A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
26 WSSZÍV" - SZ'ETŰJÁTiOS'BOgÁ^ Nézegetjük tovább, hát ott fekszik egy fiúcska a subán, anyaszült meztelen, egy kis csecsemő. És aláírás: „Éljen, Lajoska fiúnk van!" Nem is kellett dátumot néznünk. Ez volt az apu! Meztelenül! A subán! Emberek, hát az ilyen albumot mindenki megnézheti! Rávetettük magunkat az utolsó előtti albumra, nem is néztük végig az előzőket, mert tudni akartuk, hogy minket is így elintéztek-e? És mit szóltok? Hát persze, méghozzá színesben! Nem a subán feküdtünk, hanem a pokrócon. Vagy nyolc ilyen képünk volt. Hol az egyikünk meztelen, hol mindketten, hol a nagyi pelenkáz minket, hol apu emel fel... Szörnyűség! És az aláírások! „Mis a legjobb oldalról" (hátulról fotózva). Vagy: „Kris és Mis hátulnézetből", „Kris és Mis elölnézetből", „Dupla lift", ahol apu felemel minket. Vagy „frissen sült nagymama költői elfoglaltsága", amikor pelenkát cserél rajtunk. Csuda szellemes, meg kell veszni! Azt hittük, elájulunk. Hiszen ezek a fotók akár egy lány kezébe is kerülhetnek! Hogy tehettek velünk ilyet? Még jó, hogy nem írták alá pontosan, melyikünk hol van, legalább nem lehet megkülönböztetni minket, és egyébként is a nagyiékon és az anyuékon kívül a mai napig mindenki összekever. Mis végül is nem bírta tovább, és elment az albumokkal apuhoz.- Kikérjük magunknak az ilyet - mondta. - Ha a nagyi megengedte, hogy betegyék az albumba a képét a bilin, ez az ő dolga. De mi tiltakozunk!- Ez az - mondtam én is. Erre apu elkezdett rettenetesen nevetni. És megígérte, hogy ezeket az albumokat elrejti a szekrény legmélyén, hogy senki hívatlan kezébe ne kerülhessenek. De azt mondta, hogy nem semmisíti meg a fotókat.- Majd ha felnőttük, még magatok is szívesen megnézitek, milyen csecsemők voltatok - tette hozzá. - Hiszen ez egyáltalán nem szégyen. Egyelőre még úgy látszik, nincs humorérzéketek. De majd valamikor megtanultok nevetni önmagatokon. Nem tudom, apu mire akar kilyukadni ezzel a humorérzékkel. Ha akarja, rejtse el ezeket az albumokat. Csak jó mélyre! Hát ki látott ilyet! Még most sem akarom elhinni. Ráadásul Mis azt mondta, hogy ezen a hátulról képen nem is ő volt, hanem én. És összeverekedtünk, mire apu ránk parancsolt, hogy menjünk már aludni. Hát elmentünk. Mert a felnőttek mindig kitalálnak valamit, hogy leszereljenek, és az ember mindenképpen alulmarad velük szemben... Irena Landau
