A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-09 / 2. szám
t de s anyanyelvűnk Anna öcsém Mai sógor szavunk német eredetű: valamikor két magyar Szavunk is voit erre a -fogalomra: a rér meg a süv. A régi írások ezekről a szavakról ezt mondják: Réred: nénédnek vagy húgodnak az ura, — Comeniusnak Nyelvek Kapuja c. könyvében ezt olvassuk: A süv férjnek öccse vagy báttya. — Ma már ismeretlenek előttünk ezek a szavak, mind a két szót kiszorította a német eredetű sógor szavunk. Jókai azonban ismerte a sógor szó magyar elődjeit, és gyakran használja őket a „Minden poklokon keresztül” c. regényében. Meglepheti azonban a mai olvasót, hogy Jókai ebben a regényében ilyesfélét ír: Öccsét, Annát odavette magához férje várába. Add férjhez öcsédet, Annát! — Sokszor nevezi Jókai a fiatalabb leánytestvért az idősebb leány becsének, és hozzátehetjük, hogy nem ok nélkül, mert régen az öcs, öccse szó általában véve a fiatalabb testvért jelentette, tehát a fiú öccsét meg a leány fiatalabb testvérét is, akár fiú volt a testvér, akár leány. Erre az utóbbi rokoni kapcsolatra az egyik kódexben ezt olvassuk: Mondá Ágota: szerelmes öcsém, Luca. — Másutt ezt találjuk: Feleségül adá néki az ő feleségének öccsét. Mivel mai nyelvünkben az öcs szó csak fiút, férfit jelenthet, mi is csak ebben az értelemben használhatjuk, hacsak nem azért mondjuk másképp, hogy a régi kort, az akkori állapotokat jellemezzük. Banya szavunk Régente a mai nagyanya, öreganya neve jobb anya volt, vagy amint akkor írták: jób anya. A mai középfokú jobb szavunknak eredeti jób alakja helynevekben és családnevekben ma is előfordul, később azonban a jób középfok helyét elfoglalta a jobb szóalak, s ekkor a jób anya szószerkezet első tagjából a b hangot a nyelvérzék a szerkezet második tagjához, az anya szóhoz kapcsolta. így jött létre a mai banya szavunk. Érdekes, hogy a jobb apa szószerkezetből nem alakult új szavunk. Heltai meséiben (1566) még így találjuk: „Ki ördeg vit reá, hogy kívántad a hintot? maga (ámbár) sem apad, sem a job apad soha nem jart hintóba”. A job atya szerkezetből nem lett jó batya. Szüle Szüle szavunk most is járatos, köznyelvi szó. Baljagi szótára szerint (2,600): „Szorosb értelemben a. m. anya, szélesb értelemben... szülék... apa és anya; közmondás: a jámbor szüléknek is gyakran feslett a fiuk ...” Olyasféle a szüle-szülét szóalak, mint az epe-epét vagy a fa-fát. A szüle szó mai nyelvhasználatunkban mint a szülő szó népies alakja él, hogy azonban egykor más jelentése is volt, arról régi nyelvünk számtalan adatából meggyőződhetünk. Ilyen régi adet pl. az, amely egy 1/83- ben itt Pozsonyban megjelent diétáskönyvben maradt reánk. Ennek a könyvnek az ajánló levele a negyedik oldalon ezt mondja: „... Both János... , a Nagyságod szüle attya, vagyis nagyagyának attya. . amaz emlékezetivei is szivet irtóztató eperjesi véres theatrumra ragadtatván.... egészen vétek nélkül találtaték...” A szüle itt Roth Johanna nagyatyjának az atyját, vagyis szépapját jelenti, őt jelöli ezzel a szóval. Ha ezt tudjuk, fel kell tételeznünk, hogy ha volt szüleatya, kellett lenni szüleanyának és szüleapának is. A Nyelvtörténeti Szótár ezt a feltevésünket igazolja. Szerinte szüle: 1. a mai értelemben vett szülő és 2. vén asszony (III. 351). A vén asszony jelentésre ezt az adatot közli forrásunk: Vessük be ezt a szülét, próbáljuk meg, lemegy-e a vízben! — Ugyanitt a rtagyszüle nagyanya, öreganya; a szüleanya pedig a szótár szerint: „ ... grossmutter, urgrossmutter ... Ha 13 esztendős korában a leány férjhez megyen, a mint a nem ritka, 14-ben egy leánya lehet, 14 esztendő múlva férjnek adja, annak 14.