A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-07-01 / 7-8. szám
338 •KiSSZtV" - szfctfflAKoswgAn. egész családot!” Hihetetlen fürgeséggel lyukat ásott magának a lapátkáival, és egy pillanat múlva eltűnt a föld alatt. Ermi elképedve nézett utána. Ublu feje, teste, farkincája egy másodpercen belül láthatatlanná vált. „Ez hát elment - gondolta Ermi. - És mi lesz most?” De alig egy perc múlva a föld mozogni kezdett. Apró rögök röpködtek jobbra-balra, és egy - két - három - öt - tíz kis vakondok termett a föld színén. Ublu kicsit kifulladva odaállt Ermi elé. Szemmel láthatólag meg volt győződve most a saját fontosságáról. „Bemutathatom a családomat?” - kérdezte. Ermi bólintására a vakondokok felsorakoztak eléje, és Ublu mély meghajlással rákezdte: „Ez itt a feleségem, Ublu asszonyság. Ezek a gyerekeink: Ulbu, Ubul, Lubu, Bulu, Ulub, Buul. Ez pedig a két unokánk, Bulbu és Ulbub. A vakondokcsalád kecsesen hajlongott. „Munkára föl!” - vezényelt Ublu. És kezdődött a munka. A lapátlábacskák tevékenységbe léptek. A föld csak úgy repült mindenfelé. Ermi és Uhu bámulva néztek. Alig negyedórába tellett, és Ublu ismét megjelent, szuszogva, egy tekintélyes nagyságú lyuk szélén. „Ermi úr, fáradjon be a vakondoksétányra. Kész az út.” „Hát akkor rajta! - mondta Ermi. - Isten veled Uhu! Ha minden jól megy, visszafelé majd látjuk egymást.” Azzal fejjel lefelé a meredek lyukba mászott. Nedves és ragadós volt a föld, dohos a levegő. Ermi nyomást érzett a tüdejében, vére a fejébe tódult és enyhén szédült. De azért vitézül mászott tovább. Néhány perc múlva megváltozott az alagút iránya: most fölfelé tartott. Ez könnyebben ment. Ermi kézzel-lábbal dolgozva vájta magát keresztül. Keze és ruhája teleragadt nedves földdel. Egyszerre egy nyíláshoz jutott. Kikapaszkodott a lyukból. Mellénykéje zsebébe nyúlt. Igen, a furulya megvolt, sértetlenül. Ermi egy hosszú, magas földalatti folyosó elején állt. A bezárt ajtó ott sötétlett közvetlenül a háta mögött. Ermi elbúcsúzott a vakondokcsaládtól és megkezdte vándorlását. A széles barlangfolyosó folyvást lefelé tartott. Bár fényforrást sehol sem lehetett látni, mégis fakó fény világította meg, amely egész földalatti vándorlása idején kísérte. A folyosó falai terméskőből voltak. Minden nyirkos, a kövek síkosak. A levegő hűvös, majdnem hideg. Ermi fázott vékony ruhájában. A sziklafalon nagy, fehér, beteges külsejű gombák tenyésztek csoportosan. Ermi léptei tompán döngtek. Az út mind mélyebbre és mélyebbre vezetett. A folyosó néha jobbra fordult, majd ismét balra. Lassanként mindig keskenyebb és alacsonyabb lett. A fiú elszántan lépkedett tovább, pedig nagyon magányosan érezte magát. Már egy jó órája vándorolt, de a folyosónak se vége, se hossza. Ugyanazok a nyirkos falak, ugyanazok a beteges gombák. Lassan mégis észrevett valami újat, ami nyugtalansággal töltötte el.
