Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
17a sították a sz. koronát, hogy a város nem akarja ő kegyelmét tovább tartani, mert bár tudománya felől semmit sem szólhatnak, de öreg ember és erejével nem éri föl a szolgálatot. A szegény öreg csak úgy maradhatott meg helyén, hogy a sz. korona egy — az egyházkerület kasszájából fizetendő — segítő prédikátort rendelt Patajra; de így is csak egy évig volt maradása, mert annak leteltével a patajiak az általuk megkedvelt kollegát, Sárközi Mátyást állítván Patai Sámuel helyébe, ezt kenyér nélkül hagyták; a mely cselekedetükkel aztán annyira magukra vonák az egész sz. korona haragját és megvetését, hogy a megbékéltetés végett Pestmegyéhez kellett fordulniok s annak tanácsát és közbenjárását kérték ■a következő levelükben: „Adassék ez levelünk császár urunk 0 Felsége végházában, nevezet szerint Szőcsény várában lakozó Ns és Nzts Pest-Pilis-Solt vármegyének Vice-Ispánjának, nevezet szerint Földváry Jánosnak, nekünk jóakaró urunknak. 0 uraságának, több jóakaró urainkkal egyetemben. Szükségesképen kelletik nagyságtokat és ti kegyelmeteket, és mind az egész becsületes nemes vármegyét levelünk által megtalálnunk, mert az Nagyságtok, Uraságtok mind az egész becsületes nemes vármegyének tanácsa nélkül mostani némely dologra nézendő dolgainkban felette igen szűkölködünk. Miben vagyon dolgunk, avagy vagyon-e becsületünkre avagy nincsen-e? némely részét tudására akarjuk adni a becsületes nemes vármegyének. Tanácskérdésünknek oka ez: Ezerhatszázötvenkét esztendőben a böcsületes sz. korona, elejékben gondviselő püspököknek választották Tolna városának prédikátori át; ennek az egész Alföldségnek akkorbeli prédikátorai, kik voltának s vágynak, egyenlő akarattal ránk erősödének sok könyörgésekkel és magok ajánlásával, hogy hoznánk által Tolna városából a török gyomrából. Mindezen dolgon városul nagy zendülésben voltunk, mert minékünk igen-igen emberséges, tudós prédikátorunk volt, az melytől az városnak siralmas szemmel kellett megválni; de annyi emberséges prédikátoroknak sok könyörgéseket nem tudtuk elhallgatni, engednünk kellett az ő kegyelmek kívánságának, akkorbeli prédikátorunkat minden háznépével, cselédjével együtt siralmas szemmel, könyves orcával kellett szegényeket városunkból kibocsátani. Engedelmeskedtünk a sz. koronának, által hoztuk ő kegyelmét egy esztendeig való gazdálkodásunkra, magunk embersége szerint ő kegyelmét két esztendeig tartottuk minden szó nélkül, minthogy ő kegyelme öreg ember volt; s ő kegyelmének tudománya felől semmit sem szólhatunk, csakhogy ő kegyelme erejével nem érhette föl a szolgálatot, nagy orcapirulásunkkal kellett tudósítanunk 12*
