Dienes Dénes: Minthogy immár schola mestert tartanak... Református iskolák Felső Magyarországon 1596-1672. - Acta Patakina 4. (2000)
Tanítók és diákok
tiszáninneni református iskolák hivatalos tankönyvévé tették. Néhány évtizeddel később már országosan elterjedt a használata, amit híven jelez az, hogy a dunántúli egyházkerület 1618-ban a felavatandó lelkészektől megkövetelte ismeretét. Az 1630. évi pápai zsinat végzése pedig kimondja: „Minden iskolában a tanulóknak nagy gonddal csepegtessék a leikébe a Heidelbergi Kátét; éspedig a nagyobb gyermekeknek Syderius magyar nyelvű kátéját, a kisebbeknek pedig Huszár Gálét...’’. Az 1646. évi szatmárnémeti zsinat szintén megerősíti használatát. Siderius munkája zamatos nyelvezetű, stílusa gördülékeny, világosan kifejező, előadásában közvetlen, fogalmazásában egyszerű, mégis színes és tetszetős. Előadását nem terhelte a reformáció irodalmára oly jellemző polémia-apológia. Nyugodt légkörben született, a reformációs irányzatok már kikristályosodtak és megerősödtek, az erőszakos ellenreformáció pedig még nem indult meg. Használhatóságát különösen segítette a szerző pedagógiai koncepciója. Olyan munkára törekedett, amit, ahogy ő kifejezte, „a gyermeki elme is megfoghat". A káté előszavából világosan kicsendül a reformáció alapvető nevelési elve: a családi és iskolai tanítás-nevelés harmonikus egysége. Az iskola megnyújtása a családnak és része a családi nevelésnek. „Mivelhogy e világra való teremtésünknek kiváltképpen való vége és célja az igaz isteni ismeret, és annak a megismert Istennek szentséges nevének dicsérete és tisztelete: szükség minden keresztyén embernek az ö gyermekeit mindjárt kicsinységüktől, fogva, nagy szép isteni félelemben, és jó erkölcsben nevelni, és a keresztyéni hitnek fő' ágazataira, mihelyt az Úristen szólásra való erőt ad a kicsinyeknek, megtanítani, és abban gyakorolni. Evégre rendeltetett volt régen, hogy az atyáknak és anyáknak tanításuk mellé, a tanítóknak is oktatása járulna, és minden helyben bizonyos órában, naponként tanúság lenne, ahová a gyermek s az ifjú népek felgyülekeznének, és rövid kérdések és feleletek által tanulnának a hitnek ágairól...”. Megjegyezzük még Siderius kiváló munkájáról, ami bizonyos tekintetben egyedülálló: román nyelven is kiadták. A Heidelbergi Káté nem könnyű olvasmány. A Rajna-menti Pfalz fejedelemségének fővárosában készítették az ottani egyetem tanárai 1562-ben. Magyar nyelven 1577-ben jelent meg először, az újabb magyar fordítás pedig 1604-ben látott napvilágot. Ez utóbbi kiadás előszavában a fordító, Szárászi Ferenc debreceni lelkész, világosan megmondja, hogy „mind a kisdedüknek a scholákban, mind pedig az együgyüeknek az ecclesiában épületökre lenne”*1 tehát iskolai oktatásra is szánja. A felső-dunamelléki sóki zsinat 1619-ben könyv nélküli megtanulandó anyagnak írta elő a tanulók számára, s az 1621. évi pataki iskolai törvények is kötelezővé tették tanulását. Az 1648. évi pataki zsinat előírásában „Ursinus rövid összevont kátéja” valószínűleg a Szenczi Molnár Albert által készített, a Heidelbergi Kátéból „kiszedegetett”, 1607-ben Herbornban kinyomtatott Kis Kathekizmus lehet. Ez a zsinat a nagyobb diákok tananyagául jelölte ki a Heidelbergi Kátét. 47 47 TÓTH ENDRE: A Heidelbergi Káté a magyar református gyülekezetekben és iskolákban. In Studia et Acta Ecclesiastica I. Bp. 1965. 263-264. 28
