A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-10-01 / 10. szám
474 ÖNGYILKOSSÁG Somfai Béla Noha a cselekedet ismeretes az emberiség egész történelmében, az öngyilkosság szó maga csak a tizenhetedik században került át klasszikus forrásokból a nyugati nyelvhasználatba; a magyar nyelvben 1809-ben jelent meg német fordításból. Statisztikai adatok szerint világszerte naponta mintegy 1000 ember követi el. Az Egyesült Államokban évente 12.6 öngyilkos esik 100.000 lakosra. Mint ismeretes, Magyarország élen jár ebben a szomorú statisztikában. Svédországhoz hasonlóan nagyjából húszezrelékes az öngyilkosok arányszáma. Általában 2.5-szer annyi férfi követ el „sikeres” öngyilkosságot, mint nő, noha háromszor annyi nő kísérli meg. Házastársak között ritkábban fordul elő, mint egyedülálló, elvált vagy özvegy emberek között. Fizikai vagy lelki betegségben szenvedők, valamint kábítószereket használók vagy alkoholizmusban szenvedők között is gyakoribb. Férfiak között az öregedéssel arányoan növekszik az esetek száma, nőknél a 64 éves kor után valamivel csökken. Az öngyilkosságot megkísérlők 1-2%-a évente sikeresen megismétli az igyekezetei. Történelmi és kulturális tényezők erősen befolyásolják a pusztító erőket, amik erre a cselekedetre viszik áldozataikat. Dürkheim három társadalmi tényezőt emel ki: az elszigeteltséget és a személyes jelentőséggel rendelkező kapcsolatok hiányát; a társadalmi pozíció és az elismerés hiányát, mint például élettárs, megbecsülés vagy anyagi gazdagság elvesztését; és az „önzetlenséget” olyan ritka esetben, amikor annak elkövetése társadalmi elismerést biztosít, például a „harakiri” gyakorlata Japánban. A pszichológiai tényezők között Freud az ego védekező rendszerének szétforgácsolódását, valamint az ösztönös pusztító energia megnövekedését emeli ki. Öngyilkosságra késztető szándék kifejeződhet saját magunk vagy a világ elleni negatív érzelmekben, reménytelenségben vagy a tehetetlenség érzésében, idős emberek esetében a felszabadulás vágyában. Menninger szerint sok esetben nem a halál vágya vezet öngyilkosságra, hanem a mélyén gyökerező félelem és bizonytalanság érzésétől való megszabadulás igyekezete késztet az élet megszakítására. A sikeres kísérletek elemzése arra utal, hogy az öngyilkos nagyon is akar élni. Cselekedete csak vészjel, amivel problémáinak súlyosságára akarja tudata alatt környezete figyelmét felhívni. Ugyanakkor az áldozatokat bele is lehet a cselekedetbe hajszolni. Sok esetben az áldozat nem kapott életében elegendő szeretetet, megértést és figyelmet; tehát lehet a közösségi kapcsolatok gyökeres felbomlásának is az eredménye, amiért a felelősség megoszlik az egyén, a család és a társadalom között. Az öngyilkosságra hajlamosak iránti közösség kötelességek tehát megelőzik az ilyen személyek önmaguk iránti kötelességeit. Az öngyilkosság megakadályozásának leghatáso