Nagy Júlia (szerk.): "Mennyei parnasszus" Sárospataki diákok halottbúcsúztató versei - Acta Patakina 16. (2004)
Bevezető
Fegyveres karjában s lovas szekerében Jobb ha reménységet veti Istenében így bátrabban járhat a halál völgyében... "18 A 18. században a képvers alkotásakor ugyanúgy a „sí oratio poeseos vestis est" gondolat munkált a szerzőben, mint a többi alkalmi vers esetében. Éppen ezért a képverseket sem lehet pusztán önmagukban vizsgálni, meg kell nézni a szerzői szándékot- ez azonban nem szerepel a korabeli poétikákban! A képvers azért is sajátos irodalmi műfaj, mert kettős kódolást (nyelvi + képi) igényel.19 Ugyanez jellemző a kötet illusztrált verseire is. Már a kézirat első oldalán egy pálmafa színes rajza köszönti az olvasót, alatta pedig az alábbi vers áll: SZÁMOS ÁGAITÓL MEGFOSZTATOTT ÉLŐ-FA. Mellyben Ama gyászban öltözött TISZTELETES T. SZATHMÁRI PAKSI Ház, ennek egy különös ága TISZTEL. T. SZATHMÁRI P. SÁMUEL a' kegyetlen Halál által lett le-töretésének szomorú alkalmatosságával, a' S. Pataki Reform. Oskola Tagjainak Képekben, könyvekkel egyelitett festékkel le-rajzoltatott. Ernst Gombrich tesz említést a görög Küpszelosz Ládájáról, amelyen a kép a feliratok nélkül néma maradna.20 A kötet 105. versében a kép és a szöveg viszonya hasonlóképp jelentkezik, egymás nélkül más jelentést hordoznak, ugyanolyan kettős, nyelvi-képi dekódolásra van tehát szükség, mint a képversek esetében. Több dialógusos formájú halottbúcsúzató is szerepel a kötetben. Ezek természetesen elmondásra született versek, néhány oldalas párbeszédek, melyekben 2-3 szereplő adja elő a szöveget. Nem állnak messze a haláltánc- drámáktól és a néprajzkutatás számára jól ismert halottas játékoktól sem - de mégsem azonosak ezekkel. A korszakban a dialógusos formát a traktátus egyik kifejezési módjának tekintették. Molnár Gergely Grammatikája pl. (először 1556-ban jelent meg, Melanchton Grammatica Major című munkájának kivonata21) egyetlen mondatban összefoglalta mindazt, amit erről a formáról tudni kellett a diáknak. A poétikát tárgyaló részben feltette a kérdést: milyen kifejezési módok vannak? A válasz egyik fele: „Dramatica, ubi aliae Personae loquentes intoducundtur. Ut sunt: Comoedia, Tragédia, Ecloga, Satyra."22 Ez a megközelítés élt tovább a 17. század folyamán és a 18. század első felében. Losonczi István Artis Poeticae Subsidium című munkája II. részének De Carmine című fejezetében ír a drámáról: „A modo tractationis Dramaticum, v. Exegeticum. 1. Dramaticum est, quod sub fictis personis rem narrat, vt sunt: Comoedia, Tragoedia, Bucolica. 2. Exegeticum, quod rem exponit sub ipsius Poetae persona. Ut: Historicum. Epistolicum &c."23 Az Artis Poeticae Elementa című tankönyvben, amely 1797-ben jelent meg, a Molnár-tankönyv drámadefiníciója ismétlődik meg annyi különbséggel, hogy a drámaműfajok között az iskoladrámákat is megemlíti.24 Mint ahogy a vers is csak forma, amely felöltözteti az igazságot,25 a drámának is hasonló funkciót szántak tehát a 17. században: az értekezés, vélemény kifejtés egyik formája volt. Ebből a definícióból fakadt, hogy a kezdeti református iskolai színjátékokban a dráma nem történetet mesélt el, hanem inkább csak egymásmellé rendelt dialógusokból állt,26 s hogy ugyanilyen dialógusok találhatóak a halotti 21
