A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-14 / 15. szám

лгЛГ». Meg egyszer: TOSCANINI (Toscanini halála alkalmából e helyen egyik régebbi — a nagy karmester emberi állásfoglalását jellemző — cikkemet közöltem. Most egyik olvasóm arra figyelmeztet, hogy annak idején a MAGYAR NAP-ban egy másik, ezt kiegészítő írásom is megjelent. Utánanéztem, de a cikket magát sehol sem találtam meg, viszont kéziratát igen. Talán jó szolgálatot teszek vele, ha most idemásolom): Toscanini, a dirigens-zseni utálja a politikai megnyilatkozásokat. Az ő demonstrációja a zene. А IX. szimfónia és a Missa Solemnis. Élete: a teremtő zenei lélek halhatatlanságát szolgálja konzseniálisan. Percemberkék, talmi-nagyságok, erőszak és csalafintaság történelmi szédelgői ezt a konkurrenciát nem bírják. Amikor Milánóban rá akarták erőszakolni Toscaninire, hogy hangversenye előtt a fasiszta himnuszt dirigálja, lecsapta pálcáját és örökre otthagyta Itáliát. Ez a tette a politikától irtózó embert a demonstrálók első sorába emelte. Toscanini esete bebizonyította, hogy a morális állásfoglalás mindennél erősebb tüntetés az arculcsapott vagy béklyózott igazság mellett. És ez a Toscanini most újra egy tüntetés hőse lett. Nem akaratlanul és nem véletlenül. És most nem azzal tüntetett, hogy lecsapta a karmesteri pálcát, de azzal, hogy felemelte. És keze nyomán zene kélt, és hangzott és zengett mint sehol máshol és soha máskor. Beethoven, Weber, Brahms, Schubert. Német zene, olasz dirigens, hithű katolikus egy furcsa keretben, furcsa közönség előtt: Palesztinába kivándorolt, kiüldözött zsidók előtt. ЙШ Véletlen? Az igaz művész minden tette tüntetés az emberjogok mellett: igenlés és vállalás. De ez a zene, ez a hangverseny, egy művész következményekkel nem törődő tudatos világraszóló tüntetése volt az arculcsapott igazság mellett. Palesztinában a Németországból kiüldözött zsidó zenészek összeálltak és filharmóniai társaságot alakítottak. A felavató, bemutatkozó hangversenyre egy híres dirigenst akartak szerződtetni. És akkor önként jelentkezik a világ legdrágább, legünnepeltebb, legelfoglaltabb karmestere: roscanini, és Beethovent dirigálja, a német lélek halhatatlanjait zsidókkal és zsidóknak. Schubert és Brahms műveit azoknak, kiket egy önkényuralom süket szájalói és vak fanatikusai kizártak a német kultúra közösségéből! Ez a dirigálás ajándék volt: egy nagy lélek megalázott szerencsétleneket emelt fel magához, és ezzel a zene-ajándékkal visszaadta emberi hitüket, mert a beethoveni zene hangján, ütemén és hullámán viszszaölelte őket az emberi jogok és örömök közösségébe: „Seid umachtungen Millionen" Átölellek emberiség" ... Ez a hangverseny ítélet volt: egyetlen ember tüntető gesztusa világraszóló zsarnok hatalmasságok ellen! Emberség tette embertelenség elmarasztalására. Itt börtönök és paragrafusok, ágyúk és konjunktúra-himnuszok, propagandaminiszterek és szolga-tollak nem segítenek. A* szellem erkölcsi állásfoglalásával szemben ágyú, fegyver, rács, és reklám tehetetlen, Ossietzky és Toscanini egyformán bizonyítják. Fábry Zoltán KÉTSZÁZ E A londoni filharmonikus zenekart Bruno Walter vezényli, és felhangzik kis rádiómban a muzsika: a 103 muzsikus egy emberként zenél. A zenekar tagjai csodálatos egyensúlyban vannak. Szélesen szárnyaló dallamot fonnak, szép szimmetriájú harmonikus gerincet, mesebeli aranyhidat szőnek a Szép és az Igaz közé: a két kürt a pillér szerepét vállalja, fölöttük a klarinét a hegedűnek, az meg az oboának dobja a melódiát, továbbszöve vagy visszakanyarítva s mégis olyan biztosan, egyöntetűen ívelő dallamvonalban. A zene erősbödik majd gyengül, világoskodik majd sötétedik, felborzolódik, majd lecsillapul, növekszik, majd egyetlen gondolat, egyetlen téma folyamán elfogy... Hallgatom a muzsikát és közben elgondolkodom: mióta ilyen karcsú, mozgékony a szimfonikus zenekar, kik tették azt olyan sokféle, gyors árnyékolásra képessé s ezzel a zenét „lággyá mint a rózsaszirom, édessé mint a méz és szilajon harsogóvá mint a fergeteg". Fellapozom Szabolcsi Bencze zenetörténetét s ott ] ezt olvasom: „Az első i tüneménnyel alighanei polyi közönség találkozo ben az