A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-02-01 / 2. szám
89 Az imádság egyik apostola, John R. Rice az „Asking and Receiving” c. könyvében ezt így fejezte ki: ,,Az imádság nem egy kellemes városnéző kirándulás kényelmesautóbuszban. Az imádság olyan, mint egy teherautó, ami egyenesen az áruházhoz megy, betolat, megrakodik, és a javakkal hazamegy.” Azt gondolhatnánk, hogy az ilyen imához soha nem lesz elegendő hitünk. Es igazunk van. A szentek azonban, akiknek nagy tapasztalatuk volt ezen a téren, azt tanítják, hogy Isten a mi hitünk leg- botladozóbb, legbizonytalanabb lépéseit használja fel, hogy kinyíljon az ajtó ahhoz, amit majd Ö tesz értünk, ami ,,több, mint amit mi kértünk vagy gondoltunk”. Mi elhatározzuk, hogy valami csekély, de sürgető szükségünkben az Ö segítségét kérjük. Ez a kérés olyan, mintha egy kicsi előszobába léptünk volna. Egy újabb bizonytalankodó lépés után észrevesszük, hogy a kis előszoba a Király tágas fogadótermébe vezet. Legnagyobb ámulatunkra a Király maga jön, hogy találkozzék velünk, olyan ajándékot kínálva, ami csak a Királyhoz méltó: egy életre szóló barátság ajándékát a dicsőség Urával. ,,Pénzt kértél tőlem, hogy ki tudd fizetni a lakbéredet” — mondja mosolyogva. — ,, Ülj csak le ide a lábamhoz, hogy beszélgessünk, de nemcsak a lakbérről, hanem másról is. Sok mondanivalóm van a szamodra. Ha elfogadod a barátságomat, előttünk áll évekre szólóan a mi belső, örömteljes kapcsolatunk. Sok mindenre akarlak tanítani. Egy örökkévalóságra lesz szükség, hogy mindenre sor kerüljön.” A mi helyzetünk arra a névtelen asszonyra emlékeztet, akitől valamikor régen a Mester egy pohár vizet kért Szikár mellett, Jákob kútjából. A Mester átható tekintetét érezve és határozott kérését hallva rájött, hogy a szomjúság, ami őt a kúthoz kényszerítette naponta, az mellékes probléma volt. A Rabbi mindent tudott róla; minden szennyes dolgát, amit valaha elkövetett. Mégis, nem volt itt semmiféle kárhoz- tatás, csak gyógyító szeretet,
