A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-07 / 14. szám

Édes any any elvünk Lomposság és nyelvhelyesség A stílusról azt állítják, hogy a gondolatkifejezés módja. Egyéniségünknek a stílus oly pontos képe, hogy sokszor ráismerünk róla szerzőjére. Ha szorgalmasan olvasgatjuk költőinket, és ha ismeretlen müveikből valaki egy-két sort felolvas előttünk, rögtön meg tudjuk mondani, melyik költőnk alkotásából való a felolvasott réeí.J -Ezért ezoktáíf irtftfldShl.Tiogy a stílus maga az ember. De nemcsak egyéni vonásai vannak az ember stílusának: vannak közösségi elemei is. Világosan, szabatosan és magyarosan kell beszélnünk és írnunk, sőt a költői stílus felhasználja a művészi hatás eszközeit is. Beszédünk sokszor nem ütközik bele a nyelv szellemiségébe, mégis fanyarul, ízetlenül, esetlenül hat. Ha társaságba, emberek közé megyünk, nem házi papucsban és pongyolában megyünk hozzájuk, hanem tehetségünkhöz képest illendően felöltözködünk. Ezt egészen természetesnek tartjuk, de ha írásunkkal megyünk a nagyközönség elé, már nem sokat kell törődnünk azzal, hogy szellemi öltözékünk megfelel-e az illendőség követelményeinek. Hebehurgyán összetákolt mondatainkban talán nem vétkezünk a helyes magyarság törvényei ellen, de annál siralmasabb írásunk gondolati tartalma, sőt néha nevetséges is. De nézzünk néhány példát! Egész újak is lesznek e példánk között. Nemrég olvastuk az egyik lapban, hogy bizonyos gyermekeket visszajuttattak anyáikhoz. Eddig úgy tudtuk, hogy minden embernek csak egy anyja volt, most azonban megtudjuk, hogy több anyánk is lehetett. A matriarchátusban élő népek azért tartották az anyai ágon való rokonságot, mert ezt a származást megbízhatónak vélték, s íme, most kiderül, hogy ez a származtatás sem biztos. Ha így mondta volna az újság: az elveszett gyermekeket visszaadták anyjuknak, ebből tudtuk volna, hogy minden egyes gyermeknek csak egy anyja volt. Egy gyermeket az anyjának adnak vissza, több gyermeket pedig az anyjuknak. Az egyik szépen megírt cikk végén ezt olvassuk: Késő délután az édesaga_.iriégmunkfihan, £t Jegnfejyebh !Sffjdcá'Tsko 1 á

ban Az élvezetes cikknek ez a elme: Édesanya, pedagógus küldött. — Ezt az utolsó mondatot akkor sem értettem meg, mikor a cikket elolvastam. Mi hiba volt az édesapa, édesanya használatában? A helyes magyarság szempontjából nem lehet ellene semmi szavunk, de van egyéb, komoly kifogásunk. A nyelv azért termelt bizonyos viszonyító elemeket, mert szüksége volt rájuk. Ha azt mondom, hogy az édesapa a családfenntartó, az édesanya pedig a házirend őre, ebben nincs semmi kivetnivaló, mert általános értelmű a mondat, neim fejezek ki vele viszonyítást, de ha a családi viszonyt, a gyermeknek az apához vagy az anyához való viszonyát is kifejezem, akkor szükség van a birtokos személyragok használatára. A gyermek nem így szólítja meg apját, anyját: édesapa, édesanya, hanem Így: édesapám, édesanyám. Ebben kifejezi azt is, hogy az az apa vagy anya az övé. „Azt is tudjuk, hogy a klóratom pedig felveszi az elektront," olvasom az egyik könyvben. A fömondat ez: Azt is tudjuk; erre csak függő kérdés v. kijelentő tartalmú tárgyi mellékmondat következhet. Mondhatom pl. azt is: tudjuk, hogy megáradt a Duna, vagy: (hogy) mitől áradt meg a Duna. A mellékmondatot kapcsoló hogy el is maradhat. De mit keres a tárgyi mellékmondatban a pedig? A pedig ellentéte tőmondatot kapcsol egy másik mondathoz: Sokszor kivész a búza, a konkoly pedig megmarad. Ez a pedig kötőszó nem állhat a mondat élén, mert ha a mondat élére tesszük, akkor megengedést fejez ki: Nem értette meg, pedig (ámbár, noha...) világosan megmagyaráztam neki. A mondottak alapján semmiképpen sem érthetjük meg, hogyan kerülhetett a hogy köfőszós tárgyi mellékmondatba az ellentétet kifejező pedig! De nem való a pedig az és kötőszó mellé sem, akár szókat kapcsol az és, akár mondatokat. Hibás tehát ez a beszéd: Ehhez egy elektront az egyik hidrogénatom szolgáltat és egy elektront pedig... az oxigénatom. — Kifogástalan lwg^jjiQiicla»« és TÍwyé!5?