Dienes Dénes (szerk.): Zempléni vizitációk 1629-1671. Miskolci Csulyak István zempléni esperes és hivatali utódainak feljegyzései - Acta Patakina 21. (2008)
Szentpéteri János (1669-1672) egyházlátogatási jegyzőkönyvei
Az 1671. évi egyházlátogatás Az minister őkegyelme is examináltatván auditori felől, panaszképpen jelenti, hogy némely éjszaka grasszálót a bíró kezéből az ispán kivette, semmivel nem büntette, a várban vitette, hogy már s onnét békével bocsátta. Az scholamester felől is examináltatván az auditorok, jelentik, hogy kezdett volt valami suspectáhozS4 járni. De admoneáltatván róla, azóta nem hallatik semmi erkölcstelensége. A minister őkegyelme jelenti, hogy csak a bor italban mértékelje magát, alioquin55 jó erkölcse vagyon. Ez elmúlt karácsony egyik napján is elmulatta a templomot, s egyébkor is néha-néha elmulatja, s még pedig betegsége nem lévén. Egykor egy suspectát megfogván este késő a bíró, a mestert is ott kapták a háznál aluván, de felköltvén, hazament a scholában. Az aluvás közben pedig a menyecskével fővel feküdtenek ketten össze, azon egy fejelen. Melyért a menyecske anyjával együtt a ministertül arceáltatott a templomtul. A két falubelieknek instantiójokra partiális reconciliátiót tettenek az visitatorok és a két falubeli potiorok előtt. Az scholamester is examináltatván, reprehendáltatott senior uramtól őkegyeimétől, hogy gyakran a templomot negligálja. Hasonlóképp, hogy menyecskével találtatott részegen annak ágyán alunni, hora suspecta.?6 Poenája condonáltatott hac conditione,57 hogy partiális reconciliátiót tött a visitatorok és a két falunak elei előtt, mivel mind a két Ecclesia serio instált mellette. Egyszersmind manu stipulata compromittálta?8 magát ennekutánna maga megjobbítására. Kartsa mater Ecclesia. Fiba Páczén. Die 22. Januarii [1671.] Minister Johannes Kaposi. Rector Johannes Helmeczi. Judex Emericus Peres. Aedituus Johannes Gyöngyösi. Judex Paczen Andreas Halász. Az auditorok a minister felől dicsírettel emlékeznek. Hasonlóképpen a scholamester felől is. A minister pedig examináltatván auditorinak magokviselete felől, jó tanúbizonyságot teszen. Egy Szolnoki György nevű Paczenban magát a templomtul elfogta, melyben ha perdurál, gyalázatos temetése légyen. Azon Paczeniak a schola körül nem akarnak egyenlőképpen a Karcsaiakkal építeni, noha a tavalyi visitation is imponáltatott nekiek. Melyre most a Paczeniak ígirik magokat. Az mikor a Kartsaiak földet adhatnak szántás alá, a Paczeniak alternatim szokták megszántani, amely esztendőben a passiót köztük eldúdollyák, amint ennek előtte deliberáltatott róla, amikor pedig Kartsán éneklik el a passiót, azon esztendőn tavasz alá a Karcsaiak szántanak. A Paczeniak közt akinek semmi vetése nincs, két véka búzával tartozik a ministernek a matricula szerint. Az auditorok akarván ravaszkodni, a két véka búzáért magoktul den. 48 limitáltak. A minister ezt difficultálván, újabb deliberatio felőle a jövendő synatra halasztatott. 54 55 56 57 * 54 kétes hírű asszony 55 egyébiránt 56 gyanús órában 57 bűnétől azzal a feltétellel tekintenek el s8 esküre emelt kézzel kötelezte 394