A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-04-01 / 4. szám
A SZÍV - 1993. Á!P!RJLIS 159 könyörületesség egyetemes törvénye szerint minden ember felebarátunk, és a keresztény világban a társadalmi kapcsolatoknak azóta is ez az alapja. Ez a tanítás és a belőle fakadó gyakorlati következmények felforgatták a világot. E mélyreható változás az evangélium fokozatosan növekvő hatására ment végbe, amely lassú, olykor kimerítő küzdelmekkel járó munkával formálta az egymást követő nemzedékeket. Valójában a keresztény kultúra fejlődése nem volt sem automatikus, sem egyirányú folyamat: a múlt árnyai és a megrontott természet rosszirányú hajla- mai teherként nehezedtek erre a fejlődésre, s máig sem szűntek meg hátráltatni azt. Ha ez érvényes ránk nézve, akik abban az előnyös helyzetben vagyunk, hogy az ősi keresztény múlt örökségét hordozzuk, mennyivel inkább érzékelhető azoknál, akik még éppen csak kapcsolatba kerültek a kereszténységgel. A keresztény kultúra e hosszú és drámai fejlődése során egyébként nem mindig az igazhívők segítették elő a leginkább meghatározó módon a demokrácia fejlődését. A kereszténység alapelvei fennmaradtak, és hatnak azon emberek tudatalattijában is, akik szakítottak a tételes vallásgyakorlattal, de akiket változatlanul áthatnak a kereszténység nagy eszméi. Ezek az eszmék jelenkori kultúránk jellemző vonásaivá váltak, és azok is maradtak. így például a XVIII. század racionalistái azokat az emberi és polgári jogokat hirdették és népszerűsítették, amelyek a kereszténység lényegéhez tartoznak. Ezeket az alapeszméket átvette az első demokratikus alkotmány, az Egyesült Államoké, amelyben a kereszténységet és a demokráciát összefűző kapcsolat erősen érezhetővé válik, és megmutatkozik a mindennapi életben is. Ott szokásban van a nyilvános és közös imádkozás, amelyet eltérő felekezetek papjai felváltva vezetnek, még banketteken, kongresszusokon és választási gyűléseken is, anélkül, hogy ez akár a legcsekélyebb mértékű gúnyolódást vagy tiltakozást váltaná ki. Senki nem gondolja úgy, hogy az állam és az egyház hivatalos szétválasztása szemben állna egy fontos vallási hagyomány megőrzésével. Ez a viselkedés egyértelműen több annál, amit toleranciának vagy a szokások tiszteletben tartásának nevezünk. A vallásosság az amerikai közélet hivatalosan elismert tényezője, gyakran fakadnak belőle olyan kezdeményezésekés értékítéletek, amelyek meglephetnek bennünket, vagy megütközésünket válthatják ki, mint például az antiko- lonializmus, amely inkább érzelmi mint racionális reagálás, s egy olyan korszak emlékképe, amikor maguk az amerikaiak is szenvedtek az európai gyarmatosítóktól. Ha ilyen formában fellelhetők is a keresztény gondolkodás nyomai a jelenkori politikai életben, a kereszténységnek nem kell alávetnie magát egyetlen politikai rezsimnek sem, s nem kell, hogy azonosuljon bármiféle kormányzati formával, legyen bár az demokratikus. Ezen a ponton, mint ahogy másutt is, el kell különítenünk egymástól azt a felségterületet, amely a császáré, és azt, amely
