A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
32 ígSSZÍV" - SZ'E'XTJÁ'XPS'ZOqÁJl ERMI15. Nemeshegyi Péter S emmi baj - állapította meg végül Ermi. - De én még mindig nem tértem magamhoz a meglepetéstől, hogy egy zerge kiáltott segítségért, nem pedig az én Anolim. És ezért kockáztattam én az életemet!” „Bocsánat! - rebegte bátortalanul Ugri. - Csak magamra gondoltam. Lépteket hallottam a túlsó parton, és elkezdtem kiabálni. Nem lett volna szabad, hogy áthívjalak a tűzfolyamon. Hisz csak egy zerge vagyok, aki nem ér föl egy kislánnyal." Ermi máris megbánta, amit mondott. Szelíden megcirógatta a zerge bársonyos, barnásfehér fejét. „Dehogyis, Ugri! Nagyon jól tetted, hogy hívtál. E nélkül a hang nélkül sose jutottam volna át a hídon. Pedig hát el kell jutnom Ogyik úrhoz. Igazán hálás vagyok neked. Jól történt így. Kedves kis zerge vagy, örülök, hogy segíthettem rajtad. Igenis érdemes vagy rá, hogy az életét kockáztassa érted valaki. Ha tudom, hogy nem Anoli kér segítséget, hanem te, akkor talán nem lett volna bátorságom keresztüljönni a hídon. De csak azért, mert gyáva fickó vagyok. Még mindig a lábamban van a rémület." Ermi érezte, hogy remeg a lába. „Gyere - mondta -, menjünk tovább. Ez a hőség elviselhetetlen." Ugri szemmel láthatóan örült Ermi beszédének, még inkább a simogatásának. Oldalához dörgölte a fejecskéjét: „Szóval Ogyik úr várába készülsz? Megmutatom az utat, mert ott jöttem el mellette, amikor eltévedtem." Ezzel felugrott és nekieredt. Bámulatos fürgeséggel szögdelt szikláról sziklára, föl a meredek hegyoldalon. Ermi utánakúszott. Amint lassan távolodtak a tűzfolyamtól, elviselhetőbb lett a hőmérséklet, és amikor egy negyedórái szorgalmas mászás után elérték a hegy gerincét, már egész hűvös és kellemes volt a levegő. Odafönn Ugri megállt. „Ott van Ogyik úr vára" - mondta. - Innen már egyedül kell továbbmenned. Ogyik úrral csak ti, emberek érintkeztek közvetlenül." Ermi lepillantott. Lába előtt tágas, sivár völgy terült el, közepén ott állt a vár. Tekintélyes épület volt, magas falaktól övezve, amelyeken nagy tornyok meredeztek. Belül különböző épületek sorakoztak szabálytalanul. Szürke kőből épült az egész. A vár ijesztő csendben emelkedett az égnek. Egyetlen élőlény sem volt látható sehol. „Hát akkor viszontlátásra, Ugri" - szólt Ermi. A hegymászás és a hűs levegő fölüdítette. Az a tudat is belső feszültséggel töltötte el, hogy vándorlása céljához ért. Érezte, hogy szükség van minden erejére a helytálláshoz abban, amit az állatok így emlegettek: „megmérkőzni Ogyik úrral". „Viszontlátásra, Ermi. Nagyon köszönöm! Itt várok rád, míg visszaérsz." Ugri láthatóan meg volt hatva. (Folytatjuk)