-ben egy leánya lesz, mind így számlálva az aszszonyt 42 esztendős korában szüle anyának nevezhetik" (Mikes, Tör. L„ 83; idézi a Nyelvtörténeti Szótár, I. 96). Ballagi szótára szerint a rokonsági lbk a következő: déd, negyedizi ős mind a férfi, mind a nőnemben; ily fokozatban: apa, nagyapa, szépapa, dédapa, vagy: fiú, unoka, szépunoka, dédunoka (1, 207). Orbán Gábor A KERTÉSZ KUTYÁJA Lope de Vega víg játéka a Magyar Területi Színház műsorán A Magyar Területi Színház együttese Heltai Jenő verses játékának előadására készül, ugyanekkor t.ope de Vega A KERTÉSZ KUTYÁJA című komédiájával járja a vidéket. Mindkét tényt örvendetes jelenségként könyvelhetjük el. Lope de Vega csodálatos bonyodalmakkal teli, rendkívül mulatságos játéka kitűnő alkalmat ad az együttes tagjainak, hogy kedvükre komédiázhassanak, a NÉMA LEVENTE immár klasszikusnak mondható szellemes versei pedig további jó iskola lesz: a szép beszédre nevelik színészeinket és közönségünket egyaránt. Lope de Vega reneszánsz köntösbe öltöztetett hangulatos komédiája az elkényeztetett Diana grófnő és írnoka, Teodoro szerelméről szól. Három órán át örök emberi érzelmek, féltékenység és hiúság, gőg és szeszély, de legfőképpen szerelem fűszerezik a játék szellemes fordulatait és bonyodalmait. Diana, az elbűvölően szép gróf kisasszony szippantott már egyet a feltörő újnak, a reneszánsznak levegőjéből, szeretne szíve szerint élni, ám nem meri lerázni magáról a feudális kor bilincseit. Szereti írnokát, de hogy övé legyen, ezt nemesi mivolta nem engedi. Mit tehet ez a két világ közt ingadozó szeszélyes nő? Azt, amit a kertész kutyája a közmondás szerint: Van egy példázat, emlékszel-e rája? Szép mese. Hőse a „kertész kutyája”. Nem kér a koncból e különös eb. De mi ennél is különösebb. Hogy más eb kapja meg, azt sem akarja, S ha csak közel jön, elugatja, marja ... És Teodoro? Ne lássuk benne Figarót, a polgári forradalmárok előhírnökét. Teodoro csak a feltörekvő polgárság hol rokonszenvesen szabadszájú, hol megalkuvóan szolgai figurája; úri rendhez dörgölődző karrierista, aki egyszer szó nélkül tűri úrnője szeszélyét, máskor fittyet hány neki. Tr istán, Teodoro furfangos inasa kieszel egy naiv mesét, amely Teodórát gróffá teszi, a turpisság azonban kiderül, az írnok maga vallja be, hogy grófsága csak furfang, ám Dianának elég, hogy a világ elhiszi a mesét. A játék ebben a végső kicsengésében már a kor erkölcsét gúnyolja, s a látszólag igénytelen és egyszerű komédia fegyverré válik az emberi haladás érdekében. Lope de Vega remekül gördülő verseit, amelyek a spanyol népköltészet legszebb rigmusaira emlékeztetnek, Gáspár Endre könnyed, hajlékony nyelvezettel ültette át magyarra. A fiatal Kozma Zoltán első komolyabb rendezői munkájának legnagyobb erőssége, hogy szépen beszélteti színészeit és jó játéktempót diktál. Az egész előadásnak van ritmusa, és ha az egyes alakok értelmezésében látunk is hibákat, ha egy-egy jelenetet túl is játszat, rendezői felfogása helyes és az összbenyomás kedvező. Merész kísérlet volt a főszerepet Nagy Eszterre bízni, aki meglepően jól birkózott meg ezzel az alapos színészi tapasztalatot követelő, sokszínű szereppel. Szövegmondása különösen a lírai részekben szép, parancsait azonban túl keményen ejti ki, feledve azt, hogy gőgjében és szeszélyében is kacéran és csábosán gyengédnek, nőiesnek kell maradnia. Partnere, a Teodórát alakító Konrád József ezúttal nem elégített ki. Versmondása nem elég színes, nem elég árnyalt. Nem is ót hibáztatjuk, színészi temperamentumának nem felel meg ez a játékos, csillogó szerep. A Tristant alakító Turner Zsigmond annál jobban elemében van, ismét kedvére komédiázhat. Fazekas Imre és Sípos, akik Diana kérőit játsszák, sok derűs percet szereznek a nézőknek, azonban eltúlozzák szerepüket, a bohózat síkjára viszik a darabot, amit karikatúrába illő jelmezük is aláhúz. A póruljárt Marcellát alakító Mihályi Mária versmondása és játéka jó, Lörincz Margitnak is vannak jó pillanatai, felesleges fintoraival azonban nem érthetünk egyet. A kisebb szerepekre a rendzőnek több gondot kell fordítania. Gyurkovics Mihály, Kovács József még színtelenek, de a többiek, Fekete Gyula, Korai Ferenc, Wieder Antal és Kucsera Margit tehetségéből is többre telik, mint amit nyújtottak. Rózsás János díszletei számolnak a szűk térrel és jó játéklehetőséget biztosítanak. Szeditek Ilona jelmezei — Diana kérőiét kivéve — ízlésesek és jól emelik a játék könnyed hangulatát. —i v — 18
