A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-11-01 / 11. szám

494

%n.,TOLi%iis L%L%istqi ‘rÁji'Kpzrsvró

rendelkezésemre áll két szoba, a kápolna, a folyosó és a kert. A házban még egy pap lakik, aki a házi káplán, továbbá egy szerzetesnővér. Most alszanak, de reggel majd bemutatkoznak. Nem tudtam meg, hogy hívják a helységet, ahova hoztak. Közölték ellenben, hogy itt-tartózkodásom költségét az állam fedezi. A vezető azzal a hírrel jelent meg, hogy a bőröndöket szállító autó útközben elromlott, késik, ezért házi ágyneműt ajánl. Megköszöntem, mondván, hogy inkább megvárom a magamét.

Alighogy elmentek, bejött a „házi káplán": Stanislaw Skorodecki atya, akit tegnap hoztak át Rawiczból, ahol eddig raboskodott. Magas, jóképű, sovány, megviselt, sápadt, és fiatal kora ellenére hajlott hátú pap. Azonnal szabadkozni kezdett, hogy mit is gondolhatok róla, ő semmiről sem tehet, márpedig könnyen abba a gyanúba keveredhet, hogy a belügy szolgálatában áll. „Az atya helyzete csakugyan kényes - válaszolom -, de erről majd később. Most csak arra kérem, ne tekintse magát házi káplánnak, mivel házi káplánom kizárólag az lehet, akit én jelölök ki, nem pedig az, akit a belügyi hatóság. Rabtestvért kívánok látni önben, aminthogy én is rab vagyok. A többit bízzuk a jövőre. Főtisztelendő úr, menjen most aludni, a holnapi napot szentmisével kezdjük, utána még majd beszélgetünk." Abbahagyta a sírást, egészen megnyugodott és elment.

Utána a Mária Családja szerzetesi ruhájába öltözött apáca jelent meg. Maria Leonia Graczyk néven mutatkozott be. A grudziadzi börtönből hozták ide. Azt mondták neki, hogy a bíboros hercegprímás beteg, kúrán van, és neki kell majd gondoskodnia róla. A papnál is nyugtalanabb. Előadja a félelmeit: lehet, hogy ez csapda, mi lesz, ha őt eszközként akarják felhasználni valamiféle provokációhoz, perhez... Nyugtatgatom tehát a szerzetesnővért, és arra kérem, ne bonyolódjon efféle találgatásokba. Nem szokásom bárkit is gyanúsítgatni, míg jól meg nem ismerem. Aludja csak ki magát, majd holnap beszélgetünk. Az apáca még megviseltebb állapotban volt, mint a pap: apró, sovány, sápadt lény, ömlik belőle a szó, szeméből pedig a könnyek.

Végre magamra maradtam. Még egyszer megjelent a vezető nagy sapkában, és megismételte az ágyneműre vonatkozó ajánlatát mondván, hogy a kocsi nagyon későn érkezhet ide. Mindjárt behozták a tiszta ágyneműt és megágyaztak. Talán két óra is volt már, mire elaludtam.

Rabtestvért kívánok látni Önben, amint én is rab vagyok