Astyanax cí melli-opera beim s utána Párizs, miko Poupeliniére palotájában ben megszólaltak a Stamitz-szerzemények. ják, Mannheimben és Pc mikor a zenekar bemu új crescendót, a közön emelkedett ámulatában galmában. Tiszta neura kiáltották az öregek, szépség és szabadság, tak a fiatalok. És Pári reform sokkal mes hangzik mint másutt, szerint Stamitz »a zer kespeareje« és Grimm kis bródi prófétát« die csúfolja benne. A ti nek még nincs történelr Európa azonban pontos; ja már, mit ünnepel a heimi stílusban; Mannt az a város, ahol háro zeddei utóbb elsőnek Schiller »Haramiái«-t, a und Drang« hírnökét Stamitz-cal a nyugati ciák felé. De hol van »Sturm und Drang« ш Az 1907-es romániai parasztfelkelés Kerülgetik, mint a macska a forró kását... Nagy napok emlékét idézik ezen a tavaszon szerte Romániában, most ünneplik az 1907-es hatalmas parasztfelkelés ötvenedik évfordulóját. Siralmas volt akkoriban, a századforduló körül a romániai parasztság helyzete. Az egykorú hivatalos adatok szerint egy maroknyi ember, 4178 földbirtokos bojár volt az ország ura; ezek a legjobb földek nagy részét, mintegy 48 százalékát birtokolták, míg a nép zömének — 1 015 302 parasztcsaládnak — az ország szántóföldjeinek csak 42 százaléka jutott. A nagybirtokosok 2 300 000 hektár földet adtak bérbe, de nem az éhező parasztoknak, hanem spekuláns árendásoknak, s így a parasztnak kettős igát kellett nyögnie, a földesúr és a bérlő igáját. Minden drágult, növekedett az Srenda, a robot, a kötelezettségek, a büntetések, adók, drágult az élelem, a paraszt meg mind kevesebbet kapott egyre nehezebbé váló munkájáért. Bérösszeg fejében a parasztgazdaság köteles volt a termés bizonyos részét a földesúrnak beszolgáltatni. Ez a rész (a dézsma) 1900-ban még egyhatod volt, 1907-ben viszont már kétharmad részt kellett leadni a bojárnak, és csak egyharmad rész maradt a parasztnak. Végül is a parasztság nem tűrte tovább» a bojárok igáját, a bérlők véres kizsákmányolását, a nehéz munkaviszonyokat — 1907 tavaszán föllázadt. Az első felkelések Moldvában, Fláminziin, Sturdza herceg birtokain törtek ki, majd átterjedtek a többi birtokokra is, míg végül egész Romániában a föld rabjainak általános felkelésévé növekedtek kizsákmányolóik ellen. A király és a burzsoá-földesúri kormány 120 000 főből álló hadsereget küldött ki a felkelők ellen, teljes háborús felszereléssel, Németországból frissen érkezett gyorstüzelő ágyúkkal, Averescu tábornok parancsnoksága alatt. A felkelés elfojtása csaknem két hétig tartott és a bosszúálló osztályharc jegyében folyt le. Egész falvakat lőttek rommá, gyújtottak föl, töröltek el a föld színéről. Több mint 11000 embert galádul meggyilkoltak, a parasztok ezreit megkínozták, börtönbe vetették, kaszárnyákba, rögtönzött fogházakba, dunai uszályokra tereltö.:. A munkásszervezetek nyomban a felkelés kitörése után a fellázadt parasztság védelmére keltek. Bukarestben a munkások népes jyűlésen tiltak-ztaÉMMfaürelés véres elfojtása ellen. A szolki^^^HPasonlő jelei nyilatkoztak meg ors*PRrte. A burzsoázia és a földbirtokososztály azonban, ahogy csak tőle tellett, a brutális terror eszközéhez folyamodott; Galacon, Pascaniban, Brailán, Konstancában, Bukarestben, Jasiban százával tartóztatták le, verték és kínozták a munkásokat. A legtöbb helyiségben bezárták a munkásszervezetek székházát, elkobozták a mozgalom lapját, a „Rominia Muncitoaré"-t. Az európai szocialista sajtó hosszú beszámolókat közölt a romániai parasztfelkelésekről és az ország helyzetéről. Lenin műveiben hangsúlyozza a felkelés nemzetközi jelentőségét. A parasztság évszázados álma azonban csak a népi demokráciában vált valóra, a munkásosztály és a dolgozó parasztság közös harcának eredményeként. Az 1907-es felkelés után 37 évvel Románia parasztsága végül teljesedni látta legszebb álmát, amelyért annyi nemzedéke sóvárgott és áldozta életét: övé lett a föld mindörökre és visszavonhatatlanul. A román nép s az egész haladó emberiség e nagy és jelentős ünnepén mi, csehszlovákiai dolgozók — munkások, parasztok és értelmiségiek — forró üdvözletünket küldjük a baráti román népnek, testvéri munkáspártjának és kormányának. 12