A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-09-01 / 9. szám

397

Ez a példabeszéd az egyes emberek „énkivetítését” mutató egyféle teszt is. Tekinthetjük a példabeszéd üzenetét és ítéletét szomorúnak, dühösítőnek, kihívónak, hízelgőnek (Isten új választott népe számára). ítéletet olvashatunk ki belőle a mai egyházi vezetőkre vonatkozólag. Értelmezhetjük az egyéni felelősségre figyelmeztető történetként; az emberi szabadság közösségi vonatkozását, a bűn társadalompusztító hatását megvilágító példázatként. Sugallja a példabeszéd, hogy Jézus halála fordulópont az emberiség történelmében. A történelem nem ismétli magát minden szempontból; a változás, amit a példabeszédbeli fiú halála előidéz, végleges, és elég különös módon, Jézus példázatában megváltó erejű.

Az Isten előidézte változás logikája meghaladja értelmünk megszokott és bejárt útjait, amint az ebből a változásból felénk áradó isteni béke is meghalad minden értelmet. Ez utóbbira Pál apostol figyelmeztet a mai szentleckében. A feltámadt Jézus valóságos, de rejtett jelenlétéről meggyőződve Pál szilárd a hitben, hogy semmi alapja nincs az aggodalomnak, csak egyedül a túlcsorduló hálaadásnak és a reményteljes könyörgésnek imádságainkban.

Az a Pál üzeni ezt, aki korábban elkötelezte magát a Fiú megölésére, és akit nagyon érzékenyen érintett — mert belsőleg volt benne érdekelve —, hogy a szőlő Ura szőlőjét más szőlőmunkásoknak adta bérbe. Ő tanúsítja reménnyel telten, hogy a Fiú halálával minden megváltozott, nem elítélőleg, hanem megváltólag, nem rosszabb