A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-06-01 / 6. szám
270 „XISSZÍV" - SZ'LO^IJÁTiOSVOgÁOl bőt és ugyanabban a földalatti barlangban találta magát, ahol az emlékezetes találkozás játszódott le Uhuval. Maga a barlang változatlan volt, de a beszüremkedő fény most nem fölülről jött, mint azelőtt, hanem oldalról. Az óriásfenyő kidőlt! Ermi nagy-nagy örömet érzett. „Nézzétek, nézzétek! - kiáltotta, - az óriásfenyő kidőlt! Villámokat szórt a világba, és halál leselkedett benne. És most kidőlt! Vége!” Örömében, mint a gyerek, tapsolni szeretett volna. De minthogy bal karjába a legkisebb mozdulatnál is éles fájdalom nyilallt, megelégedett azzal, hogy sorban megsimogassa Mondor, Ugri, Csirta és az egész vakondokcsalád fejét. Azután átmászott a vízszintesen fekvő fenyő üregén. A többiek libasorban követték. A túlsó nyílásnál Cukk és Uhu várta. Cukk vidáman csapkodott a szárnyával; Uhu lelkesen nézte két nagy szemével. „Nagyszerű, Ermi, nagyszerű! - kiáltották egyszerre. - Te nemcsak kimondod, amit gondolsz, hanem véghez is viszed azt, amit kimondasz! Nagyszerű!” Láthatólag megbeszélték, hogy így fogják köszönteni. „Köszönöm Uhu, köszönöm Cukk!” - mondta Ermi, és a nyíláson át kimászott a szabadba. Este volt. Csodálatos, csendes este. A nap vörösen izzott, szinte érintve az erdei fák csúcsát. Az eget gyapjás kis felhők borították, az esti pírban égve. A mély ég a végtelenbe tárult. Nagy messze kéken emelkedtek a hegyek. Ermi mély lélegzetet vett. Nézte, nézte a lemenő napot és boldog volt. Uhu a csőrével szelíden megráncigálta a mellényét. „Készítettem neked néhány almát. Hiszen borzasztó éhes lehetsz. Tegnap reggel óta egy falatot sem ettél." Három szép nagy alma ott piroslott a fűben, a kidőlt fenyő mellett. „Tegnap reggel? Tehát majdnem két napig voltam lenn?" - suttogta Ermi. Minden olyan gyorsan történt, és mégis ugyanakkor rettenetesen soká tartott. „Köszönöm, Uhu” - mondta hangosan, fölvett egy almát, és beleharapott. Nagyszerűen ízlett. Ermi, kezében az almával, kíséretéhez fordult:
