Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
79 László névre kereszteltek — megajándékozván, csakhamar súlyos betegségbe esett. Végrendeletében egyebek közt azt kötötte férjének szivére, hogy iparkodjék minden uton-módon kieszközölni a szegény papnak szabadulását, mivel látván egykor annak a legocsmányabb rabságban méltatlanul sinlődését, azóta lelke folyvást kinoztatott; a jelenben pedig tudja, hogy kedves leend Istennél, ha sokak kívánságára ily szent embernek szabadságát visszaszerzi. Hallván Mező Ferenc forrón szeretett feleségének epekedésót és rimánkodását, s látván egyszersmind anya nélkül maradó csecsemő gyermekének már az élet kezdetén vergődését: könnyek közt esküvel tett fogadást, hogy szivvel-lélekkel őrködik Szegedi jólléte fölött s őt a kevii jelenlegi egyház kathedrájába segíti. A magában ezt erősen föltevő Ferencet innét-onnét mások is egyre sarkalták, segítségüket is egyhangúlag fölajánlották; s igy aztán Istentől adott alkalommal nagy nehezen megtörtént az egyezség a béggel oly módon, hogy az egy Mező Ferencnek kezességére 1200 írt válságdijért Szegedit szabadon bocsátja; a kikötött dij azonban nem készpénzben fizetendő, hanem Ferenc a kitűzött időre ugyanannyi értékű szép mivü sisakokat és páncélokat köteles szerezni Németországból. Mező Ferenc sietett az elvállalt feltételeknek megfelelni, lelkesítve számos nagy férfiaktól, különösen pedig Gyulán Kerecsényi Lászlótól és a debreceni eklézsiától; mely utóbbi helyről, mivel a szabaddá nyilvánítás alkalmával az eszélves ■és tekintélyes Duskás Ferenc polgár is jelen volt, ez a saját kocsijára ültette Szegedit és segélyezés végett otthon mindjárt polgártársainak ajánlván, számára 200 frton felül gyűjtött; majd a szomszéd városokban is körül hordozta és rögtön nagy számmal segítették is azt. Hosszas kéregetve ide-oda járás után Kevibe vitetvén, a lakosság ott is nagy bőkezűséget tanúsított iránta és pedig annyival inkább, mivel reményiette, hogy a jeles doktort prédikátorául megnyerendő Miután pedig ekként Mező Ferencnek körülbelül 800 frt vissza lett térítve, Szegedi Kálmáncsehibe sietett övéihez. A szabadulás hire megelőzte az érkezőt, s midőn örömmel várták doktorukat, egyszersmind iparkodtak örömet szerezni neki is. Rögtön megtétettek a készületek, mostoha leánya Bereméni Katalinnak Béllyei Tamással való egybekeléséhez, s aztán mégis történt az Pásztoruknak sokáig annyira óhajtott jelenlétében és a lakodalmi pompát és menyegzői ajándékokat megkettőztető egész lakosságnak kétszeres öröme közt. Szegedi Kis István csak kevés ideig maradt Kálmáncsehiben, mert az 1563-dik év husvétját megelőző napokban