Takács J. Ince: Sabaria Franciscana. A szombathelyi ferencesek története - Acta Savariensia 14. (Szombathely, 1998)

ELŐSZÓ

2. A magyar franciskánus renddel csak ezután kezdtem érdemben foglalkoz­ni. Fanatikus munkára hangolt a Szent István Akadémia tagságának elnyerése vé­gett a székfoglaló értekezés nyélbeütése. Ennek címe: Magyar ferences aszketikus élet és aszketikus kiadványok. E célból a Budapest-Gyöngyös-Pécs-Nagykanizsa- Pápa térségbe eső összes ferences, valamint Mór és Buda kapucinus kolostorainak könyvtárát és levéltárát átböngésztem. Sokban megkönnyítette kutatásaimat, hogy éveken keresztül búvárkodtam a Veszprém egyházmegyében fekvő rendi konventek könyvtáraiban. Ennek eredménye Pfeiffer János székesegyházi kanonokkal együtt: két kötetes kézirat a Veszprém egyházmegyei kolostorokról.4 Közben, 23 évi szombathelyi tartózkodásom szerzetesi idején folyton je­­gyezgettem. Csak ezért vált lehetővé, hogy bár 1950-ben külső körülmények mi­att a kolostorral, a rendi élettel és a tudományos eszközökkel kényszerültem meg­szakítani a folytonosságot, de egyéni rögzítéseim a könyvtár és levéltár anya­gából, bizonyos nehézségek leküzdésével, nálam maradtak. Segítettek ebben a teológián tartott előadásaim lejegyzései is. 3. Ezek az „előképzések” a szombathelyi kolostor kiemelését majdnem tel­jes irodalmi ismeretlenség, vagy legalább is a szerény létezés homályából nagy­ban előmozdították. Hisz a rendről való történeti fogalmak, a rend honi múltjának körvonalai, az általános és hazai franciskánus irodalomnak számontartása élesen állították elém a helyi körülmények között érvényesülő szombathelyi rendi szem­pontokat. Megvallom: itt-ott a rendhez tartozásom is segített az anyag tárgyilagos és szakszerű kezelésében, mert kevés olyan nem rendi tudós szerzővel találkoz­tam, mint Horváth János volt egyetemi tanár, aki annyira bele élte magát a feren­cesek életébe és fegyelmébe.5 Az összegyűjtött anyag tanulmányozásában és szintézisében számomra szin­te revelációképp hatott az 1727. év ún. alternatívája. Ennek értelmében a rend­tartományi, vagy a házfőnöki hivatalok betöltésében a három nemzetiség (német, magyar, szláv) szigorú egymás utáni sorrendje érvényesült, nem pedig az egysze­rű alkalmatosság, vagy rátermettség. Ezt különben a többi magyar rendtartomány és más rendiek is elfogadták. Ezt főképp Kosa Jenő rendtartományi krónikás (fi783) írja le érdekfeszítően. Ezzel az alternatívával összefüggésben a simon­­tomyai ferences rendi levéltárban találkoztam egy nyomtatott római megidéző okmánnyal, amely az egykor Szombathelyen is lakó P. Kelecsényi Ferenc provin­ciálist (1731-1735) szeretné perbe fogni, mert ő is az említett alternatíva komp­­lottszerü bevezetése ellen foglalt állást. (Ezt sehol máshol nem találtam). Másra talán nem gyakorol különleges hatást az a felfedezés, hogy az egyik inkunabulum jellegű, Paratus feliratú latin szentbeszéd gyűjteményben (1493) az agyonforga­tott és izzadságnyomokat magán viselő lapok között sárguló, porladó nagyostya maradványaira bukkantam a szombathelyi rendház könyvtárában, amelyet a vidé­4 PFEIFFER-TAKÁCS é n. 5 HORVÁTH 1931; HORVÁTH 1935. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom