Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
75 által már meg is igértetett volna. Minél fogva kevés vártatva Mahmud mind jobban-jobban hánytorgatta Szegedinek bűneit, árulónak, számtalan török elpusztitójának nevezte s majd dölyfös íöintéssel a nagyobbik börtönbe, egy ocsmány fészekbe záratta, melyben aztán az 1561 -ik év Lőrinc napjától egészen András napjáig tűrte a türelem nagy embere a fogság legiszonyúbb gyötrelmeit. Az átélt szenvedések közt a legnagyobb volt ez: A bég’ egy Ízben szemrehányást tett Peruiznak, a miért a pappal, mint valami vendéggel igen jól bánik, minek folytán aztán ez nem is gondol kiváltására, holott szóról-szóra kijelentette, hogy szabadulását — ha lehet — egy zsák pénzzel is kieszközölné. A különben is fenevad és ádáz természetű Peruiz ekként Szegedi ellen ingereltetvén, boszuját iszonyuképen tölté a szegény foglyon Benedek deák házában, midőn ez minden cselédeivel távol vala házától s felesége csak maga maradt otthon. Mielőtt rettenetes munkájához fogott volna, előbb a a rossz indulatu s az ő gonosz szándékáról is tudó asszonyt a közeli kamrába csukta, tartván tőle, hogy az minden rosszasága mellett is ellenkezni fog valamiképen. Azután egy széket vevén elő, a fogság sanyarai közt elgyengült Szegedit rávetette és hozzá erősítette; majd az alázatosan könyörgőnek kezeit hátra kötvén, előbb durva szavakkal össze-vissza szidta, aztán pedig tatárkorbácsát elővéve, a mint csak erejétől kitelt, verte a szegény öreget, hogy vértől habzó inge elől és hátul lerongy olloít. Szegedi az iszonyú csápások alatt elvesztette eszméletét s csak kévésén mult, hogy ott nem lelte halálát; de a jajgatásain megindult asszony már előbb fölszakitván a kamarának ajtaját, a szomszédokhoz futott s rimánkodva hivta őket segítségül, majd pedig visszasietve, Peruizra vetette magát. Ez korbácsa nyelével rögtön bezúzta a rátámadó aszszonynak mellét s aztán a csakhamar számosán összecsoportosultak ellen fordulva, azoknak némelyikét kezével verdeste arczul, másokat korbácsával csapdosott véresre, mígnem végre a durva bántalmakon felingerült tömeg legyűrte a dühödtet s az áléit Szegedit kínos helyzetéből kiszabadító. A szörnyű eset hire mindenfelé elterjedvén, Béllyei Tamás Becsről rögtön berándult Pécsre s midőn azon ürügy alatt, hogy posztót akarna venni, bement abba a házba, hol Szegedi megkinoztatott: azonnal meglátta az ingen a nyers vércseppeket; a szabaditásra azonban még csak nem is gondolhatott, tudván hogy a szegény kálmáncsehiek már előbb több Ízben hasztalan kisérlették azt meg könyörgések és ajándékozásokkal, s e mellett hallván a bégnek szándékát is, hogy Szolnokra akarja szállítani, melynek parancsnokává neveztetett ki. Kevés napokkal ezután a bég csakugyan mindenestől fölkerekedve Szegedit is magával hurczolta. Midőn Tolnára
