Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
40 dolgai elintézése, az új prédikátorok megvizsgálása és felavatása stb. végett. A Seniorok ezeken tettek jelentést az általuk végrehajtott visitatióról, az egyházak állapotáról, a prédikátorok erkölcsi magaviseletéről; s jelentéseik alapján az árva egyházak és prédikátorok vigasztaltattak és bátoríttattak, a hibázok megintettek, a bűnösök büntettettek, még pedig többször határt nem ismerő szigorral. Nyolc évi Superintendenssége alatt 15 prédikátor lett hivatalától megfosztva, egy a Superintendentiából is száműzve, két prédikátor pelengéreztetett, egy prédikátor s két tanító megvesszőztetett, s egy eklézsia excommunikáltatott. Túlszigorúságán már akkor is sokan fennakadtak, pedig részben az idők követelménye volt az. Patai János Superintendenssége a magyarhoni prot. egyház legválságosabb korszakába esett. Elfoglalt székét romok, elpusztított egyházak romjai vették, s pásztor nélkül maradt nyájak és nyájuktól elkergetett pásztorok állták körül; és azon egyházak felett is, melyek még fennálltak s Prédikátorokkal bírtak, a Damokles kardja függött, melyet az üldözés szele meg-meglebbentett. — Megválasztatása után csakhamar kiadatott az 1731. ápril G-ki rendelet, mely többú. árnyékát sem hagytaT meg az evangeliomi vallás szabadságának. Ennek értelmében már az év közepén majdnem mindenütt eltiltatott a nyilvános istentisztelet tartása. A törvényben meg nem nevezett helyeken kath. papok alá rendeltettek az evangélikusok. A Superintendensek választása megengedtetett ugyan, de a prot. keresztelésekre való felügyelés a kath. főpapokra bízatott. A stoláris fizetéseknek a plebánusok részére leendő fizetése, az esküformáknak kath. rendszer szerinti teljesítése, a kath. vallási körjáratokban az evangélikusoknak is résztvevőse stb. elrendeltetett. És a királyi kegyelem morzsalékai is sérték a türelmetlenségben páratlan Klérust. Althán váci püspök Pestmegye közgyűlésén ellene mondott a királyi intézménynek; a Kancelláriánál és Helytartótanácsnál ülő Prelátusok minden befolyásukat a különben sem pártolt protestánsok üldözésére használták föl, a honnét egymást érve jöttek az ellenük intézett királyi rendeletek, egyik mindenkor terhesebb és sértőbb lévén a másiknál, s a főtörvényszékek e korbeli leiratait is leginkább térítési buzgalom és kényszer jellemzik. A folytonos támadás nemcsak külsőleg rongálta a prot. egyházat, de bensőleg is bomlasztólag hatott arra; a mostoha és bizonytalan viszonyok közt az erkölcsök meglazultak s mindenfelé a fejetlenség és függeni nem akarás ütött tanyát, úgy hogy a jegyzőkönyv Írója felsóhajtani kénytelen: „Oh Istenem! micsoda időket értünk !“ Nem csoda, ha a buzgó és erélyes Patai és a vele egyetértő Séniori testület erélyes módokhoz folyamodott s ma már szokatlan eszközöket is hasz-