A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-17 / 11. szám

ki-s/ülodivs чги'чиН m«'ny« í-skrk mcy ionnak a/ osi kt4\skrrokk;m Nem hittem volna, hogy valaha is találkozhatnék még a kézműiparnak azzal a formájával, ahogy az a valóságban, mondjuk, száz esztendővel ezelőtt még megvolt. Túlságosan modern élet folyik körül bennünket már ehhez és megszoktuk, hogy a civilizáció mindenben éreztesse hatását. S ebből nagyon természetesen adödik, hogy a találkozás csak ott eshetett meg, ahol a civilizáció csak az utolsó harminc-negyven esztendőben kezdett munkálkodni: egy garammenti faluban, Kéménden. Kéménden, akárcsak a környező négy-öt faluban, a népélet, a népviselet, a hagyományos népszokások még az emberek természetes köznapi ruháját jelenti a legkisebbektől az öregekig. Ruházatuk egyszerűen megmaradt, s talán egyformán szerepet játszik benne a nép életrevalósága és maradi-Maga a falu is olyan a Garam partján, a dombokon, mintha azon frissen a sátrak helyén ülnének a házak. A mesterember, a takács Bakonyi János Is olyan szivős fajta, hogy hatvarihét esztendős korába csak a bajusza szürkült meg, a haja még fekete. Rózsás képű öreg, folyton nevet, még a mozgása is nevet, amint körültáncolja takácsszékét, vagy ahogy a vetélöt dobálja egyik kezéből a másikba. — Már csak egyedül vagyok takács, nem tudok másról. Itt a faluban, amikor én inaskodtam, még hét mester volt meg négy Inas, de most már • csak én vagyok. Szőnek ugyan az asszonyok Is, de azok kis széken dolgoznak. Egy se érhet fel evvel a géppel. Azt mondja, hogy gép. A gép ott áll az alacsony gerendás konyhában, ahová rajta kívül alig fér be egy-két régi bútordarab és a cslkőtűzhely. A színe ennek a kécsszéknek mint az öreg, fér kanászbotoké, vagy a szúette márlumoké, és az egész szoba fest tőle, mintha egykorú re nézne az ember. — Bútorban is öreg az il darab, lehet kétszáz éves is meséli lelkesen —, már а I madik embert szolgálja. Apám i egy morva takácstól vette Ifi ben, ezen dolgozott 1926-ig, maradt rám, mikor meghalt. A: mondom, nincs Ilyen darab ti tán csak múzeumban már. t asszonyok dolgoznak, az csak s: Nem fogy kl a dicséretből, 1 ben fürgén mutogatja a gé s amilyen hiteles a gép, a n kába akasztott takácsikötény, fogyhatatlan szakszótára, meal ember tempöja, azon valősáj nevet és magyaráz az öreg ut mohikán arcából az elfelej céhlegény. Mindenképp meg f Szépek vagviink-e? — kerd./lk a kernendi larnok pipeskedve.