Paulovics István: Lapidarium Savariense - Acta Savariensia 2. (Szombathely, 1943)

Elodázhatatlan egy mindent befogadó múzeumi helyiség vagy épület létesítésének kérdése. 1899. okt. 29. a mind szélesebb alapokon mozgó és más irányú gyűjtéssel is foglalkozó Régészeti Egyesület Vasvármegyei Kultur - Egyesületté alakul át s megindul a nagy küzdelem méltó múzeumépület, illetőleg kultúrház emelése iránt. A M. Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, illetőleg a Múzeumok és Könyvtárak Orsz, Főfelügyelősége nagy anyagi áldozatosságával mindkettő meg is épül. 1908. okt. 11-én a múzeum épületét, 1910. nov. 20-án pedig a hozzáépített kultúrházat átadják rendeltetésüknek.

Az átköltözés alkalmával a régészeti gyűjtemény kisebb tárgyai a földszinti termekben megfelelő elhelyezést nyertek, ezzel szemben a mindennél értékesebb lapidáris anyag mostoha elbánásban részesült. A kisebb, könnyebben megmozdítható kőemlékek az új múzeum alagsorában nedves (padlószintje a közeli Gyöngyös-patak tükre alatt) helyiségbe kerültek, a súlyosabb kőemlékek pedig csak a múzeum kertjében a szabad ég alatt nyertek elhelyezést, egyik-másik idők folyamán félig vagy egészen a földbe süppedt s azokat (pl. a Juno-töredékeket s egy fontos feliratot) a mostani felállítás folyamán valósággal úgy kellett kiásnunk. A Wälder Gyula tervei szerint megépült kultúrház nagy előadóterme alatti tágas alagsori helyiség (déli és nyugati ablaksorokkal) az értékes római lapidárium elhelyezésére volt hivatva. A Kultúregyesület azonban anyagi okokból a helyiséget másként hasznosította, legutóbb vívóterem céljára adta bérbe.

Római kőemlékeink sorsában előnyös változást Tompa Ferenc professzor, akkor m. nemzeti múzeumi őr 1920. szept.—1923. aug. szombathelyi múzeumi működése hozott. Míg egyrészről a múzeum alagsorában új állványok beállításával igyekezett a lapidárium, főleg kisebb darabjait

9