A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-10 / 10. szám

— Az istentelenek. Már nem engedik hozzám ? Legalább gyűrűsen küldenék, ha másszor nem eresztik. — Aludj, lányom, nyugodj! — Jaj, nem tudok én .aludni... — és mintha tüzes vastól ijedne, huppan le a padlóra. Rázza az ajtó kilincsét, rázza a mellét, derekát. Az öreg utána nyúl, beéri és rángatja vissza az ágyra. Az asszony azonban megveti a lábát s mert az apja sem engedi, esik neki a tlz körmével: — Maga sem akarja, hogy lássam gyűrűvel a jányom. Maga is ellenségem... Mindenki ellenségem... Nem szeret engem senki.,. És rohangál össze-vissza a szobában. Esik a bútornak, az asztal lábának, ledönti a virágállványt és vérezi, vérezi magát. Ujjai percén csepeg a vér, vérfoltos a karja, az arca, a szeme is. Az öreg mindezt úgy nézi, hogy már erőtlen a beavatkozásra. Csak néz és szelídül és juhászul. Bár a szelldülés valami robbanásfélének a jele, a tüz lángja már fut is végig a gyújtózsinóron. — Törjed, zúzzad, jányom. Elment a tízezrem, menjen utána mindenem. A lányod is azért nem jön hozzád, mert a tízezrünk úszott, hehehe ... Az eddig kínlódó, vergődő asszony őrjöngésbe jajdul. — A jányom... Hozza el, hozza gyűrűsen! Aztán mint a kártyavér, omlik a padlóra, az élet is iramodik el lassan belőle. Mintha vér öntené a szemét, az öreg ember megtántorodik, a lányára hajlik és eszeveszetten ugrik a konyhába. Baltáért kap a keze. S mielőtt az éjszakába dőlne, süvölt a lányára: — Hát akkor elhozom! És törtet a hóban, fagyban előre. A kutyák nem ugatják, pedig csattog a csizmája, a bakter sem állja az útját. Fedetlen fóvel ront a felvég felé. S csak még jobban háborítja elméjét a muzsikaszó, amely ömlik a lába elé, lépni is alig bír tőle. Valóban, a menyasszonyos házban lábra kapott a jókedv. A vendégek összekapaszkodnak, bokáznak, kornyikálnak. Csak a gazda nem táncol, temeti tenyerébe az arcát, mert érzi fárasztón, hogy ót valahol megtévesztette az élet, hogy bűn és szenny lepi a lelkét. Éviké sem enged a muzsika A vendégek értetlenül néznek egymásra. — Én éltem vele, nem édesanyám, pedig ő házasodott. Tudom, milyen vót. Az öregasszony megnyomja a fia vállát. — Géza! A lány sírásba jajdul. — Édesapám! A vőlegény a pálinkás üveget vágja a padlóra. ' — Elég. Elég legyen ebből. És a zeneszó muszájból megint sírásba csuklik. A kérők, a szomszédfalusi vendégek cselekvésre nógatják a cigányokat. S a keservesen kacskaringózó dal folyik bele az éjszakába. Csordul belőle a felvégre, néhány merészebb hang egészent az alvégre bátorodik, ahol szintén világosak az ablakok. A téli hó nyeli a hangokat, a felvégről csak egy-egy ripakodó kurjantás jut el ide, az se hallható, mert a szoba bévül zajos. Pedig nincs itt cigány, sütemény, bor, pálinka, beteg asszony fetreng az ágyon, fel-alá járő, őrületbe: rohangáló öreg ember felette. Az asszony, a félrecsapott édesanya csak estig tárta. Aztán ráborult az asztalra és sírta a bánatát. Végiggondolta az életét tízszer, százszor s mindig abban maradt, jől tette, hogy hazajött akkor az apjával. Hiszen az ura nem szerette és valljuk be, ő sem az urát Benne csak a ragaszkodás élt jobban a két gyerek tudata.. Mert Éviké ártatlan abban, hogy ő a férjét nem szereti és fordítva. De egyért viszont neheztel a lányra. Mióta eljött в haza. Éviké ritkán, fehérhollóként toppan az édesanyai házba. Fogva tartja az öregaszszony. A négyablakos ház, meg a nagy csűr, istálló szakította eL — Abba a házba mennél, ahol az öreg ember minden percben megbolondulhat. Melyik legény jár be oda? Té meg eladó vagy! Gondold meg hát! Az édesanyának éppen az fáj, hogy régi bűn, nyomorú-18 ftiöndjá áZ öreg, és tartja á lánya szívén a kezét. Az asszony a szívére gyenge. Gyakran előfordul, hogy egy nem jó szó ágyba dobja és sokáig dörzsölni keíl, iriig ntagá-hoz tér. Az öreg ember fél Is egyedül, mert ml törtértik még miridúntaiári. Az örég nem birjä tártání, olykor már nyálfreócsertően ordit az asszonyra, legyen tekintettél az Öreg apjára, De Iöhet-é a szívnek páranősolrtl 1 Az ásszótly sikolt és bömböl, az éjszaka? Este elcsendesedett a lánya, mintha aludt volna Is egy keveset, de éjfél felé felijedt, sikoltott és rítt. Ugrott volna ki az ágybői és hupp mezítláb, egy szál ingben a höra... Az őszhajú öreg véres szemmel sétálja körül a betegágyat. Egyre izgatottabban, idegesebben mozog. Az orvos neki is nyugalmat parancsolt valamikor s azóta rosszabb, többször eléri a baj; a háborodottságtól való félelme teszi ezt. Nyugalom kéne, nyugalom. Régen, három évtizede tízezer koronája úszott el egy kupec kezén. Négy ökör járt kí az udvarából, nagy vagyon ura volt, s lám a veszett pénz megzavarta, megháborította elméjében. Megkötözve cipelték Lipótvárra, - az elmegyógyintézetbe, sokáig orvosolták, aztán hazaengedték. Azzal az intelemmel, hogy kerülje a civakodást, n nyugalmat keresse, különben visszatér a baj! S az éjszaka egyre veszedelmesebb. A lány nem marad az ágyon, dobná le magát )i^acs József: ság a "lányban ismétlődik, hogy a gazdagságot választotta. Hallgatott az öregasszonyra ... S most szive szerelme kérőjét ülik és б nincsen jelen. Ajándékot sem vehetett, a gonosz ember kidobná a házbői. — Lányom, Évikém, gondolsz-e édesanyádra, nem vótam én rossz hozzád sose! — rángódik vállában az asszony. — Mindent kibír az ember —