A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-01 / 1. szám

23

kus teológia védekező álláspontja túlhangsúlyozta a szertartás fontosságát. (Ex opere operato — szabadon fordítva: a szentség kiszolgáltatója Isten kegyelmét ajánlja föl minden alkalommal, amikor a szertartást végzi.) Ez önmagában igaz, de egyoldalú vélemény, ami azt eredményezte sok hívő képzelet világában, hogy a keresztség különálló és befejezett egyházi szertartás, és nem a hit és isteni élet átadásának első fontos lépése, ahol a szentség fölvevője válaszol Isten hívására.

A 2. vatikáni zsinat, amely nem a tévtanok ellen küzdött, hanem az egyház tanítását akarta érthetőbbé tenni a mai ember számára, a fenti szélsőséges magyarázatokkal szemben két szempontot domborított ki a keresztséggel kapcsolatban:

1. A keresztség (amelynek folytatása a bérmálás és célja az Eucharisztiában való részesedés) avató szentség. Első és legfontosabb hatása az, hogy az egyház tagjává tesz. A liturgiáról szóló konstitú- ció szerint a szükségkeresztségben részesült gyermek már fölvételt nyert az egyházba (69. pont). Az egyházról szóló konstitúció szerint: „Isten a keresztség által az egyház testébe beépült hívőket eltörölhe- tetlen szentségi jellel arra rendeli, hogy részt vegyenek a keresztény vallás istentiszteletében, és minthogy az újjászületés által az ő gyermekei, arra kötelezi őket, hogy az emberek előtt vallják meg azt a hitet, amelyet az Istentől kaptak az egyház közvetítésével” (11. pont).

2. A keresztség kezdet — első fontos lépés abban a folyamatban, amelyben a megkeresztelt hívő magáévá teszi a közösség hitét. Az ökumenizmusról szóló zsinati határozat szerint: „Maga a keresztség azonban csak a kezdet és kiindulás, és mindenestől a Krisztusban való élet teljességének megszerzésére irányul. A keresztség célja tehát az, hogy a hitet teljességében valljuk, hogy teljesen beletestesüljünk az üdvösség intézményébe, amiként ezt maga Krisztus akarta, végül pedig, hogy tökéletesen beléoltódjunk az eucharisztikus közösségbe” (22. pont).

E kis eltérő után tértjünk vissza eredeti témánkhoz, a hit átadásának folyamatához. A zsinati tanítás és az új szertartás fölépítéséből világos az, hogy a keresztség beépülés a közösségbe. Többi hatása — Istennel való kiengesztelőd és, bűnbocsánat és az ezt követő kegyelmi élet — ebből következik. „Kezdet és kiindulás” a keresztség, és nem elszigetelt, lezárt esemény, hanem annak a folyamatnak a kezdete, amelyben egyre jobban magunkévá tesszük a közösség hitét és életmódját, és így „beletestesülünk az üdvösség intézményébe”.

A felnőtt szabad választással lép be ebbe a folyamatba. A gyermek fölvételét a közösségbe a szülők kérik. Mennyiben jogos ez a ké-