Dienes Dénes (szerk.): Zempléni vizitációk 1629-1671. Miskolci Csulyak István zempléni esperes és hivatali utódainak feljegyzései - Acta Patakina 21. (2008)
Utószó
A helvét reformáció megszilárdulása után a Tiszán inneni református egyházmegyék nem szerveződtek egységes kerületté. Ennek egyik következménye volt, hogy a püspöki és esperesi hatáskör egybefolyt. A 17. század közepén a püspöki rendszert szorgalmazó I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek meglehetős öntudattal írták az itteni esperesek, hogy „mindenik seniornak a maga dioecesisében szintén oly authoritása volt, mint akármely püspöknek”.1 Egymáshoz való viszonyukat az egyházmegyék uniónak nevezték, de ez a laza szervezet nem változtatott semmit a tractusok önrendelkezését illetően. Közös megbeszéléseik általános kérdésekre korlátozódtak, s a legtöbbször az esperesek ünnepélyes választásán és beiktatásán jelentek meg a szomszéd seniorok. A magyarországi reformáció sajátossága, hogy a protestáns felekezetek kialakulása nemzetiségi meghatározottság szerint ment végbe. A németek és a felvidéki szlávok (szlovákok) az ágostai hitvallás, azaz a lutheri tanítás alapján szervezték meg gyülekezeteiket, a magyarok pedig a helvét reformáció szellemében.2 3 Közismert, hogy a két protestáns felekezet a hitviták területén nem csak a római katolikusokkal, hanem egymással is kemény harcot folytatott. Szinte elképzelhetetlen, hogy a felekezeti türelmetlenség korában evangélikus és református gyülekezetek közös egyházigazgatási keretben éljék mindennapjaikat. Zemplénben mégis ilyen helyzetben találjuk a magyar reformátusokat és a szláv ajkú evangélikusokat a 17. században, mintegy hat évtizeden keresztül. Ugyanakkor annak is van bizonyos nyoma, hogy a helvét hitvallású gyülekezetekbe integrálódtak szlovák ajkú közösségek is. A Varannótól északra fekvő, evangélikus vallású helységek gyülekezeteinek adatait a református egyházigazgatás irataiban találjuk meg. Hogyan lehetséges, hogy a zempléni református esperes kormányozta őket, ha lutheránusok voltak? Erre a kérdésre a feleletet az 1597-ben Sátoraljaújhelyen tartott zsinat végzését megőrző forrás adja meg. „Az 1597 májusában tartott újhelyi nyilvános zsinaton, Gyarmathi Miklós esperessége idején, a három egyházmegyei esperes, tudós Siderius János abaúji, Kállai Albert ungi, Tholnai Vince borsodi esperes jelenlétében, a varannói lelkésznek megengedték, hogy felvigyázó legyen Varan- nó és Mogyorós vidékének szláv lelkészei felett; mégpedig azzal a feltétellel, hogy ne úgy járjon el, mintha esperesi tiszte volna, hanem a zempléni egyházmegye esperesétől függjön azokkal egyetemben, és a zsinatokon kötelezően megjelenjen, ha nem is mindenkivel, de legalább két vagy három szláv lelkész munkatársával együtt.”3 A szöveg lényege tehát az, hogy a Varannó és Mogyorós környéki szláv lelkipásztorok elöljárójává teszik a varannói prédikátort, hangsúlyozva ugyanakkor a zempléni református esperesnek és az egyházmegye zsina1 Dienes Dénes: Az első püspökválasztás a Tiszáninneni Református Egyházkerületben. Sárospatak, 1998. 11 2 Itt most nem lényeges az antitrinitárius kérdés. 3 Dienes Dénes (szerk.): Református egyház-látogatási jegyzőkönyvek. 16-17. század. Budapest, 2001. Osiris Kiadó. „ANNO 1597 mense Majo in publica synodo Uyhelini celebrata, tempore senioratus Nicolai Germathi, praesentibus trium dioeceseon Senioribus Clar. Johanne Siderio Aba-Uyvariensi, Alberto Kallai Ungvariensi, Vincentio Tholnensi Borsodiensi, Varanoviensi pastori permissa est inspectio super pastores sclavonicos possessionis Varanoviensis et Mogyoros, hac tamen conditione ne nominis Senioratus isthic instituatur, sed a Seniore diocesseos Zempliniensi, una cum illis dependeat, et Synodis interessé cogatur, si non omnibus, saltem duobus vel tribus suis collateralibus sclavonicis pastoribus secum assumptis.” 438
