A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-05-01 / 5. szám
197 corpus mystidelicti. Ott, helyben, magát a szenvedésre: de kínhalálának elemeit ha valaki formába képes önteni, ki lehet az? Ki sírás közben lázasan keres logikát a történet átláthatatlan káoszában. Sőt, használható jótanácsokat osztogat, míg a beleit ráncigálják. Mindent megad, ami dukál a szenvedésnek, szent, mondjuk így, egy név ez is annak, aki megnevezhetetlen. Aki a sejtések vacsoráján, az alattomos nyitány pillanatában, amikor a láthatatlan karmester beint, a másnapi émelygés előérzetében, midőn a háziorvos közölni fogja: rák! — még akkor is szent és tiszteletreméltó, mint egy prófétai agg, holott fiatalemberarcán meg-megrebben a teologikus rettegés előárnyéka, valahányszor megmunkálható és illeszthető deszkafát lát lehetséges szálkáival, de azután újra fegyelmezett — és tiszteletreméltó kezébe vette, mint a sebész önmaga szövettani metszetét, a testből kihasított kenetet a tárgylemezen, a világburjánzás jeleivel, kezébe vette a kenyeret, e vértelen húst, megtörte és mintha csontok
