A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-02-01 / 2. szám
64 a kiengesztelődés szolgálatában — és mind a kettőben minden tagnak része van — az Egyház legfőbb küldetését tölti be. A példabeszédben, amely az ifjú történetét mondja el, aki kikérte jussát, s aztán eltékozolta, Jézus ugyan rámutat az ifjú sorsának szomorú alakulására - zsidó létére disznókat, törvényileg tisztátalan állatokat kellett őriznie, de még azok eledeléből sem adtak neki enni —, érzékelteti a fiú lelkében végbemenő változást — gondolkodik, megfontolja, hogy hová jutott, s mennyivel jobb a legutolsó cselédnek is az atyai házban, döntő elhatározásra jut: „Felkelek, bevallom, hogy vétkeztem, az utolsó hellyel is megelégszem” mindez valóban megrázó, drámai, és néha talán háttérbe szorítja azt, ami ebben a példabeszédben minden egyéb szempontot fölülmúl: ez pedig az apa magatartása. Mert ahogy az írás mondja: „Ha mi hűtlenekké válunk is, Isten azért hűséges marad. Mert önmagát meg nem tagadhatja." (2Tim 2,13.) Isten a szeretet. Szerétéiből teremtett, és mindenkor hazavár. Figyeljük meg, hogyan érzékelteti Jézus ezt az atyai szeretetet. Az Atya messziről megismeri fiát. Bizonyára: mert kijár az útra. Hiszen tudja, hogy egyszer a fiú majd visszajön. S amint meglátja a koldusgúnyában, szívét irgalom tölti el. Szinte mindent elfelejt: a sok bánatot, melyet fia okozott. Eléje siet. Szinte szóhoz sem engedi jutni. Átöleli, megcsókolja. Lehet-e ennél gyengédebben kifejezni az atyai szeretet megnyilatkozását? A fiú próbál szólni: „Atyám, vétkeztem!” Az Atya, aki szavak nélkül is tudja, mi megy végbe fia szívében, parancsot ad:,,Hozzátok a legszebb ruhát,és adjátok rá! Az ujjára húzzatok gyűrűt, a lábára sarut! Vágjátok le a hízott borjút, éspedig gyorsan! Együnk és vigadjunk, mert a fiam meghalt, de új életre támadt, elveszett, de újra megkerült!” Lehet-e szebben, elevenebben leírni azt az örömet, amely az Atyát eltöltötte, azt a szeretetet, amelyről tanúságot tett? Bizonyára sokan megbotránkoztak, amikor ezt hallották. Emberi mértékkel nem így mérnek. A példabeszédben az idősebb fiú sem értette meg Atyja magatartását. Még szemrehányást is tett neki. De ki tudja megérteni az Istent? Ki tudja megérteni az ő szeretetét? Ezt a mérhetetlen titkot, amely ott van mindennek a mélyén. Isten a szeretet. Mi, emberek, ne vitatkozzunk az Úrral! Ne kötekedjünk vele! Ő mindnyájunkat hazavár. A kereszten függő Fiát szereti mindegyikünkben. Higgyünk az ő szeretetében!
