A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-08-01 / 8. szám
369 Sajgó Szabolcs FOGOLY kortalan, miként a lét vagyok terekkel határtalan születik belőlem, vagyok az idő vezetek fényt s elhal bennem a nap tündöklőn, fakón minden arc enyém érintésem álom ami vágy: mind az én hiányom vár reám minden, vagyok mégis magam hazatalál bennem a hang siketen hallgatom kutatva, nyugtalan felnőnek szavak és minden szó szülője némán én vagyok nyomomban száll minden dal, zene, ének ered utánam ceruza, ecset és tánc engem remél szobrász kifaragni ki hangtalan, szó tálán, alaktalan vagyok rajtam árad át a képzelet a virágok belőlem hajtanak mi anyag, élő vagy szellemi nemlét hálóján nélkülem fennakad minden szakadék anyja, mégis híd vagyok éhesen jóllakott nem melegít föl semmi hőség s a semmi hűsén izzadok lépek tájolatlan, vagyok minden út hontalan vagyok mindenütt érkezni vágyam, és vagyok a cél remények, búcsú, múló meg örök pillanat én ki örökre semminek, mindennek megmarad
