A Szív, 1994 (80. évfolyam, 2-4. szám)
1994-04-01 / 4. szám
A SZÍV 1994. ÁPRILIS 157 1954. október 11. hétfő Nem hoznak lelki békét még a legnyilvánvalóbb érvek sem, amelyek segítségével Istent megnyerni igyekszük a mi ügyünknek. Nem azért-e, mert túl sok bennük az emberi okoskodás, amely úgysem láthat mindent; nem látja azt, amit a dolgok összességében lát az Isten. Vajon a lelki békének e hiánya nem ösztökél-e új érvek keresésére? De ha az ember végül belefárad e hiábavaló keresésbe, elhallgat, mint a sírástól kimerült gyermek, amikor könnyes arcát anyja ruhájába rejti. Megkönnyebbülést érez. Amikor én hallgatok el, elpihen fáradt elmém és visszatér hozzám a béke. Akkor csak azt mondhatom, amit Péter mondott: Uram, Te tudod, Te mindent tudsz. Alázatosan fohászkodom: Atyám, Atyám... Anyám, Anyám... Amikor elhagy engem az érvelésnek és Isten győzködésének minden nagyképűsége, gyermekké válók, aki nem ért semmit, aki beletörődő, csendes és alázatos. Az alázat visszahozza a szív és az elme békéjét, a bizalmat... Isten meggyőzött. Add át a gondodat az Urnák... Bízzál Benne... 1954. október 13. szerda Elég gyorsan tájékozódtunk az új területen. A tengerszint fölött 250 méterrel vagyunk, egy dombon, amelynek oldalait lomberdő borítja. A sziléziai provincia Fekete Ferenceseitől sebtében elvett kolostorépületében lakunk. Az épületet gondosan előkészítették az új feladatra, magas kerítéssel és szögesdróttal vették körül. (...) A domboldalon szétterülő kicsiny kertben lehetetlen sétálni a nedves talaj miatt. Tele van gyümölcsfával, rajtuk még az őszi leszedetlen gyümölcs. A ház kétemeletes, pincével és magas földszinttel. Falain még háborús nyomok láthatók, a tüzérségi bombák és a gránátok okozta sérülések. A ház mellett kicsi templom, vakolata szintén megsérült a háború éveiben. Mindkét épület látványa lehangoló.
