A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-08-01 / 8-9. szám

szemben a zsidók minden üldözést túléltek, hiszen a zsidó Franz Rosenzweig szava szerint a remény a zsidó szellemiség leglényegesebb vonása.

A reménytelenség tünetének tekinthető, hogy az öngyilkosok száma egyre növekszik, a fiatalok és a gyermekek között is mindjobban terjed, sőt a sajtóban még igazolni is próbálják. Ilyen tünet az is, hogy a neurózis és a pszichózisok száma egyre nagyobb, hogy a tömegőrület, a terrorizmus, az alkoholizmus és a kábítószerek élvezete egyre terjed, a szerelemtől és a felelősségtől elszakad nemiség, a momentanizmus, az azonnal mindent lelkülete uralkodik, vagyis a képtelenség arra, hogy valamire várjon valaki. Mindez kétségbeesett erőfeszítés, hogy legalább valami kis értelmét lássa az ember az életnek. A tény, hogy az államok képtelenek ijesztő méretű pusztító erejük csökkentésére, ez maga is a félelemmel teli reménytelenség tünete.

A reménytelenségnek bizonyára sok oka van. Végső oka, hogy az ember elveszítette Krisztust és Atyját, aki jóságában a halálon túl is szép jövőt nyit meg teremtett világa számára. A világnak jelenleg nincs jövendőbelije. Valakije, aki az övé lehetne, és akié a világ lehetne. Ez lassanként a köztudatba jutott, növekszik a sivár reménytelenség, fogyóban van az alapvető bizalom, hogy végső soron minden jó vagy jóvá lesz. A Jézustól kapott remény olyan, mint a barázda, amely megmarad akkor is, amikor az eke már nem látható. Iránymutató marad — elvesztése annál fájdalmasabb.

M. Schmid (ford. dr. Meggyes J.)

349

Szeptember 24 - ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

A LEMONDÁS TANÚSÁGTÉTELE

A szentmise olvasmányai:

Am 8,4-7: Az Úr szól azok ellen, akik szívtelenül kihasználják a szegényeket. lTim 2,1-8: Könyörögjetek minden emberért, mert Isten mindenkit üdvözíteni akar.

Lk 16,1-13: Nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a pénznek.

A szeretet és a lemondás összetartoznak! A szeretet nem szavakban és érzelmekben áll, hanem tettekben, és ezeknek a lényege éppen az, hogy valamiről lemondok más javára. A szeretet nem keresi azt, ami a magáé, hanem ellenkezőleg: ad, áldozatot hoz.

„Embertársunkat úgy szeretni mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy bármi más áldozatnál” (Mk 12,33). Miért? Azért, mert az „áldozatoknál” valamilyen anyag (állat, növény, ital) feláldozásával szimbolizálták a benső önátadást. A keresztény felebaráti szeretet gyakorlásakor azonban, tehát az önfeledt, áldozatos és a barátaiért életet is kockáztató szeretet által az ember saját testén, saját bőrén tapasztalt lemondással fejezi ki, hogy Istent mindenekfelett szereti, és ezzel tanúsítja, hogy benne Krisztus él. Azért sürgeti Szent Pál: „Isten