Takács J. Ince: Sabaria Franciscana. A szombathelyi ferencesek története - Acta Savariensia 14. (Szombathely, 1998)
ELSŐ FEJEZET Letelepedés
Ezekben a nehéz időkben a ferences kolostor az emberi életek megmentésének a fellegvára. Erős, vastag-százados falai, két pincéje egyéneket, családokat látnak vendégül. Utoljára már kb. 500 ember hullámzik, tolong a pincékben és a cellákban. Egész családok menekülnek meg így a biztos pusztulástól (Ujváry, Bariska, Jámbor, Somogyvári, Peiler, Eiben, Bíró, Drexler, Vanits, stb., stb.) nemcsak azzal, hogy a falak védik, hanem azzal is, hogy bármily szűk keretek között, de élelemben is részesülnek az idemenekültek tömegei. Az orosz bevonulással és a háború elültével nagy renoválások és javítások történtek a templomon és a kolostoron, melléképületeivel együtt. Az előbb jelzett tények miatt ezen nem is csodálkozhatunk. Szerencsére, amint a közrend valahogy helyreállt, a kolostor tagjai sem voltak restek. Azonnal nekifogtak a romeltakarításnak és a helyreállítási munkálatoknak. Már április elején sikerült P. Vados Pál plébánosnak fehér, vastag üveggel pótolni a templom elpusztult, színes ablakait. E téren a ferences templom vezetett. A romeltakarításban a rendház szerzetesein kívül, részt vettek a klastrom vendégszeretetét élvező polgári lakosok is. Ezek után következett a cserepek felrakása. A gazdasági épületek megmaradt cserepei a templomra és a kolostor tetőzetére, részben a kultúrházra kerültek. Új cserép is kellett még a rendházra és a kultúrházra. A gazdasági épületekre, a melegházra és a kerti motor-házra teljes egészében új cserepek jöttek. Körülbelül 28-30.000 cserép ment az épületekre. A cserepezés mellett kőműves munkák is folytak. Új tűzfal a kultúrházra,139 új ablakok az istállókra, cementezés és csatornázás a hidalásoknál, mosókonyhává alakítva a Gruber Rőthy István doktornak engedélyezett autógarázs, újra meszelve minden gazdasági épület és a teológia folyosói, illetve szobái, új angol W.C. a lóistálló mellett az alkalmazottak részére - íme a sokrétű munka, amely mind emberkézre várt és nem is hiába! Ezen kívül az ácsok a gazdasági épület tetőzetének gerendázatát és léceit majdnem teljesen újjal cserélték ki, mivel a régiek elkorhadtak. A pajta tetőzetét alacsonyabbra állították, a faház oszlopai közötti réseket beléceztették. Külön, zárt feljáratot kellett készíteni a faház és a mosókonyha padlásán ruhaszárításra. E munkálatokra körülbelül 200.000 pengőt adott ki a kolostor. A kőműves munkát Németh István kőművesmester, a cserepezést Horváth János esperes vezette. Ezeknél a munkáknál nagy jóindulatot tanúsított a zárda iránt Pintér József városi műszaki rajzoló, akihez a cserépkiutalás tartozott. A mész beszerzésénél, illetve szállításánál a MÁV üzletigazgatósága tanúsított jóindulatot, Somogyvári Imre MÁV üzletigazgató vezetésével. Egy szekér meszet ingyen juttatott olyan időben, amikor kincs volt a mész: szinte lehetetlen volt hozzájutni. Külön ki kell emelni a MÁV műhely jó szándékú támogatását. A templom ablakainak és az ajtók (Nagy kapu, ebédlő ajtó, stb.) gyors rendbehozatalához a MÁV műhely rendelt ki üvegeseket, lakatosokat és asztalosokat. Ők raktak vas keresztpántokat a templomajtóra, a portára, a gazdasági udvarra vezető ajtóra. Mindeme munkákat teljesen ingyen végezték, sőt a felhasznált anyagért 139 A régi tűzfal, amikor a vihar ledöntötte, agyonütött egy épp befelé igyekvő orosz katonát. 70