Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
180 kapitánya által mielőbb Becsbe küldessék: a Superintendent a közelében lakó egyháziak és világiak közül némelyeket jónak látta Dabas községébe julius 17-ikére összehívni. Hívására megjelentek az egyháziak közül Debreceni M. János, sup. főjegyző, Dabi Sámuel, solti tr. jegyző és assessor, Ölvedi András kecskeméti Senior és Molnár Mihály assessor. A világiak közül: Pataki István körösi főjegyző, Farkas János tanácsnok, Somogyi András kecskeméti egyházgondnok és tanácsnok, Nánási János Fülöpszállásról, Váci István Halasról, s Farkas István testőr kapitány. Nevezettek Halász Mihály úr házánál összegyűlvén, megelőző tanácskozás után a vallási ügyek előmozdítása végett Gyürki István gondnok által kívánt 600 Rhftot mindenek szeme láttára átadták Farkas Istvánnak, kérve azt, hogy lehető hamarsággal menjen Bécsbe, — a mit az késedelem nélkül meg is tett. De hasztalan tette meg a hosszú utat, mert Szilágyi Sámuel ágens, Kenessei István és Vay Ábrahám azon véleményben lévén, hogy miután utóbbi különben is Bécsben marad, mint a vallási ügyben megbízott deputatus — teljesen felesleges ott időzése, azt javasolták, hogy térjen haza. 0 engedett rábeszélésüknek, s a Dabason kezéhez vett 100 aranyat 600 írt értékben Vay Ábrahámnak átadván, nehány nap múlva haza utazott, hűségesen beszámolván a bécsi útból fenmaradt 131 írttal, s a 600 frtról szóló nyugtával. Farkas István haza utasítása nem tetszett a Superintendensnek és a többi Atyáknak, mert a fenforgó ügybeni sikeres eljárásra igen alkalmasnak ismerték; s bántotta őket, hogy helyette a losonci urak képviseletében vele ment Losonci Istvánt Bécsben tartóztatták. A superintendentiák költekezésének s világi uraink fáradozásának nem lett ránk nézve semmi vigasztaló következménye, mert szeptember végén vagy október elején újra azon elutasító válasz érkezett a királynétól, hogy ő az 1715. évi 30. t.-cikktől és az 1731. évi resolutiotól el nem áll, s annálfogva a két prot. felekezet nevében szerkesztett s benyújtott folyamodványt el nem fogadja. A ridegen elutasítottak azonban nem hagytak fel a rájuk bízott munkával, hanem az ügy érdekében megtettek minden lehetőt. A vallásügyekben kiadott törvénycikkek és diplomák kivonatát latin és német nyelven kinyomatván, elhatározták, hogy az ekkor Prágában mulató lotharingi főhercegtől kihallgatást kérve, benyújtják^ neki e törvény-kivonatot, és alázatosan fogják kérni, hogy O Felségénél, mint feleségénél, vesse magát értük közbe, s szerezzen számukra vigasztalást. Bevárták azonban Prágából visszatérése idejét, — s midőn visszatért, Kenessei István kihallgatást nyervén nála 1742. december 11-én, az említett törvénykivonatot és a protestánsok panasz-kérelmét, térdre bocsátkozva átnyújtotta neki; mire épen karácsony-ünnepén, december 24-én,
