A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-05-01 / 5. szám
218 Molnár István / ín meg a keresz Tényleg az ajtóban Rózsika állt, vasárnapiasan kiöltözve, kissé tétován, kissé kíváncsian, mint aki valakit nagyon keres, de nem talál. Már éppen fordult ki az ajtón, amikor Koki utána eredt. Láttam, hogy Rózsika elpirult, kissé ta- KÉT tanácstalan, aztán elindulnak Kokival a mi asztalunk felé. MEGHÍVÁS-II. — Hoztam még egy vendéget. Ismered?- évődött Koki huncut mosollyal. — Hogy kerül ide, Rózsika? — kérdem leplezett örömmel. — Hogy? — felel Rózsika helyett Koki. — Azonnal elmondom. Randevúja volt a presszóban, de az ürge nem jött el. Eltaláltam? — Koki, szemtelen vagy — pirult el Rózsika —; de azért van valami a dologban — egészíti ki a mondatát, és rám pillant. Igyekszem egykedvű arcot vágni. — Semmi baj, Rózsika, tőlem nem kell az ilyet komolyan venni. Utóvégre együtt tanultuk az ábécét meg a kisegyszeregyet. Tényleg a Koki meg a Rózsika osztálytársak voltak. — Ülj le, és megebédelsz velünk. — Ugyan, Koki, mit szólnak majd otthon? — Újabban már ilyenekre is adsz, Gyöngyöm? És a feketéhez nem szóltak volna semmit? Csusza újból megjelenik. Hozza a válogatottan nagy darab tésztákat. — Szervusz, Rózsika. — Szia, Csusza. — Mit hozzak? — Hozz neki egy dobostortát meg egy csokoládésat. És hozzá egy vermutot — rendelkezik Koki. — Ej, de nagy gavallér vagy! Kit ütöttél le? — Ne hízelegj. Most jól keresek. A főnököm a gavallér. — Ne beszélj!
