A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-21 / 16. szám

iélyi lapok egy szász írót lek: a nyolcvan éves ieschendörfer-t. Is-i név. Ismeretlen, mert zzük és figyeljük eleget határon innen és hatá-Ismerjük a román irodalengyelt, a szerbet, a hor-És tudnunk kéne róluk: autaltságunk, egymásmelank elsősorban erre köte:vetítésre, egymás megis-Ismerd meg önmagad: z értelem első parancsa, túl és ebből folyón az logika már az erkölcsi ás intését is mondja: meg a mások világát is. délyi szászok élték a volt jyarországon a legzártabb, gesebb, legnémetebb élegyonukat, csakúgy, mint ányukat féltő gonddal 5k és gyűlölő féltékenyirizték. Nem ismertek veélö szórványtelepeket: számontartottak és a igyatkozást nemzetbűnkaron jajongták. Mint a ;: nem engedtek át semsenkit. De mint a gazdaak önmagukat láthatták. nyarán a frontról három íulmányi szabadságra jöa pesti egyetemre. ir-Otthonban egy ugyandnagyi uniformisba bujműegyetemi hallgatóval együtt egy szobában. ieni volt, aki hibásan beigyarul, de társalogni ialogtunk: merev volt, íthetetlen: szász. Csoda, életre-hatón keseredett 3z emlék?! És most any-és annyi minden után. gis egy szász író életal: köszöntésére emelem lessziről poharamat... If Meschendörfer más fából van faragva. Kultúigaz író volta lehántotta 51 az eredendő szász me-és magába-zárkózottsáíépek ismerjék meg egymás t", mondja most is, ősz olvassuk a bukaresti - „és a könyvespolco-akozó „Die Karpathen" yóiratra mutat. Ő ádta ki esztette; csak úgy taláelelapozunk az egyikbe, 5 néz ránk és a követke>n német nyelven a legdy- versek. Más kötetben rők és költők. Legitimáz éppen elég. És még vaegfőbb: Meschendörfer, a kböl ítélve nem lett nálehetett Hitler-hívő, és tt Hitler-hívő. A kulehát a megismerés és embere volt: a közve: ismertetés pionírja és gyűlölet-árok fanatikusa. nyelvének volt és maik hűségese, úgy ahogy násolc kisebbítése, károsí<ül! írót műve prezentál. Az ünneplő emlékezésekből megtudjuk, hogy Meschendörfer regényíró és esztéta. Főműve: „Die Stadt im Osten", Kós Károly fordításában, magyarul is megjelent „Corona" címmel. (Brassó német neve: Kronstadt volt, és pecséteken latinul: Corona). Ezt a regényt nem ismerem, de Meschendörfer nevére, felvillanyozottan végigfutottam a könyvespolc M betűit és meg is találtam az eddig el nem olvasott regényt, melynek címe- „Der Büffelbrunnen" (Bivalykút). A Bivalykút szász regény, 1914 előtti brassói emberek története, de cselekményének tere Montecarlótól a Fekete tengeri Bivalykút — román nevén — Mungea Punar — nevű kis faluig terjed. A cím a központi magra utal: a forgótengelyre, de maga a regény lényegében és szerkezetében nincs szervesen e tengely köré felépítve. Fritz Kraus, a regényhős, a brassói tanár, a regény végén vezértételként ugyan kimondja: „Bivalykút volt életem döntő fordulata" de e kijelentésének nincs sem alkotó, sem sugalló regény-vetülete: az élmény kiaknázatlanul elfúl, elvész a regény-anyag bőségében! Meschendörfer regénye túlhizlalt. Paradoxmód: épp gazdagsága, bősége szegényíti. Hét regényre futó anyaga kiveri a tengelyt a helyéből: az író mindenhez hozzákap, mindent, megérint, de végig, mélyig, lényegig nem mond, nem él ki semmit sem. Atanár regénye Georg Trakllal kezdődik. A modern német halálköltészetnek ez a Inagy alakja, 1914 elszörnyedt öngyilkosa lesz Kraus indító és legfőbb problémája, de a regény vége felé elsiketült az érzéke: „Csak olyan művészekre van most szükségem, akik engem, a vívódó embert erőssé tesznek, bátorrá és földközelivé". Közben azonban épp ezekért a megértetlen Traklokért kell harcolnia óhitű rektorokkal és ennek kérdésére: „Kell ez nekünk, szászoknak?", így felelni: „A művészetnek annyi köze van a népi harckészséghez, mint a milói Vénusznak a peloponnezoszi háborúhoz". A költőkkel hősünknek e szászok között nincs szerencséje. Gazdag, de kegyetlen apósának, a sörkirálynak plakátjai még a szomszéd Románia legszélső csücskén is feléje vigyorognak: „Le a kalappal! A Dietrich név messzebbre jutott mint Goethéé és Schilleré". Csak ez a Dietrich mondhatja aztán megvitón és saját családjában tragédiát elvetőn: „Ki az a bolond, aki egy fillért is ad ki könyvekért, melyeket a vonatban olvasás után úgyis eldob at ember '!" Csak ez a Dietrich tudja a hanyatló fekete-tenger-parti német település házait adósság feíébfn felvásárolni, anákül, hogy tudomást venne lakóikról mint németekről és emberekről! Fritz Kraus ugyanakkor elsősorban mint német vesz tudomást e szegény német népszórvány pusztulásáról és kallódásáról. A kút-települések eredendő német települések: „a kút a cimberek és teutonok óta mindenekelőtt a német ember szimbóluma". És mi e romániai település valósága? Ordító nyomor: bojárok okozta