaslatot benyújtottál feletteseidnek, akár mint állami vagy tömegszervezeti funkcionárius, e javaslatot megmutattad a pártszervezetnek s nem fogadták el, vagy átdolgoztatták Veled. Vajon nem volt-e kritika az, amikor a javaslatról megállapították, hogy felületes, hogy a legfontosabb kérdések hiányoznak belőle? Vagy nem volt-e kritika az, amikor megkérdezték, hogy határidőre elvállalt munkádat miért nem teljesítetted? Gondolj csak vissza, hányszor mondták feletteseid: megint rem teljesítetted, amit elvállaltál. Ha ezt nem tartod kritikának — az éppen azt bizonyítja, hogi nem akarod, vagy nem tudod belátni, hogy a kritika akkor egészséges, ha állandóan és munka közben alkalmazzák. Te, kedves barátom, nemcsak a feletteseidtől kapsz rendszeresen kritikát, hanem munkatársaidtól, beosztottjaidtól, az egész környezetedtói is — csakhogy ezeket még kevésbé halloA meg, mint a feletteseidét. Vajon nem kritika-e beosztottjaidtól az, amikor egy-egy feladat elvégzése közben kifogásolják, hogy néha olyan követelményekkel lépsz fel, amelyeket nem lehet teljesíteni? Olyan feladat elvégzését, amit jól megoldani egy hét alatt lehetetlen, te két nap alatt követeled munkatársaidtól. S talán néha csak azért, mert elfelejtetted idejében kiadni a munkát, aminek felületesség, kapkodás az eredménye. De bírálat munkatársaid részéről az is, amikor feladataikat azért nem tudják teljesíteni, mert nem magyarázod meg nekik eléggé, hogyan hajtsák végre azokat és mikorra kell befejezni a munkát. Munkatársaid rossz munkája végső fokon bírálat a Te rossz munkádról is, mert vagy rosszul válogatod meg őket, vagy nem eléggé segíted, irányítod munkájukat. Ne tetézd hibáidat ilyenkor azzal, hogy szidod munkatársaidat, haragszol rájuk, amiért annyi kellemetlenséget okoznak Neked. Bíráld meg őket pártszerüen, mutass rá hibáikra, s magyarázd meg, hogyan tudnánk jobban dolgozni. De bíráld meg saját magadat is, mutass rá bátran, hogy rossz munkájukért elsősorban Te vagy a felelős és ne szégyelld ezt nekik is megmondani. Különösen sok jó, hasznos kritikát kap minden vezető a széles dolgozó tömegektói — ha szoros kapcsolata van velük. A pártfunkcionárius jó munkájának bizonyítéka az, ha párttagok és pártonkívüliek egyaránt felkeresik problémáikkal, tanácsát, segítségét kérik, — ha az üzemi pártszervezet felhívását százak és ezrek követik a feladatok megoldásában. És a rossz munka súlyos kritikája, ha a doigozók kifogásolják, hogy pontatlanul kezdik a gyűléseket, ha a termelés körüli zűrzavarról beszélnek — vajon nem kritikája ez személyileg valamelyik 12