A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
15 gyár Papi Egység címen, új formában, de a régi szolgáló, segítő szeretettel. Ennek jogi és szellemi örököse a Szolgálat, mely az emigrációban is, otthon is nagy lelki támasza nemcsak papoknak, nővéreknek, de nagyon sok hívőnek is. Személyesen és jól ismertem Hunya atyát. Szegedi kispap koromban (1932 és 1937 között) öt évig hallgathattam esténként leadott elmélkedési anyagát, éveken át bölcseleti óráit és Papi karakterológia címen tartott kurzusait. Hosszú órákat ültem vele szemben a „vallató szék” előtt. Igaz, a páter nem vallatott a havi lelki beszélgetéskor, de meghallgatott, segített, irányított és emelt. Az öt kispapi évhez fiatal papként még egy évet hozzádhattam, mivel Szeged közelében voltam káplán, és gyónásra, lelkivezetésre továbbra is bejártam Hunya atyához... Az újonnan megnyílt szegedi szeminárium lelki vezetését nagyon hamar rábízta a még igen fiatal, ismeretlen jezsuita atyára Glatt- felder püspök, az alapító. Rómából visszatértében elmondotta kispapjainak, hogy a Szentatyának is megvallotta: lefőbb művének a szemináriumot tartja, és legokosabb döntésének, hogy annak vezetését a jezsuita atyákra bízta. Hogy azok között a vezető, a regens Müller Lajos atya — maga is szent életű ember — mellett mit tartott a kis termetű „lelki óriásról", a beteg testben fáradhatatlan energiával dolgozó, égő Hunya páterről, azt sem rejtette véka alá. Mi, kispapjai, de a papok is — nála sokszor idősebb emberek — soha nem tekintettük túl fiatalnak a nagy munkára. A bölcs öregek tapasztalata jellemezte minden szavát, tanácsát. Hogy a tanácsok nagy része épp azért hatott annyira, mert saját életével és szenvedésével nyomatékozta, az sem volt kétséges azok előtt, akik kapcsolatba kerültek vele — ha nem is mindig így fogalmazták meg. A páter elgondolásaiban, ideáljaiban magával szemben maximalista volt végig, másokkal szemben támasztott követelményeiben azonban az évek tapasztalatai alapján megértő, résztvevő, melegen emberi lett. Mások és a magam tapasztalatai bizonyítják ezt. Az alatt a hat év alatt, míg nem voltam Szegeden (1937-1943), levélben mindig kapcsolatban maradtunk. Ha sikerült lejutnom hozzá, vagy ha a papi lelkigyakorlaton, az Érden tartott KALOT-kongresszuson találkozhattunk, ott folytattuk, ahol 1937-ben abbahagytuk. 1943 és 1947 között pedig mint tanár és prefektus Szegeden a régi szemináriumban éltem, lelki irányítása alatt. Személyesen tapasztal
