A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-09-01 / 9. szám
409 Molnár István Ín meg a kereszténységem A Koki titka nem hagyott békén. Akkor azt hittem, hogy mindent megértettem. De kiderült, hogy a titkok csak ezután kezdődnek. Mert rendben van, hogy Istenhez kapcsolódásunk valami élő és éltető dolog, ezt beláttam. Illetve be kellett látnom. Lehetetlen, hogy az életet teremtő és fenntartó A BOGÁNCS Isten némi külső leges szabállyal meg paragrafussal akar magához láncolni: ha szót fogadok, jutalmaz; ha nem, megbüntet. Mégpedig nagyon. Akkor Isten többre értékeli a pilisi erdőket, virágokat, madarakat, bogarakat, mert életadó ereje bennük lüktet, valamiképpen. Mi meg, a teremtés állítólagos koronája, pórázon szolgáljuk öt, mert ha nem . .. Nem értettem az egészet. Az anyám meg Rostos néni is vallásos életet élnek. De a Rostos néni kibírhatatlan. És ezt nemcsak én mondom. Aránylag még nekem van a legkevesebb bajom vele az utcában, mert föl szoktam aprítani a fáját. Szóval egész nyáron ilyesféle gondolatokon rágódtam. Eszembe jutott ugyan, hogy elmegyek ahhoz a káplánhoz, aki a könyvet adta, de nem akartam a papok ösvényére kerülni. Persze! Ök sokat tanultak, mindenre tudnak magyarázatot. Katival lehetne ugyan ilyesmikről szót váltani, mert okos lány, és sohase vág föl, ha többet tud; de a hajón Koki a fejemre olvasta, hogy szégyen gyalázat (így mondta), a nők többet tudnak a vallásról, mint a férfiak. Szerinte valamikor ez nem így volt, mert Szent Pál egyik levelében megírta, hogy az asszonyok hallgassanak az Egyházban, és ha valamit nem értenek, kérdezzék meg a férjüket otthon. De ma a férfiak még annyit sem tudnak, mint az asszonyok. Ezt mondta Koki, és beleköpött a Dunába. így hát Katival sem beszéltem a dologról. Koki előtt meg pláne szégyelltem a tudatlanságomat. Ö azt hitte, hogy még mindig rendes srác vagyok... Már jól bent tapostunk a nyárban, amikor segítségemre jött egy nagyon szimpla dolog. Egy bogáncs. Közönséges kertvégi bogáncs. Az eset így történt.
