A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
22 a mennyország örökösévé tesz. Téves ez a nézet is, mert a keresztség- ben mágikus szertartást lát,és nem veszi figyelembe azt, hogy „a hit... ha tettek nem származnak belőle, magában holt dolog” (Jak, 2,17). A keresztség nem elszigetelt pont az életünkben, hanem kiemelkedő esemény, amelynek hatnia kell életünk minden napján. Ez a két vélemény, amely egyrészt túlhangsúlyozza az egyén szerepét, másrészt túl nagy súlyt fektet a rítusra, és így szem elől téveszti a megkeresztelt személy magatartásának átformálását Krisztus példájára, a tren- tói zsinat védekező magatartására vezethető vissza. A korabeli protestáns vélemény ellen, miszerint az ember mindig bűnös marad, és csak Krisztus érdemeire való tekintettel jut el az üdvösségre, a trentói zsinat kihangsúlyozta, hogy a keresztség gyökeres változást idéz elő az emberben: ,,meg- igazulttá” teszi. Eltörli bűneit azáltal, hogy leikébe önti a megszentelő kegyelmet, és megjelöli mint Isten gyermekét. (Ezt a megjelölést nevezzük eltö- rölhetetlen jegynek.) Éppen ezért a trentói zsinat után kiadott liturgikus i- mádságokban a gyermek és a gyermekben végbemenő változás állt a középpontban, míg a közösség szerepe háttérbe szorult. A keresztség az egyént és nem a közösséget érintette. Fenti elvek alapján: egyedül a hit és nem az ember cselekedetei vezetnek az üdvösségre — a protestánsok, mint másik szempontot, az igehirdetést hangsúlyozták. A szentségeket (keresztség és eu- charisztia) úgy tekintették, mint igehirdetést, ami fölszítja a hallgatóban, illetve szemlélőben a hitet, és nem úgy, mint az embert átformáló, megigazulttá tevő találkozást Istennel. Ezzel szemben a katoli-
