A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-08-01 / 8-9. szám
350 irgalmára kérlek benneteket: adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul!” (Rám 12,1). Végül, mivel a szeretet a bennünk élő Krisztusnak látható és fogható megnyilvánulása, azért ebben is szükséges hasonlókká válnunk Fiának képéhez, mert Isten azokat, „akiket eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra” (Róm 8,29). Ám a megtestesülésben Isten íz önmagát kifosztó emberszeretetre ad példát (Tit 3,4: a görög itt filantrópiát mond). A megváltásban pedig az Istenember mint elsőszülött (Róm 8,29; Kol 1,15) — Isten szeretetére az emberiség szeretetválaszát adva meg — állít követendő példát az önmagát megalázó és teljesen feláldozó emberszeretetre. Ebből érthető, hogy ha Krisztusról akarunk tanúságot tenni, akkor a mi tanúbizonyságunkban a ke- nózisnak, a kiüresítésnek és a kereszt botrányának és ostobaságának is meg kell nyilvánulnia. Mócsy I. Október 1 - ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP ÉRETT ÉS ÉRETLEN SZERETET A szentmise olvasmányai: Am 6,la.4-7: A henyélők és tobzódók sorsa számkivetés. lTim 6,11-16: Tartsd meg a parancsokat Jézus eljöveteléig. Lk 16,19-31: Aki nem hallgat Mózesre és a prófétákra, az akkor sem hisz, ha valaki a halálból támad föl neki. Az érett és éretlen szeretet között úgy, mint a kisgyermek és az anya szeretete között, nagy a különbség. Az egyik teleszívja magát, a másik engedi, hogy kiszipolyozzák. Az egyik keres, követel és kihasznál, a másik ajándékoz, átengedi és kiüresíti önmagát. Az elvenni akarás a szeretet éretlensége, az önátadás pedig a szeretet teljessége. Az emberi önzéstől — amely csak saját magát tekinti, mindent és mindenkit kihasznál a maga javára — az emberi önátadásig oly hosszú az út, mint maga a történelem. Ennek az útnak a története nem mindig a legszebb. Többnyire csak azoknak a hajtóereje működik benne, akik jóval többet akarnak magukhoz ragadni, mint amit adniok sikerülhetne. Mindannyian szereplői vagyunk ennek a történelemnek, és csak néhány kivételes ember az, aki elmondhatja magáról, hogy sokat adott. Általában fulladozunk az önzésben, és szomorúságunk jó része annak tulajdonítható, hogy képtelenek vagyunk fönntartás nélkül átadni magunkat.