~"Vésszot teszünk; "TkRor~a pedig elletétet fejez ki. Az egyik budapesti egyetemi tanár egy kis bemutatót közölt hallgatói dolgozataiból. Ebben a bemutatóban ilyen kijelentések vannak: Elhagyta egyetlen apját. — A Sári néniben egy öregasszony guggolt a küszöböm. — Szülei anyai ágon németek voltak. — Sámson rókái farkukkal ugyam össze voltak kötve, de fejükkel külön voltak. — Faludi Ferenc és Molnár János mérsékelt újítók voltak, nem tartoztak merész utódaik közé. — Pázmány eleinte református szülők gyermeke volt. — Sok szép terve volt még, de azokat egy gutaütés bevégezetlenül hagyta. Nem magyartalanságok ezek, de elhamarkodott, s ezért tökéletlen, suta kijelentések. Egy kis megfontolással el lehetett volna őket kerülni. Férfi válogatottunk Olaszország és Brazília ellen mérkőzött, míg női együttesünk Magyarország és Japán válogatottjával mérte össze erejét, — olvasom egy sporttudósító közlésében. Közlését valamennyi ép nyelvérzékű ember úgy fogja fel, hogy a két mérkőzés egy időben, ugyanakkor történt, aki tehát egyik válogatott csapatunk mérkőzését látta, nem nézhette meg a másikat, mert ugyanabban az időben és két különböző helyen folyt le a mérkőzés. A tudósító azonban nem ezt akarta mondani: ellentétet akart kifejezni, ebben az esetben azonban így kellett volna mondani: Férficsapatunk Olaszország... ellen mérkőzött, a női pedig Magyarország és Japán ellen. Ebben az esetben mondatunk értelme tiszta, világos, senki sem értheti félre. ORBAN GÁBOR JíokJcSAziav M. KÁROLY, KOMÁROM: Sem szatíráját, sem keresztrejtvényét nem használhatjuk. A szatírából hiányzik a legfontosabb kellék: a lüktető, eleven történés és a váratlan, szellemes kibontakozás: a rejtvényeknek ezt a formáját nem aUktümazzurc. Küldjön megfelelőbb írásokat. Üdvözö'j-'ik. TÓTH A. BRATISLAVA: Versei teljesen kezdetlegesek és naivak. Szeretnénk, 'ha belátná, hogy ilyen mondatokat versben nem tehet leírni: S erre még a nénje mondja — mért nem „ vittem előbb, hát ilyet még nem lőtt se vadász, se csősz ... Költőnek születni kell. Nem lehet egy napon elhatározni: Márpedig én ezentúl a gondolataimat versben mondom el! N. J. VEREKNYE: Szívből jővő verssoriinak szívesen helyet adnánk lapunkban, ha érzéseinek megfelelő formát talált volna. Így azonban az ilyen szerelmes verseknek csak két funkciójuk lehet: lelki megkönnyebbülést hoznak az írójuknak és kedves perceket a címzettnek. S. STEFAN: A tockói táborról szóló írásai élethűek és — főleg a két rövidebb — érdekesek. Mégsem tudjuk őket közölni, mert egyrészt teljesen gondatlanul íródtak, másrészt nem időszerűek. NÄTAFALUSSY E. KASSA: Ezúttal beküldött írása már gyengébb. Dolgozzék több műgonddal. Alkalmi tanulmányt csak akkor küldjön, ha előre megrendeljük. Üdvözöljük. „EMLÉKÜL ANNA LÁNYOMNAK": Verse minden buzgalma ellenére csupa közhelyet tartalmaz: „Ébred a föld — megjött á tavasz amely megpezsdíti az életet.. Lássa be, ebben nincs semmi új, semmi költői. Egyébként érthetetlen az is, miért készülne egy 17 esztendős lányka szíve a lemondásra? Mondanivalóját máskor gondolja át alaposabban, érlelje ki magában az élményt, a formát és ügyeljen jobban a helyesírásra, akkor hamarább célt ér. L. A. 2ARN0V1CA: Magunk sajnáljuk legjobban, hogy a beküldött versek közt nem találtunk közlésre alkalmasat. Azonban semmiképpen sem mérheti írásait a „rendes költők" (hogy az Ön meghatározásáxxd éljünk) műveihez, ha ilyen sorokat ír le: „De jön már az enyheszellö megváltoztat mindent, eltűnik a gyémántmező, lucskossá lesz minden ..." HÄRSKÜT1 MIHÁLY, BRATISLAVA: Önben határozottan van tehetség, dolgozzék tovább. Bratislavai lévén esetleg személyes beszélgetésre is bejöhetne szerkesztőségünkbe, szí-' vesen leszünk segítségére tanácsai, útmutatással. Előbbi írásaira időközben már küldtünk üzenetet. G. SÁNDOR*, KOMÁROM: Ismételten megállapíthatjuk, hogy Ön határozottan tehetséges, de kifejezési formái még gyengék, írjon tovább, de ellenőrizze szigorúbban önmagát. Ne használion frázisokat, törekedjék minél nagyobb egyszerűségre, akkor sokkal inkább megközelíti a követelményeket. KISS FERENC, MOST NA OSTROVE: Írásaira Imréiben adtunk választ, ám a levél viszszajött. Ezért most megismételjük mondanivalónkat: Hangulatos írásait igyekszik ugyan költői formába önteni, azonban, ez nem sikerült. Azt írja: „Szeretném, ha már papíron és hivatalosan is költő lennék ..." Sajnos, mi nem nevezhetünk ki senkit költőnek, beküldött írásai pedig még messze alatta maradnak a közölhetőség mértékének. 10