Balogh Judit - Dienes Dénes - Szabadi István: Rákóczi-iratok a Sárospataki Református Kollégium Levéltárában 1607-1710 - Acta Patakina 1. (1999)
A Rákóczi-család
sától Sáros vármegye főispánja, aki ekkorra, többek között nővére bíztatására már látogatást tett magyarországi birtokain is, és 1694-ben feleségével együtt költözött családi birtokaira. 1696-ban született meg első fia, akinek a keresztapja Lipót császár lett. 1697-ben saját személyére birodalmi hercegi címet kapott, és úgy tűnt, sikerült belőle békés és hűséges alattvalót formálni. Az ekkor kitört, Thököly kurucai által indított felkelés vezetői, élükön Tokaji Ferenccel, megkeresték őt. Kérésüket azonban, amelyben vezérüknek szerették volna megnyerni, visszautasította. Érintkezésbe lépett viszont Bercsényi Miklós gróffal, aki 1696 és 1699 között a vármegyék és a katonaság közti vitás ügyek fellebbviteli fórumán a polgári érdekek védelmére Felső-Magyarország részéről megválasztott főhadbiztos volt. A végső lökést a külpolitikai helyzet megváltozása adta, mégpedig az újabb francia-FIabsburg szembefordulás a spanyol örökösödési háború előtt. XIV. Lajos francia király, aki II. Károly spanyol uralkodó halála után a Bourbonok számára kívánta megszerezni a spanyol trónt, 1700-ban Ferriol őrgróf által felszólította Rákóczit, hogy álljon a magyarok élére, hogy a harmincéves háború hagyományait folytatva megossza a Habsburgok haderejét. XIV. Lajos mindehhez azt ígérte, hogy pénzt és fegyvereket küld. A levelezésről Bécsben tudomást szereztek, ezért 1701 április 18-án Rákóczit Bécsújhely várában börtönözték be, ahonnan felesége szöktette meg és menekítette Lengyelországba. Az időközben megindult spanyol örökösödési háború miatt Magyarországról a csapatok nagy részét a Rajnához vezényelték, az országban mintegy 30 000 katona maradt. Ez jó alkalomnak látszott egy felkelés megindítására. 1703-ban a munkácsi uradalomban mozgolódás kezdődött a parasztok között, Károlyi Sándor szatmári főispán azonban seregével Dolhánál, Máramaros vármegyében még szétverte az első kuruc csapatokat. Rákóczi mégis elérkezettnek látta az időt a cselekvésre és elindult Magyarországra. Még lengyel földön, 1703 június 15-én Klimiec faluban fogadta az Esze Tamás vezette magyarokat. Kezdetben a nemesség tartózkodó volt a mozgalommal szemben, de a hajdúk fölsorakoztak mellette, így Káliót és Husztot is sikerült bevenni. Ennek hatására a máramarosi nemesség is csatlakozott hozzá, sőt olyan jelentős nemesi családok tagjai is, mint a Sennyeyek, Andrássyak és Károlyi Sándor. 1703 szeptember 26-án már azt írhatta Rákóczi Ferenc XIV. Lajosnak, hogy az ország a Duna vonaláig a hatalmában van. Novemberben megindult az erdélyi nemesek átállása is a kurucok oldalára, XIV. Lajos pedig svédországi követe, De Bonnac márki által tudatta Rákóczival, hogy az erdélyi trón jogos örökösének ismeri el, harcát havi 10 000 tallérral támogatja, és megbízottat küld hozzá.. Ekkor keletkezett Recrudescunt vulnera inclytae gentis 253
