Paulovics István: Lapidarium Savariense - Acta Savariensia 2. (Szombathely, 1943)

Claudia Savaria, a legelső magyarföldi római colonia, tartományi főváros és központi kultuszhely, ragyogó császári székhely, a pannoniai őskereszténység martiriumos szent helye kőemlékeinek első megbecsülői, összegyűjtői — tudomásunk szerint — a győri püspökök voltak. A rómaikori nagy város magva, Savaria egykori tábora, illetőleg császári palotája helyén épült középkori várat ugyanis már Szent István óta a győri püspökség birtokolta. E vár utolsó helyreállítója 1669—1679 között Széchenyi György győri püspök, majd kalocsai érsek.1 Talán éppen e restaurálás alkalmával rendezték az oda gyűjtögetett római feliratos kőemlékeket is múzeális módon a vár kapuinak falain. Savaria kőemlékeinek régebbi leírói ugyanis a középkori várral kapcsolatban említik azokat Lazius-tól, a XVI. század közepétől kezdve: pl. in castro (Lazius), ingresso priorem arcis portam apparet in sinistro latere imposita tabula quadrangula (Clusius), in porta exteriore arcis (Draskovich). Bél Mátyás az esztergomi hercegprímási könyvtárban levő, 1730 körül írt kéziratában mind a külső városfal kapujában fin aditu portae orientalis), mind a vár külső (in aditu portae arcis exterioris) és belső kapujában (in portae arcis interioris aditu) elhelyezett kőcmlékeket említ, lerajzolja egyebek között nemcsak a két Domitianus-feliratot, hanem az értékes domborműveket is.2 A XVIII. század elején két angol utazó, Pococke és Miiles amikor e már omladozó várat leírják, azt is megemlítik, hogy „valamelyik győri püspök összegyűjtötte a régi római

1 Steph Schoenvisner, Antiquitatum et historiae Sabariensis . . . libri novem. Pestini 1791, 331.

2 A kézirat vonatkozó szövegét Géfin Gyula dr.-nak köszönöm.

3