Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
és esküttjei Tóth György törv. biró, Kocsis György eskütt, Csinger Gergely, Mohácsi István, Takács Ferenc, Szabó István.“ (A pecsét ép.) Az únyi reformátusok később ismét szabadságot nyertek Mester, vagyis Nótárius tartásra s tartottak 1752-ig, a mikor eltiltattak attól, minekokáért 1753. pünkösd havának 4-dik napján kelt levelükben könyörögnek, hogy csak legközelebb való állapotukra is hadd térhetnének vissza és szolgálhatnák naponkint az úr Istent a sz. gyülekezetnek helyein más keresztyénekkel együtt. (A pecsét levált.)1 *13. (GodöJIo) GrassalkovTcs Antal gróf birtokul nyervén Gödöllőt, nagy resident,iát szándékozott ottan magának építeni s annak helyéül-—mint magasabban fekvőt — azt a térséget szemelte ki, hol a kálvinisták kőből épült és kőtoronynyal biró régi temploma állott. Mire nézve ezt, mint szándékának útjáőanáÍTót, leromboltatni határozta, úgy azonban, hogy helyette a város közepén saját költségéh másikat, elég tágast eíT al kai mást építtet. ígéretét 'aanyTbah~váltotta be, ITögy az 1744-dik évben~új templomot és-tornyot építő gyülekezetnek kö_vet, meszet, téglát és helyet adván, azt 100 magyar tallérral is ^megsegítvén, más Református úri rendeknek recommendálta. Az előbbeninek helyébe ekként épített templomot békén liiftnk a. - »W.f ,.1„< sgt azon túl ÍS, egészen 1775-ig. Az özvegy grófné is úgy a gyülekezetnek, mint prédikátorának, Váradi Istvánnak kedvezni látszott annyira, hogy midőn ez már nagyon elöregedett és úgy elgyengült, hogy hivatalának nem tudott eleget tenni: nem engedte meg, hogy nyugalomba helyezzék, bár hívei több ízben akarták, s mindannyiszor, midőn ezen szándékukat — a mint illett — vele tudatták, reménységet nyújtott nekik, hogy ha az öreg meghal, nem fogja őket semmiben akadályozni. Azonban nem tartotta, meg ígéretét: mert Váradi István még le sem hunyta szemeit, midőn Praefektusa által eltiltotta őket a templom használatától; midőn pedig másnap (1775. aug. 14.) az öreg szolga elpihent, az egyház elöljárói ismét felhivattattak az udvarba, holott a túrái plebánus egynéhány plebánusokkal eö Excellentiája nevével azt exprobrálták nekiek: 1. Miért, hogy mindjárt hirt nem adtanak eö Excellentiájának, mihelyt a Prédikátor meghalt. 2. Hogy mertek a templomba menni, holott már eltiltattak. 3. Hogy az ő Fölsége, az ő Excellentiája és a Püspök parancsolatjaik mellett ismét tiltják őket, hogy a közönséges istenitiszteletet épen tovább ne gyakorolják, és hogy mindaddig be legyen zárva a templom, valameddig Sâ-'î 1 U. ott U, Va j. köteg.
