A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-07-01 / 7. szám
330 Cs. K. EGY VERS MARGÓJÁRA A Szív ezévi első számában olvastam a „Feszülő íjak fókuszábóí' című verset Sajgó Szabolcstól. A vers modern formája és gondolatritmusa megfogott, és megértetett velem egy olyan valóságot,amelyről ritkán írnak ilyen emelkedett formában: nem volt benne egy fölösleges szó, s minden sorában benne izzott a tartalom ereje, amely az emberi létezésnek egy döntő mozzanatát találóan kifejezte. A szerkesztő jó helyre tette a verset, szinte aláhúzta az előző cikket, amelyben Somfai Béla professzor a születendő ember métóságáról irt. A költők feladata, hogy írásaikban egy valóságot felragyogtassanak, és így örömmel töltsék el az emberek szívét, akik rádöbbennek arra, hogy ez a valóság az övék. Merész vállakózás volt a költő részéről az embernemzés szent témáját érinteni, amely az embernek annyira sajátos és egyéni dolga; nehéz azt írásban érzékeltetni az egyedin túl, általános emberi formában, úgyhogy az felragyogjon, szép legyen, és mindenki sajátjának érezhesse. Nos ezért örültem Sajgó Szabolcs versének olvasásakor: végre egy költő, aki hozzá mert nyúlni ehhez a témához, amelyet a hírközlő eszközök közönségessé tettek, érdekelt és haszonleső formában kizsákmányoltak, élvezeti cikké téve lealacsonyítottak, és elvették a tett Isten akarta tisztaságát, nagyszerűségét és tökéletességét. Ezért őszinte tiszteletet érzek a költő iránt, aki mint avatott személy vállalta ezt a kimondhatatlanul igényes feladatot, hogy írásával visszaadja a tett méltóságát és szépségét, amelyet avatatlan kezek elhomályosítottak. Versében a forma összecseng a tartalommal, azzal a tartalommal, amelyet igen nehéz szavakban kifejezni. Itt a költő igazi érdeme, aki megbirkózik ezzel a gigászi feladattal,és elénk tár egy olyan való ságot,amely ben az emberi lét felizzik, amely most a szavakban felragyog, és túl az egyedi érzésen általánosan emberivé válik, mindnyájunk szívéhez közel van, és sajátunknak elfogadjuk. Gratulálok Sajgó Szabolcsnak, hogy a szavak műhelyének titkos szentélyében küzdve ezt megtette, és egy csodálatosan szép Isten adta valóságot ra- gyogtatott fel előttünk versében, és örömmel töltötte el szívünk. Nagy Ferenc „FESZÜLŐ ÍJAK FÓKUSZÁBÓL” Sajgó Szabolcsnak lapunk januári számában, a 38—39. oldalon megjelent versére érkezett nekem címezve egy olvasói levél. Azonfelül úgy hírlik, hogy lakóvárosunkban, Hamiltonban a Szív-olvasók összedugják fejüket és méltatlan- kodnak. Ha messzebb is ezt csinálják, annak híre (levélíró híján) nem jutott el hozzánk.
