A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-24 / 8. szám

Csehszlovákia visszaadja a német kultúrjavakat A harmadik birodalom barnainges banditáinak kultúrájáról alkotott felfogását általánosságban az ismertL szólásmondás jellemzi: „Ha a kultúra szót hállom, pisztolyom után nyúlok." De ha a fasiszták alapjában véve ellenségei voltak is a kultúrának, ez a legkisebb mértékben sem gátolta őket abban, hogy üzleti értékük miatt ne raboljanak kultúrkincseket. De ez még nem volt minden. Amikor már küszöbön állt a bukásuk, felbecsülhetetlen értékű kultúrjavakat hurcoltak el Németországból. Vagonszámra szállították Csehszlovákiába az értékes könyveket meg egész könyvtárakat és minden elképzelhető rejtekhelyre eldugdosták azokat. Sokszor arra sem ügyeltek, hogy az igénybe vett barlangok, bányák és várkastélyok alkalmasak-e vagy sem a szakszerű raktározásra. Emiatt egyes értékek végképp tönkrementek. A legnagyobb köszönet jár Csehszlovákia kormányának azért, hogy sok értéket megmentett a pusztulástól. Ezeket a kincseket a német nép most visszakapja. Ha kezünkbe vesszük a szóbanforgó kultúrjavak jegyzékét, érdekes olvasmányban lehet részünk. Beleszédülne az ember feje, ha külön-külön fel akarna sorolni valamennyi könyvet, tudományos művet, festményt, rajzot vagy akvarellt. Sokkal egyszerűbb volna tonnákban kifejezni az értékeket, de még így is sok száz tonnáról kellene beszélnünk. A berlini városi könyvtár, valamint a porosz állami könyvtár könyvei, amiket Berlin most visszakap, több mint hatvan tonnát nyomnak. A zittaui könyvtárból 23 ládában 1800-nál több kötetet hurcoltak el. A csehországi Frydlant várában száz tonna könyvet találtak, köztük olyan értékes írásokat, mint amilyen Quirinus Lanius „Calendarium Romanum Magnum" című müve. A berlini Keleti intézet is nagy értékeket kap vissza Csehországból. A mű-? kincseket kimutató jegyzék nyolcas száma alatt Stroux professzornak és intézetének könyvei vannak felsorolva. A tizenkettes szám alatt kőnyomatokat és Emil Stumpf rajzait találjuk. Bármennyire is örülünk kultúrjavaink visszaszármaztatásának, nem szabad elfelejtenünk, hogy a Csehszlovák Köztársaság mindmáig sok műkincset nélkülöz. A máltai lovagrend prágai székházának termeiből 1941-ben hat gobelint a berlini külügyminiszteri hivatalba vittek. Négy képet Ribbentrop sajátított ki magának és mind a négyet tiroli kastélyába vitette. Ezek jelenleg valószínűleg Ausztriában vannak. Az említett gobelinok 1730-ból származnak és a brüsszeli Peter van der Hecke mesterművei. „Trója égése" és „Szodoma és Gomorra pusztulása" Brandl festményei. A roudnicei várkastélyból lopták el őket és Berlinbe szállították. Mindmáig nem találtak rá a nyomukra. A tolvajok és fosztogatók társaságából nem hiányszik természetesen Daluege volt fasiszta rendőrminiszter sem. Ő lopta el és vitette Berlinbe Vinkeboons „Erdős táj" című festményét. A nagyhírű p> ágai Károly Egyetem, Közép-Európa eis) egyeteme, történelmi jelvényei és történelmi levéltára után kutat. Megdöbbenti az embert, ha 1957-ben azt olvassa, hogy ilyen évszázados művelődési intézmények é1 tékei felkutatására támogatásért kell folyamodnia. 1944-ben, amikor a fasiszták már látták közelgő pusztulásukat, kirabolták a szentgyörgyi evangélikus egyházközséget és elhurcolták az oltárterítőket és más értékes tárgyakat, valamint könyveket és anyakönyveket. A szepesi járás 24 községéből, valamint Késmárkról és Gölnicbányáról értékes kor- és egyháztörténeti dokumentumokat és berendezési tárgyakat vittek el. Csehszlovákia kifosztói között volt a Dresdner Bank is. A bankot az Üstí nad Labem-i kereskedelmi társaság ügyiratai, a jáchymovi, vernerovi és sluknovi bányák tervrajzai érdekelték. Annyi Ismeretes, hogy ezt az anyagot 1939 végén és 1940 elején tehergépkocsikon elszállították és valószínűleg a bank páncélszekrényeibe rejtették. Közel tizenkét év múlt el a háború befejezése óta és a fasiszták megszállta területekről elrabolt kincsek még nem kerültek vissza gazdáik kezébe. De Nyugat-Németországban a zsidógyilkosok, festményrablók, a múzeumok és egyházközségek fosztogatói megint vezető helyeken ülnek és szeretnék ott folytatni, ahol abbahagyták. Erre gondoljunk, amikor rablóhadjáratuk itt vázolt történetét olvassuk. (Neues Deutschland) A dolgozó nő helyzete a dollár hazájában Ha arról esik szó, hogy milyen a dolgozó nő helyzete az Egyesült Államokban, bizonyára akadnak olyanok, akik azokra a korszerű konyhaberendezésekre, mosógépekre, hűtőszekrényekre és a civilizáció egyéb áldásaira gondolnak, amelyek képei az amerika;

