A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-03-01 / 3. szám
122 De most más miatt mentem. Hogy jól körülnézzek, mi is folyik ottan. És ez lett a vesztem. Megszólaltak a harangok, a ministráns csöngetett és néhány pirosba öltözött gyerek után bejött a pap is. Fölsorakoztak az oltár előtt, a pap levette a fekete micsodát, ami a fején volt — igazán nem tudom, hogy hívják azt a valamit —, odaadta a ministránsnak, s az kivitte oldalra. Ennyi történt, és semmi más. És én mégis majdnem hangosan felnevettem! Hogy miért? Mindjárt elmondom. A suliban ült mellettem egy vörös hajú, szeplős srác. Jó gyerek volt, és protestáns. Ez viccelni akart egyszer a mi szentmisénkről és azt mondta:- A mise nálatok ebből áll: Bejön a pap a fekete kalappal. A ministráns elveszi tőle a kalapot és eldugja. A pap kétségbe van esve. Keresi a kalapot. Fölmegy az oltárhoz, lehajol: nincs kalap. Jobbra megy: nincs kalap, balra megy: nincs kalap. És így megy ez jó ideig. Egyszer aztán a gyerkőc megsajnálja a papot, előhozza rejtekéből a a kalapot, a pap boldogan a fejébe nyomja, és mindnyájan kimennek. Én akkor fejbe vertem szeplős szomszédomat, ő rám öltötte a nyelvét, és ebben maradtunk. De most ez az emlék fölelevenedett bennem. Mert közben persze folyt a szentmise. Figyeltem, hogy mi történik. és lassacskán elment a nevethetnékem. Tényleg ment a pap jobbra, aztán balra, hol énekelt, hol imádkozott, egyszer hangosan, másszor halkan: kifordult és visszafordult és ... és nekem fogalmam sem volt arról, hogy mi is történik voltaképpen. Akárcsak a buddhista szertartáson abban a filmben. Azaz, mégse egészen, mert az Úrfelmutatást és áldozást azt tudtam, hiszen voltam én már elsőáldozó! De egyébként. . .! Figyeltem a mellettem és előttem ülőket és térdeplőket. Komoly arcok, egyik-másik túl komoly is. Nekem legalábbis úgy tűnt. Imakönyvből imádkoztak, vagy csak úgy kezükbe hajtották a fejüket. Mások meg énekeltek, és látszott rajtuk, hogy részt vesznek valamin. Nekem ilyen érzésem sosem volt a szentmisén, pedig gyerekkorom óta nem sokat mulasztottam — anyám jóvoltából. És ekkor döbbentem rá, hogy nekem tulajdonképpen a szentmise egyenértékű az indus papok érthetetlen szertartásával, vagy a vörös hajú kalapkeresésével. Az áldozáskor láttam a húgomat az áldoztatórácsnál. Eddig sohasem figyeltem meg. Megvallom: még nem láttam ilyen szépnek vagy
