A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-05-01 / 5. szám
222 neveket is eltörölte. 1976-ban pedig az új alkotmányban hivatalosan eltöröltek minden vallást; így Albánia a világ első ateista állama lett. A jelenlegi helyzetről nehéz képet alkotni. Mindenesetre jellemző az a cikk, amelyet a Központi Bizottság hivatalos szerve, a Munkáspárt 1986-os novemberi kongresszus előestéjén jelentetett meg a következő címmel: ,,Egy teljesen ateista társadalom kialakítása felé”. Itt olvasható többek között a következő megállapítás: „Egy tömegmozgalom, megvalósítva a nép szabad akaratát, lerombolta az istentisztelet helyeit, szétzúzta a papságot, a szervezett vallásos szertartásokat és számos vad szokást. Ezzel a forradalmi cselekedettel társadalmunk nagy lépést tett előre, minőségi szempontból; a nép nagy anyagi és szellemi súlytól szabadult meg. Ennek ellenére még továbbra is fennmaradtak, napjainkban is, az előítéletek és vallási gyakorlatok maradványai. A vallási megnyilvánulások még elég jelentősek, ártalmasak és veszélyesek ahhoz, hogy a Pártnak küzdenie kelljen ellenük.” A cikkíró hozzáteszi, hogy a Szovjetunióban és más revizionista országokban a hit újraéledése annak köszönhető, hogy az uralkodó erők elárulták a marxizmus-leninizmust. Az albán gondolkodás- módot még tovább kell tisztítani a vallási csökevényektől — állapítja meg az albán Munkapárt Központi Bizottsága —, ide sorolva azokat a hagyományokat, amelyek például a halál pillanatát kísérik. A muzulmánokat továbbra is Mekka felé néző sírhelyekre temetik; az ortodox vallásúak — hagyományaikhoz híven — a halált követő harmadik, kilencedik és negyvenedik napon közösen imádkoznak az elhunyt lelki üdvéért. A keresztények megtartják a nagyböjtöt, az iszlám követői pedig a Ramadánt. Karácsonykor, húsvétkor és más ünnepeken sokan hiányoznak a munkából, valamint továbbra is számos hívő zarándokol el titokban a kegyhelyekre. A Szentatya különösen szívén viseli az albán hívők vértanúságát. 1986 áprilisában egy római templomban találkozott az olasz fővárosban élő albán közösség képviselőivel, akikhez a következő szavakat intézte: „Mindennap, különösen az eucharisztikus áldozat alatt, megpróbálom átélni népetek, híveitek, albán testvéreitek vértanúságát. Mindennap imádkozom hazátokért, a különféle vallások minden hívéért, Albánia egyházáért, amely külsőleg többé nem létezik. De jól tudjuk, hogy az egyház nem tűnik el a szívekből. Krisztust nem lehet megölni, tehát az egyházat sem. Krisztushoz kell kiáltanunk, amint az apostolok tették; közösen kell kiáltanunk. En most ezt teszem a világ előtt, hogy megértse a szenvedést.”