reklámújságok címoldalán hivalkodnak. De a 21,5 millió alkalmazásban lévő, és a munkaviszonyban állók több mint 35 százalékát kitevő nök sorsáról sohasem beszélnek. E nök túlnyomó többsége minden vonatkozásban — tehát a béreket, a továbbképzési lehetőségeket és a foglalkozás megválasztását illetően is — háttérbe van szorítva. A szocialista államokban közismert elv: egyenlő bért egyforma munkáért, — szóba se jön a dollár hazájában. Hivatalos statisztikák szerint 1954-ben például a fehér munkásoknak 3754, a négereknek 2131, a fehér munkásnóknek 2046, a néger nőknek pedig 914 dollár volt az évi átlagjövedelmük. De ezek csupán átlagos számok. Az USA déli államaiban ezekre rúg a háztar-' fásokban dolgozó nők száma, akik 60 órás munkáért heti 12—15 dollárt kapnak. Ami pedig a baromfifarmokon alkal-' mázott és a hajózási társasá-' goknál élelmiszer-csomagolókként dolgozó szerjezetlen munkásnőket illeti, ezek keresete alig éri el az 50 centes átlagórabért. A faji megkülönböztetés hal zájában magától értetődő do: log, hogy a legjövedelmezőbb munkahelyek a fehérek számára vannak fenntartva, míg a roszszabbul fizetetteken a színesek dolgoznak. Emellett még csak nem is a négerek állnak az utolsó helyen, hanem a mexikói vándormunkásnök, akik éhbé-' rért dolgoznak, és ezáltal busás jövedelemhez juttatják a mezőgazdasági konszerneket. Ezek a szerencsétlenek 1949-ben például évi átlagbérként — mondd és írd — 234 dollárt kaptak. A férfiak bérét leginkább a hivatalokban dolgozó nők bére közelíti meg (65 százalékig). Az elárusítónők fizetése férfi kollégáikéhoz viszonyítva csak 37 százalék, és a gyári munkásnők közül csupán minden századik éri el a férfi bérének 55,5 százalékát. Valamennyi nyereség kb. egynegyed része az elképesztően alacsony fizetésű nők munkájából származik. Emellett igen sok az olyan foglalkozási ág, ahol a nők vannak túlsúlyban. A gyors- és gépírók, könyvelők, háztartási alkalmazottak és telefonisták 75 vagy több százaléka nő. Az alkalmazott néger nők kb. 60 százaléka háztartási vagy szolgai munkát vége-. Ezzel szemben a jobban fizetett elő- és szakmunkásállások alig 20 százalékát töltik be a nők. Az adminisztrációban vagy műszaki téren a néger nők foglalkoztatottsága éppen úgy ismeretlen, mint a néger fé-fiáké. A do'gozó anyák helyzete is nehéz az Egyesült Államokban. Óvodát csak elvétve találunk. Ha az iskolaköteles gyerek megbetegszik és ápolásra szorul, az anyát „távollét" miatt elbocsátják. Kivételt csak az olyan foglalkozási ágak képeznek, ahol a nők szilárd szervezetben tömörülnek, és ahol a szakszervezet útján érvényt tudnak szerezni követelésüknek. Anyavédelemről és az aggok ellátásáról gúny volna mégcsak beszélni is. Az USA 48 állama közüt csak a kicsi Rhode Islandban fizetik meg a terhességi szabadságot. Az USA munkaügyi minisztériuma kénytelen volt beismerni, hogy a dollár hazájában kevesebbet törődnek az anyák érdekeivel, mint az ILO (nemzetközi munkásszervezet) többi 34 tagállamában. Mit tesznek az amerikai nök, hogy ennek az elviselhetetlen helyzetnek véget vessenek ? Sajnos, nem eleget. Amíg az amerikai munkások egyharmada tagja a szakszervezetnek, addig a munkásnők 25 százaléka lépett be csupán a szakszervezetbe. A nök között folyó szakszervezeti munka rossz. Dicséretre méltó kivételt képez az UE (v'llamosipari szakszervezet), amely aktívan foglalkozik a munkásnők problémáival, é. ennek ,olytán itt a nők taglétszáma is nagymértékben emelkedett. További kivételt képez az United Packinghouse Workers, melynek 1956. évi konferenciáján a női munkák védelmére alakult bizottság azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a szakszervezet helyi szervezetei a következő követelésekért harcoljanak: egyenlő előléptetési lehetőségért, a terhességi szabadság megfizetéséért, a jobb elszállásolásért stb. Ez a tény azt bizonyítja, Hogy a nők, ha foglalkoznak gondjaikkal, — a szakszervezetekben uralkodó reakciós felfogás ellenére — bekapcsolódnak a munkások jogainak biztosítását célzó aktív harcba. Helytelen volna ugyanis azt gondolni, hogy az amerikai munkásnökből hiányzik a bátorság és kezdeményezés. Az USA történetében előforduló első sztrájkok némelyikét nők vezették. Ugyancsak nagy számban vettek részt abban a mozgalomban is, amely с nők és a négerek egyenjogúsítását szorgalmazta. Minthogy aránylag később kapcsolódtak be a termelési folyamatba, nem rendelkeznek kellő szakszervezeti tradícióval. A szak szervezel', funkcionáriusok között csak elvétve találunk nőt. Mégis biztosra vehető, hogy a munkások és kizsákmányolók közötti küzdelem kiéleződése során — az amerikai munkásosztályban betöltött eddigi szerepükhöz mérten — az Egye: sült Államokban is részt fognak venni a nök a szakszervei zeti harcokban. • 13