kizsákmányolás és szegénység. \ tanár döbbenten mondja feleségének: „nem tűnt még fel néked, hogy ezeket az embereket a tenger csak mint lóúsztató érdekli. A gyerekek inkább a porban fetrengenek, mint száz lépéssel odébb a finom tengeri homokban ... játékszereik közt nem találsz egyetlen hajócskát sem." És ez az érzéketlenség, ez a tompultság egy-két órára átcsap lázadásba is, amikor a bojárral szemben elvesztik évtizedes perüket és Igy a fejük felől a háztetőt is. A lázadás viharszele hirtelen végigseper a falun, de egy tudós rezignáltán jegyzi meg. most elmennek a kocsmába, ott elkeseredésükben holtrészegre isszák magukat, és holnap koldusként mennek kunyerálni a bojárhoz... Kraus, a szász, ijedten figy'eli e néphullást és elszegényedést, felelősnek tudja és mondja magát: „mint német bűnrészesnek érzem magam"... de a bivalykúti tragédia a népkallódáson túl elsősorban szociális probléma és szociális okozat, melyért minden ember elsősorban mint ember felelős, és amelyért természetszerűen mint ember válik bűnrészessé. A bivalykúti élmény és probléma csak így válhatott volna a regény szerves és maradandó forgótengelyévé, és hőse ezzel a felismeréssel lehetett volna teljes emberi mondanivaló: megismerés, vállalás, hitelesség hordozója. Igy csak lírává színesedett és szimpatikussá szépült: olyan szásszá, aki merevségében és merevségéből — épp ez emberi élmények következtében — egyre inkább keresi és találja meg az emberközösségi kapcsolatokat más nemzeteknél: a magyaroknál és románoknál. lfiigy tavaszi estén a csillagos ég alatt borozgatva, ott ül a regény vége felé a román pópa, a magyar orvos és a német tanár. A bor és a cigány külön-külön álmokat idéz: mindegyik a maga népére, sorsára gondol. A pópa a jövő horizontján az új román ifjúságot, „melyet egy új kor fog a felszínre dobni. És a hegyekből és a sötét erdőkből özönlenek majd népének számlálhatatlan ezrei... A szász tanár és a magyar kényúr hátrálnak ... és te férfivá érett ifjúság egyszer uralkodni fogsz a Tiszától a Fekete-tengerig". A H magyar orvost a cigányzene hol a magasba rántja, hol a mélybe zuhintja, gyönyör és jaj "között hánykódik, „sírva vigad". „Egy egész nép sírását hallja, évszázados sebek törnek fel, egy nép töri szét bilincseit, és áll vakító glóriában a világ előtt... de a cimbalomverő kemény ütésére szélv'har zúg és seper végig a pusztán, és az Ázsiából jött nép újra egyedül árvul Európa szivében". A gondolat néma han( gulat-sorát a német tanár zárja le: „Erdélyi testvéreim, nekünk németeknek jogunk van itt ülni. Németek nélkül, te magyar és román testvérem, még ma is kiskorúak lennétek... Népem, a világ nemzeteinek tanítója... belőled egész Európa beszél". árom nemzet, három nép tudói és álmodéi, így, ilyen hangulatban ülnek egymás mellett: „Mindegyik gondolatban a maga körülkerített várában ült, de mindhárman leengedték a felvonó-hidakat. Egyik sem akarta a másikat bántani, vagy megsérteni". Amit itt e poharazás közben hallunk, az a közvetítés primér alapformája és alapfogalmazása. Hangulat, vágyálom dolgozik itt: mindegyik elsősorban önmagát látja és gondolja, de az egész Í9y. együtt elmondva és egybekarolva, egyik felé sem hat bántón, sértőn, vagy kihívón. És ez a döntő, ez az emberi. Leeresztett felvonóhidak: Meschendörfer a kezünkbe adja a szabad közlekedés, a véleménycsere kulcsát. Csak így lehet embermódra élni: egymást nézve, látva, látogatva, egymást gazdagítva és becsülve. És ez, ennyi nyolcvanéves lét máig érő végsummája. Ember mondja, író mondja, aki mindenek felett és mindenek előtt saját népét félti és szereti: érte van, vele van, hasznára, gazdagítására, védelmére és gyönyörűségére, de úgy, hogy abból senki más népnek kára, baja, jaia ne származzon! Szász író példázza a tanulságot, a Kárpátok, a Duna-táj a leg merevebb, legzárkőzottabb népcsoportjának tagja. És nem tudtunk róla. Könyve évek óta ott állt a polcok során és nem nyúltam utána. És Igy vagyunk, így leszünk egymás bűnösei: oldalra ejtett ismeretlenjei. Közvetítésre kötelezett emberek, kik elhanyagolták tisztüket: a megismerést, a tolmácsolást, a közvetítést, a híd verést! • V-, eschendörfer esete jó iskola volt: az ismeretlenből parlamenterként hirtelen felragyogott egy csillag. Hírhozó, hírvivő, j,árör, aki nem ellenség: „És ime az égen már feltűnt az első csillag, nyugtalan lobogással az első járőr, utána felbukkant az előcsapat és mindig újabbak és újabbak jöttek, míg végül az egész fekete égbolt ezüst szemekkel tarkázott remegéss°l megmozdult". És Meschendörfernek e megkapó hasonlatával be is fejezhetjük mondanivalónkat. Csillagok ragyognak az éjszakában: a szellem világító csillagai, a szellem egymás fényétől felgyulladó üzenetei. FÁBRY ZOLTÄN 13